A múlt hétvégén, október 22-23-án rendezték meg a Pécsi-tavon a Hungarian IOM Opent, hazánk egyik legrangosabb nemzetközi rádió-távirányítású modellvitorlás-versenyét. 

8 nemzet 28 versenyzővel képviseltette magát, a Bahamákról és Chiléből is érkeztek versenyzők. 

BAH

1

CHI

1

CRO

3

HUN

17

ITA

1

ROU

1

SVK

3

SWE

1

 Összesen:

28

A kiírás szerint a futamokat HMS (Heat Management Sistem) rendszerben rendezték meg. A létszám két csoport A és B létrehozását indokolta. A főbíró által, a kormányosi értekezleten ismertetett módon minden futamra, az éppen nem versenyző résztvevők közül két megfigyelőt jelölt ki, így a bírói testület a főbíróból a két megfigyelőből és az eredmény felíróból ált, aki egyben a motorcsónak vezetője is volt.

A szélviszonyok; 10.22-én a verseny első három startja egyre gyengülő déli, illetve délnyugati szélben rendben lefutott. Ezen a napon miután a szél teljesen elállt, illetve a gyenge fuvallatok iránya állandóan változott további startokat az irreális körülmények miatt nem lehetett indítani. Másnap, vasárnap délelőtt teljes szélcsend volt ezért a verseny folytatását 12:13-kor indították. A kiírásban szereplő befejezés időpontjáig 15 óráig ezen a napon hét startot lehetett teljesíteni. A verseny így összesen öt futamból állt.

A főbíró, Náray Vilmos jól kezében tartotta a versenyt, óvástárgyalásra nem került sor, a versenyzők amennyiben szabálytalanságot vétettek, a versenyszabály szerint mentesítették magukat, két orvoslatot adott meg.

A verseny jó lehetőségeket biztosított a hazai versenyzőknek a tapasztalatszerzésre, és remélhetően a külföldi versenyzők megelégedetten távozhattak erről az eseményről.

Értékelésképpen elmondható, hogy a nemzetközi értékelés első és második helyezettjei mindketten már voltak az IOM hajóosztályban VB második helyezettek, tehát itt a papírforma szerint alakult az eredmény. Harmadik helyezett lett Dr. Csóka László, megelőzve több olyan versenyzőt, akik az idei VB-n indulnak, ez igen biztató szép eredmény!

EREDMÉNYEK

Fotók: Pécs aktuál/Wéber László