A tavalyi nagy szél miatt elmaradt Mária kupa után sokan vártuk már az idei versenyt. Évről évre több és több hajó indul el, aminek nemcsak az az oka, hogy a helyi vitorlázók többen jönnek, hanem egyre többen járunk a szomszédos kikötők versenyeire is, így adja magát, hogy mi is meghívjuk a közeli klubokat a kupára. Idén Gyenesről és Fenyvesről is érkeztek hajók.

Idén az abszolút győztes és Yardstick I-II-III/1-III/2 hajóosztályok kerültek díjazásra. A Mária kupának mégis inkább a közösségépítés a célja semmint a versengés. Vitorlázni egy jót, együtt lenni beszélgetni, megismerni egymást.



Friss észak keleti szélben futottak ki a hajók a hosszan benyúló mólók között. Mindenki vitorlát bontott és felsorakozott a rajt mögött. A friss szélben gyorsan elindult a mezőny keletre a fenyvesi móló közelében kihelyezett bója irányába. A friss szélben teljes vitorlázattal futtatott negyed szélben siklottak a hajók. A szél 10 csomós jól kifújt volt. A hajók szépen felsorakoztak egymás mögött, kialakult egy 6-7 hajóból álló élmezőny Kiss Zsolttal a Pajzán 8 méterese One Design hajóval az élen. A bója felé félúton egy libera a Gardazzurra húzott el velünk szembe. Simó Béciék késték le egy kicsit a rajtot, de nem volt kétségünk, hogy nemsoká még találkozunk velük, amikor megelőznek minket. Az persze kérdéses volt, hogy Pajzánt is beérik-e, így tehát a YSI kategóriában talán most először a Mária kupák történetében több hajó is indult. Fenyves felé gyengült a szél ereje 6 csomó közelire, így a könnyebb hajók felélénkültek a nehezebbek pedig belassultak, ennek eredményeképpen az élmezőny sorrendje is összekeveredett.

A fenyvesi bója után jött a cirkáló szakasz a Szigligeti öbölben levő időjárás állomás felé. Volt aki tovább húzott keleti irányba, volt aki azonnal visszafordult Györök felé. A cirkáló szakasz szépsége, hogy a szétszóródott hajókat csak a bója közelében lehet felmérni mit teljesítettek. A mezőny ezen a szakaszon teljesen szétszóródott. A szél visszaerősödött 8-9 csomó körülire rendületlenül ÉK-i irányból. A Gardazzurra közben megelőzte a Pajzánt.



A györöki fordulónál már látszott, hogy a két YSI-es hajó után két YSII-es fordult egy vendég Sudár regatta a Topolínó Szakály László és Joó Tamás a Nimfával. Ők györöki irányt húztak a fenyvesi bója után, ami jó döntésnek bizonyult, ott ugyanis kicsit élénkebb volt a szél, mint a badacsonyi irányban. Utánuk a YSIII-1 két hajója következett Fazekas János a ViNo-Bá 2.0-val és Bárczi Tamás a lánya kormányozta Bodvica Folkeboot-al. Mindkét hajó spinakkert bontott a hátszeles szakaszra, amit a két YSII-es hajó nem tett meg, így a végén izgalmas abszolút befutó volt, de a negyedszélnél megszerzett több száz méteres hátrányt csak néhány tíz méteres hátrányra sikerült elolvasztani a befutóra de az előzés már nem sikerült.

Abszolút befutóban első lett a Gardazzurra, aki ezzel elvihette egy évre a kupát, második a Pajzán harmadik a Topolino, negyedik a Nimfa, ötödik a ViNo-bá 2.0 hatodik a Bodvica.

A többiek is szépen közeledtek a cél felé és ahogy az lenni szokott kisebb külön meccsek alakultak ki a hajók között. Az utolsó versenyző is szerencsésen befutott délután 3 körül, az akkora már igen legyengült szélben.
Az eredményhirdetés előtt egy közös ebéddel ünnepeltük meg ezt a napot, mely több, mint 20 hajót mozgatott meg ezen az augusztusi vasárnapon, ami tekintetbe véve, hogy ez egy házi verseny egy 60 férőhelyes kikötőben igen szép teljesítmény!

A versenyről készült néhány kép:
https://drive.google.com/open?id=0BxuqOjDv217qQ1BWRmRES3FMZ28