Reggel, 7-9 csomós keleti szélben indult a nap. Az Eb harmadik futamán az első bójavételnél a a német Tom Stryi (LUV), a magyar Sallai Gábor (iJroncat) és a szintén magyar Litkey Farkas (Pelle Nera) volt a sorrend, az első három helyen vitorlázó egység megtartotta helyét és ebben a sorrendben fejezték be a futamot, a negyedik helyen a német Süllberg, míg az ötödik a versenyben vezető Jukebox lett. A futam közben kissé gyengülő szélben a mezőny középső része jócskán összetorlódott és igen szoros befutó alakult ki, a versenyrendezőség a második körben rövidítette is a tengely hosszát.

A második futamra kicsit várni kellett mert jócskán 5 csomó alá gyengült és el is fordult a szél. Kis várakozást követően új versenyterületen folytatódtak a küzdelmek. A negyedik futam első fekete lobogós rajtján az izgatott mezőny 6 tagja BDF büntetést kapott, így ők hatan, köztük Keith Whittemore és Daniel Frost is a „pálya széléről” nézték végig a futamot. A negyedik futam megismételt rajtja tiszta volt. Az első pályajelhez Jörn Harmsék (Vitesse) értek fel a leggyorsabban, őket követték Tomai Balázsék (Jenesis), majd harmadikként a Jukebox. Az első kör végén a lee kapunál maradt a sorrend, csupán a Jukebox vette kicsit hamarabb a kaput mint a Jenesis.  A Jukebox a bal oldali bóját vette és a pálya jobb oldalán kezdte meg a második kreutz szakaszt, míg a Jenesis a másik oldalt választotta, a bójához elsőként ért fel a Vitesse őt követte a Jenesis, majd harmadikként a Fast F következett. A futamgyőzelmet Jörn Harmsék szerezték meg, a második helyen Tomai Balázsék futottak be, míg a harmadik egy női kormányos lett, Johanne Maske.

Az ötödik futam is rendben elrajtolt a 5-6 csomós gyenge, olykor kiszámíthatatlanul szeszélyes keleti szélben, de a futam közben annyira legyengült a szél, hogy a versenyrendezőség törölte a futamot, a két vezető egység Keith Whittemore és Litkey Farkas legnagyobb bánatára.

Tomai Balázs a verseny után kiemelte:  ”A csapat várakozása az volt, hogy legyünk benne az 1-10-ben. Most második helyen várjuk a folytatást, de még csak az Európa-bajnokság felénél járunk. Ez a második alkalom, hogy ilyen nagy versenyen ülök J24-ben, de azt gondolom, hogy nagyon nagy szerepet kap ebben az osztályban a csapatmunka:” 

A harmadik versenynapon korábban indulnak a futamok, reggel 9-kor lesz az első rajt.

Eredmények: http://j24europeans2017.hu/results/

Első nap videója:




Fotó: Szántó Áron
Drón fotó: Vanik Zoltán
Filmes összefoglaló: Ladányi János