Egyre több kéttestű kerül a tóra, nem csak hazai hanem külföldi csapatok is érkeznek. 28-32-33-35-50 lábas gépekkel már találkoztunk tavaly is, idén pedig újabb csapatok szállnak be a játékba. 2 hete érkezett meg az Extreme Sailing Series-ből már sokak által ismert 40 lábas masszív rohanógépek egyike, majd külföldi szakemberek közreműködésével április 4-5-én összerakásra, átadásra került az első Extreme 40 katamarán.

Régóta vártam már ezt a napot. A Principessa után saját vállalkozásom beindítására koncentráltam, de mostanra megérett a helyzet arra, hogy újra csináljunk valami igazán izgalmasat – kezd bele a történetbe Rauschenberger Miklós a hajó kormányosa. Már tavaly elkezdtünk foglalkozni a dologgal, kerestük a lehetőségeket, próbálgattuk a katamarán versenyzést miközben a Quantum Sails tervezőivel közösen több élvonalbeli katamaránra is kiváló vitorlákat fejlesztettünk. Szépen lassan összeállt a kép és kialakultak azok a lehetőségek, melyeknek köszönhetően végül az Extreme 40-re esett a választásunk – folytatja Miklós.

Április 4-én hétfőn kezdtük el a hajó Angliából érkezett boatyard csapatával az összeszerelést. A srácok nagyon jófejek és segítőkészek voltak, látszott rajtuk, hogy szeretik a járgányt nagyon, és örülnek hogy új gazdára talált, így minden apró részletre, trükkre, tippre alaposan kitértek. Mintegy másfél nap szerelés után kedden délután elérkezett a pillanat, megszólalt a Hajógyári Kikötő hatalmas darujának jellegzetes hangja, mi pedig két kötéllel könnyedén vízre tettük az igencsak impresszív méretű gépet.

Kísérőhajónk, a Bravo 6.0 segítségével vontán kimentünk a kikötőből és elvittük új szerzeményünket egy körre. Hatalmas mérete ellenére, nem túl erős, leálló szélben is rendkívül hamar kiemelkedett és stabilan tudtuk egy talpon vinni. A keddi próbakört szerdán is teszt követte. Természetesen mindenkinek fülig ért a szája a csapatból és alig várjuk, hogy újra vízre szálljunk. Tél óta szisztematikusan készülünk a szezonra szárazföldi edzéseket pedig most a hajó pontos megismerése és rengeteg edzés követ majd. Hajónk, egy SL33, egy GC32 és egy másik Extreme 40-es társaságában a Hajógyári Kikötőben „lakik” majd, így edzőpartnerekben és jó hangulatú versenyéletben sem lesz hiány!

A Quantum Sails támogatásával vitorlákat is fejlesztünk, így reményeink szerint mihamarabb azokkal használhatjuk majd a járgányt. A csapat tagjaival régóta vitorlázunk együtt, mindenkiben nagy az elszántság és a lelkesedés, így egész biztos vagyok bene, hogy gyorsan és sokat fogunk fejlődni, a versenyek és az ellenfél csapatok pedig mind jobb és jobb eredményekre sarkallnak majd minket – meséli Miklós az első tapasztalatokat és terveket.

A Team Quantum Hungary legénysége:

Rauschenberger Miklós
Soós Attila
Baráth Gábor
Sárközy András
Pécsváradi Ákos
Wéber László

 

Fotók: Kollmann András