Az olimpia évében a Rióban részt vett vitorlázók is az esélyesek között vannak, így a nőknél Érdi Mária (Laser Radial) is a jelöltek között van, aki utánpótlás világbajnok lett 2016-ban, kijutott az ötkarikás játékokra, ahol futamot is nyert. A férfiaknál Berecz Zsombor idén is jó eséllyel pályázik az év sportolója címre. Ö a Finn dingi Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, és ugyancsak futamot nyert Rióban. 

Érdi Mária már 15 éves kora óta (2013) sorozatban eddig minden évben megnyerte az év női vitorlázója címet. Idei szezonja is fantasztikusan sikerült. Az évet januárban, Malajziában egy feledhetetlen és meggyőző ifjúsági világbajnoki címmel kezdte. Szintén Malajziában elnyerte a "Bengt Julin Trófeát" is, amelyet a világbajnokság résztvevőinek szavazatai alapján az a versenyző érdemelt ki, aki a versenyek során a "legtöbbet tette a nemzetközi megértés érdekében és értékei példaként állíthatóak a sportágban.”  Március végén a Palma de Mallorcán rendezett világkupán olimpiai kvótát szerzett Magyarországnak, majd augusztusban szintén elkápráztatta a szakmát és a szurkolókat, amikor ifjúsági versenyző létére futamot nyert a riói olimpián. Az év során több Világkupán is az éremfutamban versenyzett, a világranglistán pedig a 13. helyig sikerült előrelépnie, ami történelmi eredmény a magyar vitorlázásban.

Érdi jelenleg Ausztráliában készül a decemberi felnőtt világkupa döntőre (Melbourne), majd az azt közvetlenül követő Új Zéland-i ifjúsági világbajnokságra. Célja, hogy a 2020-as tokiói olimpián minél fényesebb érmet szerezzen.