A pénteki nap parti halasztással kezdődött, majd kis várakozás után vízre indult a mezőny. Az ötödik futam 6-8 csomós keleti szélben zajlott. A futamot az eddigi vezető Rauschenberger Miklós (Jukebox) nyerte, második lett a Fransk Schönfeldt (Henk), harmadik helyen ugyan a görög Anthimos Nikolaidis (EVNIKI) futott be, de a korai rajt miatt BFD-t kapott, így a harmadikra lépett elő Peer Kook (bockdrauf), a negyedikre pedig Tomai Balázs (Jenesis).

A hatodik futamra bár picit gyengült a szél, de még egyenletes, 5-6 csomós szélben indult. A futam közben picit legyengült, így a második kreutz szakasz hosszát rövidítette a versenyrendezőség, a futamban három magyar egység volt élen, sőt végül az első öt helyen szintén magyar végzett. A sorrend: Litkey Farkas (Pelle Nera), Sarina Róbert (JBond), Tomai Balázs (Jenesis), Bakóczy Róbert (FGF Sailing Team), Sallai Gábor (iJroncat).

A hetedik futamot hosszabb szünet előzte meg, mert szélbiztosabb versenyterületet keresett Fluck Benedek versenyvezető, aki a déli parthoz közel tűzte ki az új pályát, a rajtnál 8 csomós északkeleti szélben vágott neki a futamnak a mezőny.

A hetedik futam első rajtját meg kellett ismételni, és három hajó, köztük az eddigi vezető Jukebox  is BFD-t kapott. Az új rajt már tisztán ment el, az első kreutz bójánál még a svéd For Fun vezetett, mögötte a Vitesse és az iJroncat, azonban a lee bójánál már átrendeződött a sorrend, az FGF Sailig Team ért le elsőként a Furio és az Evniki előtt. A hetedik futamot végül az FGF Sailing Team nyerte meg, a Vitesse lett a második, míg a Furio a harmadik. A negyedik a görög Evniki, míg az ötödik a magyar Jinge lett.

 

A nyolcadik futamra tovább gyengült a szél, 5-6 csomósra, de az iránya megmaradt, így ugyanazon a pályán kezdték meg a csapatok a pénteki nap utolsó futamát, mint az előzőt. A gyengülő szélben nagyon kellett figyelni, hogy a pálya melyik részén várható frissülés. Az első kreutz szakaszban Tomai Balázsék a pálya bal oldalát választva elsőként értek fel a bójához, a Vitesse és a Pelle Nera előtt. Az első kör végén, Jörn Harmsék átvették a vezetést, Tomai Balázsék (Jenesis) előtt, a második körben a Vitesse megtartotta a helyét és elsőként ért célba. Jörn Harms, a Vitesse kormányosa elmondta: „Nagyon nehéz itt vitorlázni, meglehetősen kis szél van, és nagyon sok szélforduló, nincsenek hullámok, mi Észak-Németországból jövünk, ahol a Balti-tengeren teljesen más körülmények vannak, szeles és hullámos, amelyben sokkal könnyebb vitorlázni. A versenyen nagyon jó a vízi rendezés és igazán tökéletes a szervezés.”

A második helyre jött fel Litkey Farkas (Pelle Nera). Keith Whittemore (Furio) lett a harmadik, a negyedik helyen a Jenesis, míg ötödikkét az FGF Sailing Team futott be.

A nap nyertese egyértelműen Litkey Farkas volt, aki egyenletesen jó teljesítményt nyújtott és átvette a vezetést. Litkey Farkas a futamok után kiemelte: „Számunkra ez egy sikeres nap volt, minden futammal elégedett vagyok. Ebben a gyenge szélben gyorsak vagyunk, megvan a sebességünk ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a legjobbakkal. A rendezvény fantasztikus, elképesztő, hogy 48 hajó van, ez engem lenyűgöz. A parti események tökéletesek, minden este fotók, vágott videós napi összefoglaló, nincs még egy ilyen verseny.”


Fotó: Szántó Áron
Filmes összefoglalók: Ladányi János