Augusztus végén rendezte a Magyar Vitorlás Szövetség az idei nagyhajós bajnokságot Balatonfüreden. A négynapos verseny első két napján nem volt futam, mert nem volt szél sem. A harmadik és a negyedik napokon a korábbra hozott rajtoknak köszönhetően  sikerült érvényes, sőt kieső futammal érvényes bajnokságot futni. Így mind a tizenkét osztályban vastagon lehetett bajnokokat hirdetni, ami azért az elején még neccesnek tűnt.

A legnagyobb különbségű győzelmet a Holczhauser András vezette csapat, az Amitié aratta a Regina osztályban, ők 8 ponttal előzték meg a második helyezettet, kettő kivételével az összes futamot megnyerve – az utolsón azonban már nem indultak el, ezt kiejtették, a másik „betli” egy 2. hely volt. Idén is voltak külföldi résztvevői a bajnokságnak, tavalyhoz hasonlóan a 11m OD flottában versenyzett két svéd és egy norvég hajó – nem is akárhogyan: a norvég nyert az egyik svéd előtt, a másik svéd pedig a negyedik helyen zárt.

nagyhajós bajnokság fotóit itt lehet nézegetni és letölteni.

részeletes eredményeket itt lehet nézni.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Video: Ladányi János / Magyar Vitorlás Szövetség