Az optimist osztály az észak-nyugat franciaországi Crozon-Morgat-ban rendezett Európa-bajnokságán pompás magyar meneteket lehetett követni és a magyar versenyzők mind a lány, mind fiú mezőnyben a legszűkebb élmezőnyben végeztek. A lányok között Fehér Boróka, a BYC 1912 versenyzője a 18. helyen (a nemzetek sorrendjében a 14.) végzett a 117 egység között. A fiúk között pedig a Kereked versenyzője, Kis-Szölgyémi Soma lett ugyancsak 18. (a nemzetek sorrendjében a 12.) - a fiúk mezőnye 176 egységből állt.

A versenyen az olaszok domináltak mind a lányok, mind a fiúk között. A lányoknál az első tízben három olasz szerepelt, az első és a második hely mellett a 8. is az övék lett. A fiúk között pedig elvitték az 1., a 3., az 5. és a 11. helyet.

A mezőnyében összesen három magyar versenyző szerepelt, Fehér Boróka után a 49. Völler Hanna következett még ugyancsak az aranycsoportban, majd Lackó Sára a 60. pozícióban az ezüstben. A fiúk között 4 magyar versenyző állt rajthoz, Kis-Szölgyémi Somát a 105. helyen követte az ezüstcsoportban Lackó Dávid, majd Csőregh András a 107-en és a bronz csoportban Csekovszky Mór a 125. helyezést elérve.

A legjobb magyar futameredményt Fehér Boróka érte el, aki a selejtezőben két futamot is megnyert. A fiúk között Kis-Szölgyémi Soma nevéhez fűződnek a legjobb menetek, a megrendezett 10 futam során behúzott egy 3. és egy 8. helyet.

részletes eredményeket itt lehet nézni.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Matias Capizzano