A Bavaria 32 Országos Bajnokságnak idén Balatonlelle adott otthont. Az immár negyedik alkalommal megrendezett versenyre a 2017-es szezonban 10 hajó és legénysége nevezett. A 10 futamra kiírt bajnoki sorozat első két napján a rendezőség – dicséret illeti őket – 4-4 futamot tudott tökéletesen lebonyolítani a kiváló szélnek és időjárásnak köszönhetően.  Az idei bajnokságot a Top Cop Security Sailing Team nyerte meg a St. Esther nevű hajóval, a Csopaki Procelero SE színeiben hajózva, s ezzel trónfosztóvá is vált, ugyanis az eddig három éve folyamatosan bajnoki címet szerző Té Sailing Team-et – akinek kormányosa Turós László volt – maguk mögé utasították.

A verseny egyik érdekessége, hogy a hazai Vitorlás Szövetség csak pár éve szervez ebben a hajóosztályban bajnokságot, s azt most, első alkalommal egy északi partról – Csopakról – érkező csapat nyerte meg.
A tíz pályafutamosra tervezett verseny első két napján remek szél dagasztotta a vitorlákat, azonban az utolsó napon a szélcsend miatt lefújták a futamokat. 

A Top Cop Security Sailing Team mérlege: nyolcból hét megnyert futam, s egy második hely. A második helyezett csapat hétszer második lett, s egyszer pedig harmadik. 

Czégai Péter TCS Sailing Team taktikusa:
- Titkos célunk volt, hogy megnyerjük a versenyt, mert csak nagyjából ismertük az ellenfeleinket, nem tudtuk, hogy mire is számíthatunk… Nagyon örülünk ennek a szép eredménynek, hogy elsőre elsők lettünk. 
- Sokat készültek a versenyre?
- Összességében úgy másfél hónapig tartott a felkészülésünk, de ez idő alatt csak 3-4 alkalommal tudtunk terepre menni, vízre szállni. Mindenesetre az biztatónak tűnt, hogy a kb. 1 órás pályaidőt mi általában 40-45 perc alatt tudtuk teljesíteni. Jól mentek a manőverek, a fordulók, s a kevés gyakorlás ellenére is összeállt a csapat, egy emberként tettük a dolgunkat. De ehhez azért egy olyan remek, jól felkészített hajó is kellett, mint amilyen a St. Esther.
A Top Cop Security Sailing Team méltán lehet büszke az eredményére, mivel a csapat felkészülését több dolog is nehezítette. Így például az, hogy első alkalommal versenyeztek ebben az összeállításban, így a csapattagok egyáltalán nem voltak összeszokva, igaz ez a vízen tanúsított mozgásukon egyáltalán nem látszott, sőt, miként ezt az eredményük is tükrözi. Ezen túl, a csapat vezetője – Dr. Fábián Péter – a versenyt megelőző héten az ágyat nyomta, mert lázas beteg volt, s a verseny kezdetekor is lázasan lépett a fedélzetre, ezért helyette a kormányt Barczi Orsolya fogta, aki életének első bajnokságán egyből sikerre is kormányozta a csapatát. 
A Top Cop Security Sailing Team tagjai voltak még Gonda Zsolt, Vermesy Attila, valamint trimmer és taktikus pozícióban Weöres Szabolcs és Czégai Péter. Ők ketten készítették fel a hajót is a versenyre, mégpedig a Csopaki Vitorlás Iskolában, ahol St. Esther új kötélzetet és Olimpic versenyvitorlákat kapott, s ezzel – ha lett volna ilyen – még a hajók szépségversenyét is megnyerhette volna.

Az eredményhirdetésnek vasárnap délután a Balatonlellei Yacht Club adott otthont, ahol a Top Cop Security Sailing Team tagjai a bajnoki érmek mellett átvehették a hajóosztály vándorserlegét is. A Balatonlellén megtartott verseny szervezőit dicséret illeti a profi lebonyolításért, remek hangulatért! A tervek szerint St. Esther tavasszal ismét rajthoz áll, részt vesz a ranglista versenyeken, illetve mindezt megkoronázandó a Magyar Bajnokságon is.

Ambrus Tibor Csopak polgármestere:
- Végtelenül nagy öröm számomra és büszkeséggel tölt el, hogy a csopaki egyesület színeiben vitorlázó csapat nyerte el a Bavaria 32 OB bajnoki címet. Feltett szándékom, hogy mihamarabb találkozom a csapat tagjaival és személyesen is gratulálok nekik ehhez a remek teljesítményhez. Csopak életében nagyon fontos helyet foglal el a vitorlás sport, különösen az utánpótlás nevelése. Éppen ezért jó pár éve egy telket és egy épületet is az egyesület rendelkezésére bocsájtottunk, s nálunk anyagi helyzettől függetlenül minden általános iskolás gyermek nem csak úszni, hanem vitorlázni is megtanulhat, így plusz sportágat sajátíthat el, amitől gazdagabbá válik az élete. Persze az már más kérdés, hogy felnőttként ki folytatja majd közülük ezt a gyönyörű sportot, de úgy gondolom, hogy minden esélyünk meg van arra, hogy a jövő versenyzői és bajnokai szép számmal kerüljenek ki a mi egyesületünkből, hiszen remek tanárok és szakemberek foglalkoznak velük, gyarapítják a tudásukat. Egy szó, mint száz, a nálunk lévő pezsgő vitorlás élet velejárója a gyermekzsivaj…

Karsai Gábor osztálykapitány: 
Csak a legjobbakat mondhatom el az OB-ról. Remek volt az időjárás, felkészültek voltak a versenyzők, s a rendezőbizottság is tökéletesen teljesítette a feladatát. Úgy gondolom, hogy az osztály életében a legsikeresebb bajnokságon vagyunk túl, ahol néha a célba érkező hajók között tényleg csak méterek, másodpercek döntöttek, nagyon szoros volt a verseny. A legnagyobb csatákat az első és a második helyezett csapat – a TCS Sailing Team és a Té Sailing Team – vívta. Öröm volt látni, hogy a technikai fejlődéseknek és a versenyzők felkészültségének köszönhetően milyen komoly menetteljesítményeket képesek ezekből a hajókból kihozni! 
                              

                  -----------
Végül, de nem utolsósorban egy pompás hír a csopakiaknak: a Bavaria 32 osztály kapitánya, Karsai Gábor nyitott arra, hogy 2018-ban az egyik ranglista futamot Csopakon rendezzék meg, a konkrétumokról a záróülésen döntenek!

Eredménylista
A 2017- évi IV. Viapan Group Bavaria 32 Országos Bajnokság végeredmény:
1. St. Esther          kormányos: Barczi Orsolya   csapat: Dr. Fábián Péter, Czégai Péter, Weöres Szabolcs, Vermesy Attila, Gonda Zsolt
2. Té Sailing Team    kormányos: Turós László   csapat: Karsai Gábor, Horváth Áron, Herczeg István, Szépfy Zsombor, Kövér László
3. Favonius   kormányos: Berkes Attila   csapat: Dobra Zsolt, Mészáros Mátyás, Sáfián László, Dr. Szollás Rita, Farkas Zsolt, Dr. Somogyi Ákos

4. Vici    kormányos: Mező Zoltán 
5. Sailana     kormányos: Komenda Norbert
6. Aquarius    kormányos: Lange Péter
7. Monaco   kormányos: Vida Péter
8. Cupi    kormányos: Horváth József
9. Szélmény   kormányos: Kovács Szabolcs
10. Jacky     kormányos: Karacs Zoltán
Gratuláció illet minden résztvevőt!