Nos, mi nem tettünk időutazást, csak a tavalyi beszálló helyünkre érkeztünk vissza. Kissé hűvös idő fogadott, amint kiszálltunk az autókból.  Vízre raktuk a kajakokat és buzgón lapátoltunk felfelé, a tavaly már bejárt útvonalon. A csatorna sodrásának sebességére jellemző, hogy a fújdogáló északnyugati szél, felfelé hajtott minket a folyásiránnyal szemben, ha lehet ilyenről ebben az esetben beszélni. Most is sokan horgásztak, de az elmúlt évben többen voltak, bár akkor kellemesebb idő volt. Most hattyúkkal sem találkoztunk és a sulyom terméseit sem láttuk. Cserébe sajnos több horgászhelynél volt eldobálva PET palack és üres csalis doboz. Miután elértük a Boronkai-patak torkolatát, onnét már nem a tavalyi útvonalon mentünk tovább, hanem szó szerint új vizekre eveztünk.  Itt fogytak el a horgászok is. Egy jó hosszú egyenes szakasz után egy karámhoz értünk. Itt megállapítottuk, hogy azok a hangok, amiket nem sokkal korábban halottunk mégsem egy kóbor jetitől származnak, hanem a valahol itt lévő szarvasmarháktól, amiket látni ugyan nem, de a jelenlétüket érezni annál inkább lehetett. Egy kissé egyhangú, hosszú egyenes után megint kétfelé ágazott a vízi út. Mi jobbra tartottunk. Itt már kezdte a patakot benőni a sás, de azért simán lehetett haladni. Tudtuk, hogy ez az ág zsákutca, de kíváncsiak voltunk, hogy mit is találunk ott.  Egy híd alatt kellet még átmennünk és akkor olyan látványban volt részünk, mint Kolumbuszéknak, mikor partra szálltak az újonnan felfedezett szigeteken, annyi különbséggel, hogy őket a bennszülöttek, minket pedig egy racka nyáj fogadott és bámult meg. Pár pillanat múlva egy kis bucka mögül még csatlakoztak hozzájuk páran és egészen a vízig jöttek, hogy minél közelebbről szemügyre vegyék a fura járműveken érkezett idegeneket.

Mivel itt véget ért ez a szakasz visszafordultunk, leeveztünk az előbbi elágazáshoz és azon is végigmentünk. Itt megint volt pár horgász, akik meglepődtek azon, hogy valakik errefelé a vízen közlekednek. Az egyik mondta is, hogy nem is érdemes tovább mennünk, mert ott már semmi sincs. Mi viszont nem ezért jöttünk, hogy visszaforduljunk pár száz méterre a céltól. Miután a hátralévő távot megtettük, előbb hídhoz, utána egy zsiliphez és egy kerítéshez értünk. Eredetileg az volt az elhatározásunk, hogy a kajakokat átemeljük és a Marcali-víztárolón is teszünk egy kanyart, de mint kiderült oda tilos a belépés. Mivel így Marcalit vízi úton hozzácsatoltuk a Balatonhoz, visszafordultunk. Valószínű, hogy nem sokan jártak erre vízen, mert a hídnál egy autós vissza is tolatott, hogy meggyőződjön arról, hogy nem lápi lidérceket lát, hanem hús-vér embereket. A beszálló helyünk felé evezve a nap is kisütött és teljesen más színekben láttuk a parton lévő fákat és bokrokat.

Jövőre megint keresünk olyan vízi utat, melyet vitorlással nem, viszont kajakra átszállva meg tudunk hódítani és kapcsolódik a Balatonhoz.