Az előnyszám rendszerű versenyzést nem lehet összehasonlítani a one design osztályok adta kiegyenlített technikai feltételek melletti vitorlázással. A különböző műszaki paraméterekkel rendelkező hajók versenyrendszereinél tökéletes megoldást találni lehetetlen, de a versenyzők számára elfogadható, többé kevésbé reális versenyrendszerek megteremthetők.

Nagyon nehéz - előnyszám korrekció mellett is - együtt versenyeztetni egy 25-ös jollét, egy Sudár Regattát, egy Saturn 24-est vagy egy 5-6 tonnás, alapvetően tengerekre tervezett, nagy szériában gyártott túrahajót. Az 50-70 hajós yardstick csoportok helyett reálisabb versenyzés érhető el, ha a feltételrendszert némileg szűkítjük, az előnyszám rendszerű tömegből kiragadunk azonos koncepció szerint épített hajókat és létrehozunk számukra egy flottát.

Az elmélet kísértetiesen hasonlít az Összevont Cirkáló flotta vagy a 33-as osztály versenyrendszerére, ami nem véletlen hiszen, ezen flották versenyrendszerei hasonló koncepcionális elveken nyugszanak. A hajótulajdonosok kezdeményezése nyitott kapukat döngetett az MVSZ Nagyhajós Bizottságánál, akik azonnal a kezdeményezés mellé álltak, segítve annak részletes kidolgozását.

Néhány hónap alatt körvonalazódott a Cruiser osztály (Hungarian Cruiser Class) alapszabálya és technikai szabályzata, majd elnyerte az a formáját, ami már a flotta alakuló közgyűlése elé terjeszthető. A feltételrendszer lényegesebb elemei:

-          sorozatgyártású szériahajó, melynek a legyártott darabszáma meghaladja a 100-at,

-          4000 kg minimális nettó súly

-          8200 – 11200 mm közötti vízvonalhossz,

-          berendezett túrahajó,

-          beépített motor,

-          gyári terveknek megfelelő hajótest, tőkesúly, kormány és alu rudazat, valamint

-          96 – 106 közötti yardstick szám.

Tulajdonképpen ez annyit jelent, hogy a nagyobb hajógyárak 32-38 lábas túrahajóiból alakulhat meg a flotta, melynek a versenyrendszerében a flottatagok előnyszámuk szerint lesznek értékelve, mint a hajóosztály tagjai.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért nem a 33-as osztály aktivizálása nyújt megoldást a Cruiser-ek versenyeztetésére? Első ránézésre talán ez lenne a kézenfekvő megoldás, de a 33-as osztály nehézségei pont abból adódnak, hogy van a flottában módosított karbon rudazatú túrahajó és egyedi építésű yacht, melyek együtt mennek a szériahajókkal és így már nagyon nehéz a különbségeket felmérni, előnyszámokkal kifejezni pedig pláne. Részletesebben megnézve viszont megállapítható, hogy a 33-as flotta legfeljebb 3 hajója felelne meg a Cruiser osztály tervezett előírásainak.

A nagy hajógyárak 6-8 éven keresztül gyártanak egy-egy típust, apró részletekbe menően teljesem megegyező technikai jellemzőkkel. A típushoz tartozó szinte minden adat elérhető, ennek megfelelően előnyszáma sokkal egyszerűbben meghatározható, mint az egyedi – olykor felületes – felmérések esetén. Némi iróniával azt is mondhatnánk, hogy ezek a hajók közel egyformán lassúak, ami számokban azt jelenti, hogy egy óra versenyzést követően legfeljebb 5-6 perc futásidő különbség van a flotta leglassabb és leggyorsabb hajója között. Pályafutam esetén egyben marad a mezőny, kialakulhatnak versenyszituációk, élvezetes marad a futam.

Jól példázza a Cruiser-ek versenyeztetésének igényét a Bavaria 32-es osztály robbanásszerű fejlődése. A Bav32-ben jelenleg 15-16 aktív hajó versenyez és a bajnokságukon is 10-12 hajó áll rajthoz. Figyelemreméltó a tendencia, főleg annak ismeretében, hogy például egy olyan elit OD flotta, mint a Melges 24, a hajóosztállyá válás követelményeit sem tudja teljesíteni.

A hatályos yardstick listában közel 150 olyan hajó van, amelyik a Cruiser osztályban tudna versenyezni, ha ebből levonjuk a 15-20 Bavaria 32-est, akkor is 130 feletti az a hajószám, ahonnan táplálkozhat az újonnan alakuló flotta. A feltételrendszerbe illeszthető hajók 10%-a már életképes hajóosztályt tud működtetni, de szinte biztos, hogy 12-14 hajónál több lesz már a flotta megalakulásakor.

A Magyar Vitorlás Szövetség Nagyhajós Bizottsága tárgyalta a Cruiser flotta Alapszabályát és Technikai Szabályzatát majd néhány módosító javaslattal élve az alakuló közgyűlés elé terjeszthetőnek ítélte.

A Cruiser flotta alakuló flottaértekezletét 2018. február 7-én 18 órakor tartja Budapesten a Sportok Házában (Istvánmezei u. 1.), a Magyar Vitorlás Szövetség tárgyalójában. A flottaértekezletre minden érintettet és érdeklődőt várnak. A flottával, annak megalakulásával kapcsolatos előzetes információk és jelentkezés: info@compassmagazin.hu

A mellékletből letölthető az alapszabály és technikai szabályzat tervezet.

Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség