Ez évben Gdyniában rendezik a Laser Radial osztály EB-jét. A Spariból négyen utaztak ki a versenyre Argay Balu, Bednár Andris, Erőss Lóri és Tenke Áron, több más klubbéli versenyzővel egyetemben. A csapatot Arató Ricsi vezeti .

Néhány napos helyi edzés (ami nem volt ismeretlen a fiuknak, két éve itt volt a Laser 4.7 EB) után szombaton kezdődött a verseny a 180 fős, 3 csoportra osztott mezőny részére. A kvalifikációs szakaszra középszeles futamok voltak a jellemzőek. Az első nap Argay Balu egy remek egy 8. hellyel indított, sajnos a következőkben kicsit belesüllyedt a mezőny közepébe. De így is, harmadik magyarként, az ezüst csoportba került. Erőss Lórinak hiányoztak az órák, így nagy tapasztalata ellenére 3 ponttal lemaradt az ezüst csoportról. Bednár Andris is inkább a tapasztalatokat gyűjtötte a mezőny második harmadának végén. húzogatva a takkokat.



Tenke Áron kicsit kockáztatva új karbon árboccal indult a versenyen, de úgy tűnik ez bejött, saját bevallása szerint időnként igen versenyképes a sebessége. Bár az élmezőnyhöz képest neki is kevés a vízen töltött óráinak száma, de a múlt hónapi gardai edzőtábor javított kondícióján és technikáján. Rutinja és önbizalma jó átlaghoz segítette, így egyedüli magyarként, biztosan került az arany csoportba. 

A  negyedik napon már a végleges csoportokban folytatódtak a küzdelmek. Nyugat felől fújt a szél, az első futamban 8-9 majd a másodikban 12-13 csomós erősséggel. A magyar csapat számára izgalmasan kezdődött a nap, hiszen kicsit megcsúszva értek ki a pályára. Áron éppen elérte a rajtját az arany csoportban, de taktikus, rutinos vitorlázással felért az elsők között a bójához, majd hatodiknak  futott be. A második futamot ismét előkelő 11. helyen kezdte, de aztán egy peches hátszél után 29. helyen futott be, így 19 helyet előrelépve, most 33. összetettben. Balunak szintén jól fújt a szél az ezüst csoportban, először tudatos vitorlázással a jobb oldalon bejutott az elsők közé, majd ötödiknek is végzett. A második futamot pedig megnyerte! Lóri, a hozzá nem illő bronz csoportban megmutatta, hogy ennél többre hivatott, egy 9-et és egy futamgyőzelmet produkált.

A sparis fiataloktól kaptuk a részletes híradást, ám a rend kedvéért említsük meg az összes magyar radialos aktuális állását is az öt selejtező és két döntő futam után az EB-n:
Arany csoport: Tenke Áron 33.
Ezüst csoport: Veisse Zoli 18., Goldfinger Dániel 42., Rácz Bence 48., Hadnagy Zsolt 50.
Bronz csoport: Erőss Lóri 1., Zink Leon 26., Bednár Andris 30.

Még két nap van hátra az EB-ből, melyre jó a hangulatban, nagy lelkesedéssel készül az egész magyar csapat.


Eredmények:
https://gdyniasailingdays.org/en/results/lar-yec-boys-all