Mi volt 2017-ben a legnagyobb, legemlékezetesebb vitorlázással, versenyekkel kapcsolatot eredményed, emléked?

Nagyon sok emlékezetes pillanat volt az elmúlt évben, de három dolgot szeretnék kiemelni. Az első és számomra legfontosabb az az, hogy megtaláltuk Ian Ainslie-t, aki elvállalta a velem való munkát. Nagyon hálás vagyok és egyben nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen profi és értékes emberrel dolgozhatok együtt. Vele érzem, hogy mindig előre haladunk és ugyanazért a célért küzdünk. A második legkedvesebb emlékem 2017-ből a hyeresi világkupa, mert itt megtapasztalhattam, milyen egy világkupán vezetni. Egyúttal megláttam azt is, már nem sok választ el attól, hogy versenyeket tudjak nyerni a felnőtt mezőnyben. A harmadik dolog amit ki szeretnék emelni, az az U21-es világbajnoki cím. Hihetetlenül jó érzés volt a tavalyi ifi vébé után megmutatni mindenkinek, mire is vagyok képes és megnyerni 6 futamot a 10-ből. Azt hiszem ennyire biztosan még sosem győztem világversenyen.

Mi volt a legnehezebb vitorlázás szempontjából 2017-ben?

Nekem vitorlázás szempontjából úgymond nincsenek nehézségeim, mert ha valami nem megy a vízen, azt kihívásnak látom. Eléggé gyorsan meg is szokott oldódni a probléma, mert az motivál a legjobban, ha valami nem sikerül. Olyankor nem akarom abbahagyni annak a bizonyos dolognak a gyakorlását, amíg nem sikerül megcsinálnom. Ami viszont egyre nehezebb lesz és tavaly is rengeteget küzdöttünk vele, az a profi programhoz illő anyagi háttér megteremtése. Családom nagyon sokat segített ebből a szempontból az elmúlt években, de most már szeretném, ha meg tudnék állni a saját lábamon. Idén sajnos nem maradt keretem a japán túrára, ami most még oké volt. Ha viszont jövőre nem tudok kiutazni, az már komoly hátrányt fog jelenteni a többi vitorlázóval szemben, akik már harmadjára, negyedjére fognak a 2020-as olimpia helyszínén vitorlázni. Folyamatosan megy az új szponzorok, lehetőségek keresése, ami néha sokkal nehezebb, mint az edzés.

Mik a legfontosabb célkitűzéseid 2018-ra?

Jövőre még U21-es versenyző leszek, de Iannel úgy döntöttünk, hogy már csak a felnőtt versenyekre fogunk koncentrálni. A legfontosabb verseny a dániai világbajnokság lesz, hiszen itt osztják ki az olimpiai kvóták felét. A célom pedig a magyar kvóta megszerzése. Ezen kívül elégedett leszek, ha folytatódni fog ez a jó munka Iannel és látni fogom magamon a fejlődést. Persze már nagyon örülnék, ha sikerülne felállnom a dobogóra egy felnőtt világkupán vagy világversenyen, de türelemmel és alázatos munkával várom, hogy ez megtörténjen.

2017-ben Érdi Mári felkészülését nettó 22 millió forint összegű eszköz beszerzéssel, 8 millió forint felkészülési támogatással és havi 100 ezer forint Gerevich-ösztöndíjjal segítette a Magyar Vitorlás Szövetség.

Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség

Borítókép: Cserta Gábor / Érdi Mári Facebook-oldala