A levélben megszólított vitorlázó Én vagyok.

Ismét a "jó Magyar szokás". Májustól naponta a parton vagyok, de még egyszer sem keresett meg a fenyegetőző Úr. Egyszerűbb az ovis módszet. Megyek árulkodni.
A mólóra rendszeresen járó horgászokkal jó a viszonyom. Ők nem "anyáznak", nem dobják hátba ólommal a kikötéshez készülő hajóst. Van ilyen is.
1. A jelenlegi helyzetről nem Én tehetek, hogy engedték bekeríteni a Balatont.
2. Az összes hajó nem az enyém. Van köztük horgászoké is akik nem tudják kifizetni a magas kikötői díjakat.
3. A betontuskók nincsenek összekötve a víz alatt.
4. Mivel a BHZrt szemet húny afelett, hogy a kikötő területén tilos horgászni, ez folyamatos problémát okoz.
5. Ez az első és utolsó levél amit írok. Egyszerűbb lenne megbeszélni.
6. Ha beváltja a fenyegetését és elsüllyed egy hajó, a tulajdonos kénytelen lesz a rendőrséghez fordulni.
A Porthole hagyományosan az a hajós online magazin, mely örömmel fogadja és ad teret minden hajózáshoz, vízi életmódhoz kapcsolódó élménybeszámolónak, véleménynek. Olvasói leveleink, melyek a bekuldes@porthole.hu-ra érkeznek, változatás nélkül kerülnek megjelenítésre. Az íly módon megjelenített írások nem a Porthole szerkesztőségének munkái, az olvasói vélemények nem képviselik a szerkesztőség véleményét.