Felmerül a kérdés mit kellett volna másképp csinálni, illetve min kell változtatni a jobb teljesítményért. Szerintem a válasz: folytatni a munkát az utolsó esélyig!

Csodák nincsenek, vagy csak ritkán. Ezen a szinten olyan ellenfelekkel kell felvenni a versenyt, akik már legalább 2 ciklust végig nyomtak, de vannak, akik a 4. olimpiájukra készülnek. A fiúknak ez a harmadik komplett szezonja megfelelő támogatással, amikor érdemi munkát lehet végezni.

Sajnos az osztály pont olyan ritmusban van (és az egész vitorlázás), hogy egyre kevesebb hely jut az újoncoknak. Rióban még 26 hely volt, most 19. A komplett arany csoport beférne, sőt még néhányan az ezüstből is. De sajnos most nem lesz kifutási lehetősége ennek a generációnak, mert a férfi hetvenes kiszorult a játékokról, ezek az egységek a Genovai világkupa után széthullanak, csak az olimpiai kvótások fognak komolyan vitorlázni, illetve akiknek van bázisa mix egységeket képezni. A 22–24 éveseknek Párizsban (Marseille) lenne esélyük odacsapni, kivéve azokat, akik már egy támogatott junior programból érkeztek és már az előző kampányban is részt vettek (spanyol, olasz, francia, német).

A mostani élmezőny iszonyatos mértékű tapasztalattal rendelkezik, ami folyamatosan gyűlik generációk óta. A magyar vitorlázásban ezek az információk elvesznek a folytonosság hiánya miatt, míg külföldön az edzők, vagy versenyzők továbbadják a tudást a következő korosztálynak, akik aztán frissítve és aktualizálva még tovább bővítik a halmazt. Nálunk mindig nulláról kell kezdeni, ami óriási energiákat és hosszú időt vesz igénybe. Időnk pedig nincsen.

Ha egy hajót (az osztályon belül egy márkát, pl. Mackay) megszoksz, megtanulsz és érzel, az legalább 2 szezon. Addig kijönnek újítások, új sablonok, fejlesztések, amiket tesztelni kellene, hogy megfelelő-e a te kezednek (hajóvezetési stílus, hajókezelés), hogy el tudd dönteni, érdemes-e váltani. De ezt az alatt az idő alatt kellene, amíg neked a saját hajódat kell összerakni egy optimális rendszerré (árboc, vitorla, svert, kormány, hajó – sokismeretlenes egyenlet). Vagy hagyatkozol a többiek véleményére, ami neked lehet, hogy zsákutca, vagy ragaszkodsz a bevált rendszerhez, amit esetleg bizonyos széltartományban a világ élvonalához tudsz fejleszteni, mint a Gyapiék gyenge szélben.

A nagy országoknak van hová nyúlni és koncepciózusan a következő olimpia helyszínéhez igazítva felépítenek egy stratégiát, hogy a helyi viszonyoknak megfelelően, az emberanyagot már részletesen kielemezve, milyen eszközöket, felszereléseket szerezzenek be. Erre kialakult forgatókönyvek vannak a tapasztalatok alapján, amiket több évtizede gyűjtenek. Akinek a mai napon nincs lerendelve a hajója, annak már az olimpiára nem lesz ideje kipróbálni és bevitorlázni a komplex rendszert. Egy extrább hajóról nem is beszélve!

Egy Ziegelmayer hetvenesre másfél évet kell várni. A nagyobb szövetségek már tavaly befoglalták a gyártási helyeket ezekre a hajókra. Sajnos egy 470-es 2 év után radikálisan veszít a közép és erős szeles teljesítményéből. Ráadásul a logisztika miatt, főleg egy ázsiai helyszín esetében mindenkinek min. 2 hajóval kell dolgoznia, ez egy ciklusban minimum 4 hajó. Ez őrült teher egy kisebb csapatnak vagy szövetségnek. Gyakran nincs is ideje, hogy kifusson egy program, ami minimum 8 év, ha eredményeket is akarunk látni, de akkor minden klappol és az emberanyag is tökéletes (főleg monotonitás tűrés tekintetében).

A mi szövetségünk óriási erőfeszítéseket tesz képességeihez mérten, hogy felvegyük a versenyt a nagy országokkal. De Góliátokkal küzdünk! Már több mint egy éve itt van Enoshimában a nagy országoknak 1-2 konténere felszerelve mindennel. Több éve gyűjtik a meteo és áramlás adatokat a leendő pályák területén, amiket feldolgozva, kielemezve tesztelnek a csapatok már most. Komplett apparátussal érkeznek a pszichológustól a fizioterapeutáig, van, akiknek saját séfjük van és egy egész apartmanházat bérelnek 2 éve. Ezek már luxus dolgok, de aki éremért jön, annak ezeken sok múlhat.

Mi ehhez képest biciklivel megyünk tankolni húsz literes kannával, sutyiban az öltöző szekrények tetején tároljuk és szárítjuk a vitorlákat, bedobott strandpapuccsal mérjük az áramlást a rajtterületen, de a kreuzbójánál már nincs mihez viszonyítani (ebben az esetben idő se nagyon lenne kielemezni a GPS-es áramlásmérőt, csak ha megfelelő rendszerbe van ágyazva és a pálya minden pontjáról van mérés) és az edző egy személyben a mindenes, ha egyáltalán van.

Kicsit sarkítva ez a helyzet, amiben van már fejlődés a magyar csapat esetében is, de a koncepció és tudatosság kissé hiányos. A központi rendszer nem rendelkezik olyan erőforrásokkal, hogy egy megfelelő kordinációval tudjon segíteni, de törekvések legalább vannak rá.

Nagyon sok tapasztalat hiányzik szervezési fronton is. Nálunk szinte mindent a fiúk csinálnak az én segítségemmel: szállás, repülőjegy, konténer, eszközbeszerzés, főzés, ami részben jó, mert nem szól bele más, de néha nagyon sok energia megy el vele.

Ennek ellenére a fiúk nagyon gyorsan eljutottak erre a szintre, és egyáltalán nem panaszkodni szeretnénk, csak világossá tenni, milyen körülmények között kell eredményesnek lenni. Örülnek, hogy ezt csinálhatják és képviselhetik az országot a nagy vitorlás nemzetek között. Testi adottságaik legénység szinten nem optimálisak, de ezen még lehet fejleszteni. Persze sosem lesz a Zsombi 185 centi, de súlyban és erőben mindig lehet javulni.

Sokan megkérdezik, hogy egy eleve nem optimális adottságokkal rendelkező párosnak érdemes-e egyáltalán neki kezdeni. Az előző olimpiát egy közel 70 kilós kormányos nyerte egy kicsivel magasabb manschafttal, mint a Zsombi – az optimális egy 60–64 kg kormányos, és egy min. 180 cm magas 72–75 kilós legénység. Erős szélben sosem voltak a topon, de az élmezőnyben tudtak maradni. Viszont közép szélig nagyon jók voltak. Ha Rióban végig kifújt erős szél van, más eredmények születnek. De nem mindegy milyen karakterű erős szélről beszélünk, itt Japánban a kifújt seebreeze 5 fokot is alig leng, csak a sebesség dönt. Ha bejön az északi egy kis tájfunnal, az legalább forog és lehet okosítani.

A lényeg, hogy nagyon elégedett vagyok a fiúkkal, pazarul kezdték a versenyt, és a nekik nem ideális körülményekben is helyt álltak. Ami számomra fontos, hogy jól tudtak együtt dolgozni, erős szélben Zsombi tudott a taktikával foglalkozni, gyengében extrát mentek, keveset hibáztak és fejlődtek a rajtok. Ami nehezen ment, az a hátszél, pedig Európában inkább feljönni szoktak bőszélben. Ezen kell fejleszteni, mert abban nincs fizikai hátrányuk. Több futamban is ott ment el 4-5 pont és már közép szélben is. Ha ezen javítunk és a kreuz sebességet még kicsit csiszoljuk, akkor futamonként 5-6 pontot lehet nyerni. Most lesz még itt két versenyük, hogy megérezzék ezt a hullámzást, amit majd máshol is tudnak hasznosítani.

Olcsi