A Klasszikus Kupával párhuzamosan zajlik a Johan Anker Kupa - Dragon Flottabajnokság és Zenthe Ferenc Emlékverseny is, szintén a Kereked Vitorlás Klub szervezésében. A dragonosok egy nappal korábban kezdték a versenyt és szombaton délutánra már öt futamot tudhattak maguk mögött. Izgalmas csata zajlik a dobogós helyezésekért. Jelenleg a legkiegyensúlyozottabban vitorlázó és három futamgyőzelmet is arató Nyári Mikulás (Gömbös Lóránd) vezet, a Freyja (Náray Vilmos), valamint a Luna (Zenthe Ferec) előtt.

A vízen töltött idő után impozáns parti rendezvény várta a vitorlázókat a csopaki kikötőben. A Kereked mindent megtett azért, hogy jól érezze magát mindenki. A versenynap, illetve versenynapok fotóit egy hatalmas felületen csodálhatták meg a meghívottak, akik érdekes beszélgetéseket is hallhattak, hiszen a színpadon a Klasszikus flotta „legnagyobbjaival” készültek interjúk, sőt a tavalyi verseny díjkiosztójára is sor került az este során.

Az erről készült videót Ladányi János készítette:

A Kereked Vitorlás Klub és a Magyar Vitorlás Szövetség közös meglepetéseként az esti rendezvényen ott voltak az olimpiára utazó csapat tagjai is. Berecz Zsombor, Érdi Mária, Kelemen Tamás, Fluck Benedek, Böröcz Bence is elmondta, hogy mit vár az ötkarikás játékoktól és gyakorlatilag itt búcsúztak el a hazai vitorlás társadalomtól, hiszen hamarosan útra kelnek, hogy a magyar színeket képviseljék az idei esztendő legnagyobb sporteseményén, az ötkarikás játékokon Tokióban. Vadnai Benjamin és testvére Vadnai Jonatán is mindent megtett azért, hogy részt vehessen az eseményen, ám a horvátországi edzőtáborból bár időben el tudtak indulni, de a határátkelés nem sikerült zökkenőmentesen számukra, így tőlük végül csak egy hatalmas tapssal búcsúztak a vendégek.