Alkalmas szél hiányában nem sikerült futamot rendezni a 49er és 49erFX osztályok junior Európa-bajnokságának első napján Balatonfüreden. A tervek szerint a verseny első futamának rajtja csütörtökön délelőtt 11 órakor lett volna, a mezőny azonban vízre sem szállt, mert – az előrejelzéseknek amúgy nagyjából megfelelően – a kora reggel óta fújó gyenge szél nem tudott megerősödni.

A kedvezőtlen körülmények nem javultak a nap további részében sem, így mindkét flotta a parton várakozott egészen a délután közepéig. Akkor a verseny főrendezője, a dán Peter Lübeck döntése alapján másnapra halasztották a „folytatást”, azaz értelemszerűen a verseny első futamának megrendezését.

 

„Egész nap vizsgáltuk, mértük a szelet mindhárom kijelölt vízterületen, de sajnos egy-egy nagyon rövid időszaktól eltekintve nem tudott a minimálisan szükséges 5 csomó fölé emelkedni a szélerő” – mondta Fluck Bence nemzetközi versenyrendező, aki Lübeckkel közösen felel az Európa-bajnokság megrendezésének színvonaláért. „A szélirány balatoni viszonyok közepette stabilnak volt mondható, a 350 és 20 fok közötti legyezés nem okozott volna nehézséget a mai verseny megrendezése során, az erő, illetve annak hiánya már annál inkább.”

Ezeknek a high-performance hajóknak pedig tartósan legalább 5, de inkább 6 csomó erejű szél szükséges ahhoz, hogy a fair versenyzéshez szükséges sebességet elérjék. Ilyen körülmények pedig a verseny első napján tartósan sajnos nem alakultak ki, így az első versenynap kényszerű várakozással telt.

„Versenyrendezési szempontból ezek a high-performance versenyhajók a korábban elterjedt osztályokhoz képest új kihívások elé állították a szakembereket, mert rövid, 30 perces, de nagyon pörgős futamokban mérik össze a tudásukat.” – mondta Kárpáti Bence, az Alfa pálya felelőse. Ilyen rövid időtávon pedig már szűk 10 százalékos eltérés is nagy különbségeket eredményezhet. Ezért a rendezői csapatoknak rendkívül összehangoltan, ugyanakkor dinamikusan kell dolgozniuk, folyamatos figyelemmel kell kísérniük a versenypályán történteket, a szél változásait, a mezőnyök mozgásait.

„Így, hogy az első napon nem sikerült futamot rendezni, ez a követelmény még nagyobb feladat elé állítja a rendező csapatokat, hiszen rövidebb idő áll rendelkezésre az előírt futamszám eléréséhez.” Annál is inkább magasabbra került a már eleve magasan lévő léc, hogy Európa-bajnokság lévén a mezőny a kontinens legjobb korosztályos 49er és 49erFX vitorlázóiból áll.

Ráadásul a meteorológiai előrejelzések egyelőre azt mutatják, hogy a következő napokban az első versenynaphoz hasonló bizonytalan, labilis szélviszonyokra lehet számítani. „Arra kell felkészülnünk, hogy a prognózisok alapján kevés versenyzésre alkalmas időablak lesz, így még inkább ki kell használni az adódó lehetőségeket” – véli Kárpáti Bence.

Azzal, hogy az első nap versenyzés nélkül telt, feszesebbé is vált az Európa-bajnokság programja, s ha lehet, még dinamikusabb működést követel meg a versenyrendezői csapatok részéről. „A tervek szerint a második versenynapon az eredetileg előírt három helyett négy futamot rendezünk, így próbáljuk behozni a lemaradást a futamok számában” – jelezte Fluck Bence, hogy még bőven nyílik lehetőség a pótlásra. A rendezők számára az előrejelzések alapján adott annak lehetősége is, hogy az eredetileg tervezett időponthoz képest korábbra hozzák a második versenynapon az első rajt időpontját.

Az Európa-bajnokság érvényességéhez legalább 5 futamot szükséges rendezni.

 

A versenyt, az eredményeket és a friss híreket az esemény Facebook-oldalán https://www.facebook.com/events/593468039090770/, a Nemzetközi 49er Osztályszövetség honlapján https://49er.org/event/2022-junior-european-championship/?event_id=33182 , valamint a BYC weboldalán https://byc.hu/regatta/49er-49erfx-nacra17-junior-ec2022/?fbclid=IwAR13L1ffxfH_AVyNwH4Vi2CuckCWcpCEhSah99nDHLrqo5ib9L70KtJkULI és Facebook-oldalán lehet követni.

Az Európa-bajnokság támogatói:

Balatonfüredi Yacht Club

Magyar Vitorlás Szövetség

Magyarország kormánya

SCI Network Zrt.

Monautix Kft.