Számítottál-e erre a sikerre?

„Évek óta másodikok-harmadikok vagyunk ezen a listán, ami, túlzás nélkül, a balatoni klubokban folyó sportmunka egyik legfontosabb fokmérője. Jól sikerült a tavalyi évünk, úgyhogy bíztam az előrelépésben, de az elsőségünket látva kellemesen meglepődtem.”

Kiknek köszönhető elsősorban a Tihanyi Hajós Egylet jó szereplése?

„Röviden: a versenyzőinknek. De komolyabbra véve a választ, elsősorban a finnesek, a 420-as és a 470-es hajóosztályban versenyzők és a Laseresek hozták a pontokat. Mindannyian jól szerepeltek a felnőtt és a junior bajnokságokon egyaránt. A THE éppen 20 éve alakult, és akik 10-20 éve gyerekként elkezdtek nálunk vitorlázni, azok ma juniorok vagy felnőttek. És továbbra is nálunk versenyeznek. Ez a kishajózásban aktív felnőtt korosztály olyan érték, amellyel tudtommal sem a füredi BYC, sem a Spari nem büszkélkedhet.”

Két sikeres hajóosztályotokat is erősen érintik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság határozatai. A Finn kikerült az olimpiáról, a 470-es pedig átalakult, idéntől már idehaza is csak vegyes párosoknak rendeznek versenyeket. Kezdjük a Finnel (ami egyébként is közel áll a szívedhez, hiszen magad is finnes vagy): Németh Doma 2021-ben U23-as világbajnok lett, fényes olimpiai karrier várhatott volna rá...

„Ezerszer elmondtuk, szakmailag mennyire hibás döntés volt kizárni a Finn osztályt az olimpiáról. Ezzel együtt, ebben a hajóosztályban nemzetközi sikert elérni a vitorlássport egyik csúcsa. Ha Doma egyszer például megnyeri a Finn Gold Cupot, a világ egyik legjobb vitorlázója lesz, az olimpiától teljesen függetlenül.”

És hogyan érint titeket a 470-es osztály szabály változtatása?

„Ez nem okoz nagy gondot, sok ügyes lány vitorlázik nálunk. Például a 420-as csapatunk fele lány. Van kit beültetnünk a vegyes hajókba, ki is alakultak már a párosok.”

Mi várható a THE házatáján 2022-ben?

„470-es junior és masters világbajnokságot rendezünk Tihanyban, a junior mezőny gyakorlatilag olimpiai erősségű. A finnes, 420-as, 470-es és Laser csapatunk remek edzőkkel, a megszokott lelkesedéssel és szakmai színvonalon végzi a munkáját. Nem lesz könnyű dolga a legnagyobb ellenfeleinknek, a Spartacus vagy a BYC vitorlázóinak, hogy elhódítsák a mostani ranglista elsőségünket…”

 

Visy László Oszi

Nyitókép: Cserta Gábor