Már a verseny előtt is esélyesnek kiáltották ki őket, vezetnek is elég nagy előnnyel. Szinte biztosra vehető, hogy az egyetlen európai olimpiai kvótát a finnek szerzik meg, a Kurtbay-Jarvinen páros pillanatnyilag ötödik. Virág Flóra és Molnár Dávid mai teljesítményével sem tudott javítani, összetettben a holnapi, az éremfutamot megelőző utolsó futam előtt tizennyolcadikok.

„Sajnos a mai első futamban ütköztünk, a bójánál a dánok lelassultak, minket éppen megtolt egy pöff, nekimentünk a kormányuknak. Egy 360 fokos büntetés után tudtunk csak a mezőny után eredni” – mondta Virág Flóra. „Még ma este megjavítjuk a hajó orrát. Aztán lelkileg felkészülünk a holnapi utolsó futamra, jó lenne, ha egyszer legalább minden összejönne…”

Eredmények

Szöveg: Visy László Oszi
Fotók: Sailing Energy/Lanzarote International Regata