Külön mezőnyben vitorláztak a lányok és a fiúk, ez is az OP EB egyik különlegessége.

Az óceáni körülmények minden nap újabb kihívásokat jelentettek, gyermekeink napról napra egyre ügyesebben alkalmazkodtak. Csodálatos szelekben vitorláztunk, általában a nyílt víz felől fújt, ami nagy hullámokat, swelleket is hozott magával. Két napon keresztül erős, 20 csomó feletti „Levante” volt, ami a part felől érkező szélnek az elnevezése. Jellemző volt a nagy, folyamatosan változó erősségű és irányú áramlás is, amit főleg a 3 métert meghaladó árapály okozott, de nagy hatással volt rá az öbölbe beömlő folyó is.

9 versenyzővel vettünk részt a versenyen, a válogatottba négy klubból jöttek a fiatalok. 3-3 opés kvalifikálta magát a Balatoni Yacht Clubból és a Balatonfüredi Yacht Clubból, két fiú jött a Spartacusból, Pőcze Annamari pedig a BS-Fűzfőből érkezett. Weinber Zsófi volt a csapatvezető, az edzői feladatokat pedig én, Szalontai Bence láttam el.

Lackó Sára, a csapat legrutinosabb tagjaként 51. helyen végzett az arany csoportban, nagyot küzdött érte, nagyon gratulálok neki.

Fehér Szonja a 23. helyig lépdelt előre az ezüst csoportban, összeségében a 81. helyen zárta a versenyt a 116 fős lány mezőnyben.

Annamari a 83. helyen végzett, az ezüst csoportban több jó futameredménye is volt, büszke lehet magára.

Bartos Betti a 90. lett, neki is sikerült az élmezőnyben vitorlázni egy-egy futam erejéig, valamint több kitűnő rajttal is gazdagodott.

Jandl Rómeó az ezüst csoportban szerepelt, összetettben a 81. helyen végzett a 155 fős fiú mezőnyben. Szépen vitorlázott, többször tudott villantani, legjobb futamában a 10. lett.

Gulyás Bálintra a stabilitás volt a jellemző és a kiegyensúlyozottsága ezüst csoportot ért, összességében a 87. lett.

Siklósi Mór a második sárga zászló után szomorú volt a bronz csoportba kerülése miatt, de azt megnyerte, sőt futamgyőzelemmel és második befutási hellyel is bizonyította, hogy kiváló vitorlázó. Őt ünnepelhettük a bronz csoport dobogóján. Összetettben a 105. lett.

Zarándy Martin, mint a csapat legfiatalabb tagja gyűjtötte a tapasztalatokat, szintén a bronzcsoport pódiumán fejezte be a verseny, kitartó munkájának egy bronzérem lett a jutalma összesítésben a 107. helyen végzett.

Csőregh Misinek több korai rajt is becsúszott, de lelkesedése, kitartása töretlen maradt. Futamaiban remekül vitorlázott, igazán büszke lehet teljesítményére, főleg a bőszeles sebességére. Ő a 126. helyen végzett.

Az Európabajnoki címet, 10 futam alapján a lányoknál Kleopatra Anastassiou nyerte Görögországból, a fiúknál a spanyol Xavier Garcia Olle végzett az élen, kimagasló teljesítménnyel. A legsikeresebb nemzet, sorozatban a negyedik éve Olaszország lett, megelőzve a spanyolokat és a törököket.

Köszönjük a szurkolást, a figyelem most átirányul VB csapatunkra és a Garda tóra. Hajrá Boró, Benji, Palkó, Pepe és Soma!

 

Szöveg: Szalontai Bence

Eredmények: Spain - 2021 Optimist European Championship (optiworld.org)

Hivatalos fotók: European Optimist Championship 2021 - Fényképek | Facebook

A magyar csapat Instagram oldala: 🇭🇺Hungarian Optimist Team🇭🇺 (@optimisthungary) • Instagram-fényképek és -videók