Vasárnap, parádés időjárási körülmények között rendezte meg Forintos Róbert és Erdélyi Béci a mára már legendássá vált Trafik & Co kupa. A verseny különlegessége – a helyszín és az időpont mellett – hogy a meghirdetett hajóosztályban, a mindenki által ismert optimistben nem a megszokott serdülő és ifjúsági versenyzők, hanem az idősebb korosztály versenyez immár 25. alkalommal.

Az omszki riviéra nem okozott csalódást a versenyzőknek, gyönyörű napsütés és kellemes déli szél, ami végig kitartott a megrendezett hét futam idejére. A nevezett versenyzők négy selejtező futamon mérhették össze tudásukat és nem utolsó sorban hajlékonyságukat a trükkös omszki körülmények között. Minden futamból az induló kilenc hajóból négy jutott tovább a középdöntőbe. Az Up and Down pálya izgalmas befutókat hozott. Szoros bolya vételek, izgalmas fordulócsaták (csak el ne akadjak a boomban!) és jókedv.

A két középdöntőből a nap végére kialakult a 8 döntős személye. Idén is a Sparis versenyzők domináltak, közülük is főleg a pehelysúlyúak. A kupát meggyőző vitorlázással immáron második alkalommal Kis Viktor nyerte el Szigeti Maxim és Takácsy Kristóf előtt. Köszönet a rendezőknek: Forintnak és Bécinek, ezért a már hagyományos utolsó vízre szállásért!

Jövőre ugyanitt!