Általában túraútvonalat nem érdemes előre tervezni, hiszen mint azt Herczeg Ferenc óta tudjuk, a vitorlázást nem szabad utazásnak tekinteni, csupán hajón való tartózkodásnak. Történt azonban, hogy szombatra kellemes északnyugati kerekedett, amivel szinte percek alatt értük el a csopaki Code Zerot-t, azelső állomásunkat. Az extravagáns konténerekből épített, kikötésre is alkalmas mólóval rendelkező helyre nem pazarolnám a pixeleket, hiszen András is arra járt a minap. Érdemes betérni akár egy fröccsre, akár egy ebédre.

Itt jól kiélvezkedtük magunkat, majd kikötőlánci tagságunk biztos tudatában célba vettük a Hajógyári Kikötőt. Kicsit kiesik ez a marina Füred forgatagából, de ez nem feltétlenül hátrány. Nekünk például éppen kapóra jött, hogy a szintén nagy sikerrel üzemelő Malackrumpli Bisztró néhány méterre van a kikötő bejáratától.

A hajógyárban hajóval kb. 10 éve voltam utoljára, de szárazon sem jártam arra mostanában. Meg kell hagyni, hogy fantasztikus átalakuláson ment keresztül a kikötő az elmúlt néhány évben. Az emlékeimben még él a sátrakkal, lakókocsikkal belakott part, a düledező kocsmaépület, amiben esténként vágni lehetett a füstöt. A zuhanyzóba való eljutást tovább nehezítette a kocsma közepén elhelyezett csocsóasztal, persze maga a fürdő is megért egy misét; kitört ablakaival, hiányos zuhanyzóival.

A kikötő mostani formája ennek tökéletes ellentéte; rendezett kivilágított park, egyforma mobil apartmanházak, új éttermi épület és nem utolsósorban mosdóval, wc-vel és zuhanyzóval felszerelt kifogástalan fürdőkabinok. Sokan sírják vissza a régi időket, ami érthető is, hiszen meg volt annak is a romantikája. De azért én azt javaslom, hogy győződjön meg mindenki saját szemével az új Hajógyári kikötőről, és aztán döntse el maga, hogy így a jobb, vagy ahogy régen volt.

Kikötőláncosként örömmel fogadtak minket, bár a bejelentkezéshez fel kell sétálni bejárati portához. Megfigyelhető ez a folyamat, hogy egyre kevesebb kikötőben van klasszikus „kikötőmester”. Ha van ilyen poszt, akkor is csak napközben a csúcsidőben van rá ember. Nyilván költséghatékonysági szempontból egyesítik az éjjeliőr, a portás és a kikötőmester személyét.

Vasárnap Révfülöpre indultunk, de olyan jó szél volt, hogy nem volt szívünk megállni, így egészen Badacsonyig csobogtunk, az északias szélben. Itt találkoztunk össze a Szabó családdal, akik egykettőre megtöltötték a hajót. Még ki sem kötöttünk, máris megtelt a kokpit. A sörök borok társaságában megbeszéltük, hogy ki merre járt és hova megy tovább, na meg persze azt is, hogy megcélozzuk a badacsonyi hegyoldalt. Érdekes vendéglátós szokás alakult ki Badacsonyban. A borozókat pont akkor zárják be, amikor megjelenik egy nagyobb társaság. Szám szerint három helyre sikerült úgy megérkeznünk este 7-8 óra között, hogy közölték velünk: záróra, még egy kör italt tudnak nekünk kihozni. Pedig ekkor még sütött a nap. Így jutottunk egyre feljebb a Kisfaludy házig, ahol megnyugtattak minket: 23 óráig nyitva vannak, sőt a konyhájuk is teljes gőzzel üzemel. Éltünk is a lehetőséggel. Meg kell hagyni, hogy nem szolgáltunk rá a készséges kiszolgálásra, mindent megtettünk annak érdekében, hogy elzavartassuk magunkat, sikertelenül. Meg is beszéltük, hogy itt voltak a legfinomabbak a borok, és az ételek is (bár ez utóbbit máshol nem volt alkalmunk megkóstolni). Meg kell hagyni a számla végösszege tükrözte a hely színvonalát. A badacsonyi kikötőt talán nem kell különösebben bemutatni, hiszen nem sokat változott az elmúlt 10 évben. Igaz ez a vizesblokkra is, amire azért ráférne egy kis újragondolás.

Hétfőre aztán valóban becéloztuk Révfülöpöt, de mivel még mindig jó volt a szél, ezért egy jó nagy Szigliget, Lelle körrel érkeztünk meg. Rick Csaba tudta, hogy jövünk. Motorossal kísért minket a nekünk fenntartott vendéghelyre. Ebben a kikötőben még megvan az az igazi hangulat, amit egyre kevesebb helyen találunk meg. Van például külön portás és külön kikötőmester is, igaz szabadidejében füvet vág, és lámpaizzót cserél. Aki vendégként ide jön annak elveszi a kikötőkötelét, és valahogy mindig csinál még egy hajóhelyet, ha nagyon kell. Érdemes is előre bejelentkezni, mert hamar megtelik a vendégmóló. Sokan jönnek a kitűnő konyha miatt is, aminek remekeit a patinás kőépület teraszán fogyaszthatunk el, igazán előzékeny felszolgálás mellett. Csabával sokáig beszélgettünk arról, hogy mekkora különbség van kikötő és kikötő között.

Keddre Lellét gondoltam célállomásnak, hiszen itt is régen jártam, a kikötőláncnak pedig ez a kikötő is tagja, na meg a Porthole kártyát is elfogadják. Az időjárás azonban közbeszólt. Bár ekkor még kellemes délnyugati fújt, szerdára szélcsendet és esőt ígértek az időjósok. Márpedig Lelléről Fűzfőre szélcsendes esőben eljutni nem túl jó perspektíva, ezért aztán a Club Aligára terveztük át programot. Ennek Csaba is megörült, így a hajó nevéhez híven egy küldeményt is feladott velünk az aligai kikötőmesternek, Attilának címezve. Érzékeny búcsú után felhúztuk a spinakkert és meg sem álltunk Aligáig. Kikötni azonban nem volt alkalmunk. Valamilyen sokadik érzékem súgta meg, hogy csak oda kéne telefonálni, hogy jövünk. Érdemes volt, mert a telefonos egyeztetés alkalmával kiderült, hogy éppen ezekben a napokban zajlott a B My Lake fesztivál a kikötőben. Ennek megfelelően a kikötőlánci kártyát nem fogadják el, viszont ha térítés ellenében mégis a kikötés mellett döntünk, akkor is készüljünk fel az égész éjszaka dörömbölő elektronikus tánczenére. Nem éltünk a lehetőséggel, így a küldeményt vízen adtuk át az elénk motorozó Attilának, aki lelkünkre kötötte, hogy jöjjünk legközelebb is, amikor nyugodtabbak a körülmények.

Többek között ezért érdemes előre odatelefonálni a kikötőbe ahova éppen tartunk. Spí le, és kellemes félszélben irány a Kenese Marina Port! A kikötőláncos marinában telefonos bejelentkezésünket szintén örömmel fogadták és beirányítottak minket a „vendéghelyre” ami a benzinkút és a daruskocsi társaságában található. Nem túl vendégmarasztaló, de látszik, hogy nem is ez a fő profil. Jó nagy kikötő ez, a révfülöpinek pont az ellentéte. Ettől függetlenül szívesen láttak minket és biztosítottak róla, hogy ha bármire szükségünk van, csak szóljunk. Épp a vacsorát tervezgettük, amikor ismerősökbe botlottunk, akik egy kis kikötői grillezésre invitáltak minket. Nem kellett kétszer mondani, hiszen közel 8 órát töltöttünk vízen. Jól esett a grillezett császárszalonna és a grillkolbász Csabáék társaságában. Már azt hittük vége az estének, amikor a zuhanyzó bejáratánál ismerős arc nézett vissza rám. Egy pillanatra mindketten elgondolkoztunk, de hamar megfejtettük, hogy az ismeretség a tíz évvel korábbi Pomucz Tamásnál elvégzett vitorlás tanfolyamra vezethető vissza. Ennek örömére kaptunk meghívást Edina és Ákos hajójára, ahol az elmúlt tíz év élményeinek a feldolgozása közben néhány üveg bor is elfogyott.

A meteorológusok nem tévedtek. Éjszaka megérkezett az eső és kitartóan mosta a hajókat, elverve a szelet. Azért még megnéztem a Szélvészkisasszonyt, az új nordic folkboat-ot, ami nemrég érkezett Svédországból. Szép hajó meg kell hagyni!

Valaki odafent nagyon szomorú lehetett, mert az eső elég vigasztalanul hullott alá. Kicsit a mi szívünk is elnehezült, amikor ellöktük a partot, hiszen egy fantasztikus túrának értünk végére.

A szezon még tart néhány hétig, túrázni pedig igenis jó!

További képek a galériában!