A 721-es számú hajó 1929 és 1930 között készült, első tulajdonosa a Jubilee nevet adta neki és csak később, 1934-ben került az akkor még fiatal Kennedy fivérek tulajdonába.

John Fitzerald és Joseph első - Flash nevű - csillaghajójuk után Flash II-re keresztelték és aktívan résztvettek a Nantucket Sound-i csillaghajó versenyeken. 1936-ban meg is nyerték a helyi bajnokságot, 1938-ban pedig a Harvard színeiben az Egyesült Államok keleti partjának egyetemi bajnokságán arattak győzelmet.

Technikás és nehezen hajózható vitorlás a Star, de JFK kimagalsó adottságai és a sokvizen töltött idő veszélyes ellenféllé tette őket. Néhány évvel később, 1939-ben az Atlantic Coast Bajnokságon soha nem látott négy és fél perccel verte meg a mezőnyt.

 

Amint azt a későbbi életrajzi könyvek is tanúsítják, JFK szeretett versenyezni: "Jack nem igazán szerette a manchaftolást, jobban tetszett neki az irányítás kihívása, ott a verseny izgalma jobban érezhető volt. Verseny közbeni viselkedése élesen eltért a szokásos könnyed és szellemes magatartásától. A versenyzést komoly dolognak tekintette és legénységének lomhasága sosem maradhatott megjegyzés nélkül.

 

 

A különleges gondossággal felújított csillaghajó kikiálítási ára 100.000, USD

 

Az aukcióra itt lehet licitálni.