Az MVSZ mellékelt sajtóközleményéből megtudhatjuk, hogy a A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megvalósuló fejlesztésekre  szánt milliárdok miként teszik lehetővé, hogy a Bejárható Magyarország nagyívű elképzelésében a vitorlázás és ezen belül Balatonfüred mint az egyik kitüntetett megállópont miként jut szerephez.

Ennél kézzelfoghatóbb információkkal gazdagodtunk a program néhány részletét illetően. Megtudtuk, hogy mit is jelent a Balatonnak, ezen belül hangsúlyosan Balatonfürednek a megállópont fejlesztésben rejlő lehetőség. Az öt járásmód: a gyaloglás, kerékpározás, lovaglás, evezés, és vitorlázás közül négy konkrétan érinti Balatonfüredet melyhez komoly infrastruktúra fejlesztés is szükségeltetik.

A vitorlázás és a vízi turizmus fejlesztése érdekében elsősorban kikötőfejlesztésekre számíthatunk, különös tekintettel az utóbbi években elhanyagolt, mostohán kezelt kishajós túrázók érdekeit is szemelőtt tartva. Ahhoz azonban, hogy a klasszikus jollés túrázók újra megjelenhessenek a Balatonon, nem elég a meglévő kikötők nyújtotta lehetőség. Az ismert marinák elsősorban a nagyobb tőkesúlyos hajók kiszolgálására rendezkedtek be. Gazdaságos működtetésük nem teszi lehetővé a kishajós túrázók szerény igényeinek és költségérzékenységüknek kielégítését. A kikötők többségében nincs sólya, nincs szabad vendéghely, nincs sátorozási lehetőség. Fel kell tárni a meglévő csónakkikötőkben rejlő lehetőségeket, egyeztetni kell az E-hajózás fejlesztésében résztvevőkkel, hiszen ott is alacsony merülésű hajók kikötését, feltöltését kell megoldani. Érdekeltté kell tenni az önkormányzatokat, hogy találjanak módot a biztonságos sólyák kialakítására. Meg kell alkotni azokat a jogszabályi kereteket melyek lehetővé teszik a kishajók biztonságos vízretételét, tisztázzák az ezzel kapcsolatos felelősség megosztását. Helyet kell biztosítani a csónakszállító utánfutóknak, de nem feledkezhetünk el a víziközlekedés szabályainak észszerűsítéséről sem.

Ennek az igen összetett feladatnak a koordinálása az MVSZ feladata.

Nyilván felmerül a kérdés milyen időtávon valósíthatóak meg ezek az elképzelések?

Ha minden igaz, már az idén megkezdődnek a tervezési előkészítő munkák, mert a jövő évben már épülnie kell a füredi kemping területén az új 150 hajó befogadására alkalmas szövetségi kikötőnek. Bóka István polgármester komoly támogatásának köszönhetően a kikötőn kívül mintegy 1,5 hektáros területet is elfoglalhat a vitorlázás kiszolgáló létesítményeinek elhelyezési igénye.