Egy futamtól eltekintve a mezőny elejében vitorláztak a magyar versenyzők a Villágkupa utolsó, a dél-franciaországi Hyères-ben rendezett fordulójának első napján. “Az első futamban nagyon szépen vitorláztam, a másodikban meg nagyon rosszul…” - kommentálta röviden Érdi Mári az első két futamot.

A Laser-pályán nagyjából egy órás halasztással indult a nap, majd az első futam 10-12 csomós szélben indult. A női Laser Standard osztályban Érdi Mári az első futamban gyönyörű első krajc után a 4. helyen vette a bóját, majd a hátszélben még egy ellenfelet fogott, sőt, a következő krajcban egy újabbat. Így a második helyen fordult a második krajc végé, a befutóban aztán harmadiknak érkezett. A második futamra gyengült a szél és jobbra fordult. “Már a rajtom sem volt jó, de nem is ezzel volt a fő gond, hanem azzal, hogy bár jobbra fordult a szél, mentünk is arra az oldalra, de a félsziget takarása miatt végül mégis a másik oldal jött be” - így lett végül 49. Reméljük ezt a futamot a végén majd ki tudja ejteni Mári, aki az első nap után összesítésben a 22. helyen áll, vezet az amerikai Paige Railey a holland Bouwmeester és a litván Andrulyte előtt. A Palmán győztes dán Rindom a 6. helyen áll.

Férfi 470-esben a Gyapjas testvérek mindkét futamban a 18. helyen zártak, ennek eredményeként 15. helyen állnak. “Mi most versenyzünk ezen a helyen először, így sajnos a helyismeretünk nem volt a legjobb, persze volt pár információnk arról, hogy valószínűleg melyik oldalak fognak fizetni” - mondta a hunsail.hu-nak Gyapjas Zsombor. A vártnak megfelelően normál termik szél volt, az első futamban 12-13 csomó a másodikban kicsivel gyengébb 8-10 csomó. “Mind a két futamban a lúv oldali rajtot választottuk, amikből jól el is jöttünk. Mivel a szokásosnál jóval hosszabbak voltak a futamaink, viszonylag könnyű volt tiszta szélben vitorlázni. A sebességünk jó volt mind a két futamban annak ellenére is hogy talán mi használjuk a legrégebbi vitorlákat a mezőnyben.” A hátszelekben voltak egy kicsit gyorsabbak a körülöttük vitorlázó hajóknál, amivel minden futamban 4-5 hajót tudtak nyerni. “A 15. helyezéssel egyelőre meg vannak elégedve és bizakodva várják a szerdai versenyeket, amikre a keddihez hasonló szelet jósolnak. A mezőnyt két futam után a svéd Dahlberg és Bergström vezeti a kínai Lan és Zhou, valamint az olasz Ferrari-Calabrò kettős előtt. A Palmán nagy fölénnyel győztes ausztrál Belcher-Ryan hajó az 5. helyen tartózkodik.

A férfi Laser mezőnyben Vadnai Benjámin az első futamban 19., a másodikban 23. lett, így összesítve a 19. helyen áll. Testvére, Jonatán előbb a 61. majd nagyot javítva a 40. helyen futott célba, ezzel az 55. helyet foglalja el. "A második futamban bezavarta a szelet egy felhő és volt egy nagy lengés jobbra, ami kitartott az első krajc elejétől a második krajc közepéig. Aztán visszalegyezett balra. Ezt nem igazán lehetett előre sejten és eléggé megkavarta a mezőnyt" - mutatta a részleteke Benjámin. Ezzel szemben az első futam viszonylag kiszámítható volt, hasonló, mint az edzőnapokon.

A horvát Tonci Stipanovic behúzta mindkét futamot, de nagyon így sem tudott ellépni a ciprusi Kontidestől, aki 5 ponttal áll mögötte.

A versenyről minden nap összefoglalóval jelentkezünk, a regatta eredményeit pedig itt lehet figyelemmel kísérni.

Fotó: Bernardi Bibiloni / Nautical Photography