„A Dehler 30 OD Hungary osztályban szereplő hajók alapvetően tengeri vitorlások, de a gyártóval való egyeztetés során egy kisebb merülésű modell készült, amely alkalmasabb a balatoni vitorlázásra. Minden másban megegyezik a tengeri verzióval és a vonatkozó nemzetközi osztályelőírásoknak. Az idén 6 hajó szerepelt az osztályban, de már megérkezett a hetedik” – mondta Bednár Tibor osztálykapitány. Várakozásai szerint utóbbi hajó legénysége jövőre aktív tagja lesz az osztálynak.
„A betanulási folyamat elején vagyunk, mindegyik csapatnak ki kell ismernie a hajót, amely erősebb szélben is kihívója tud lenni több, már viszonylag nagy létszámú hajóosztálynak” - mondta Bednár Tibor.
A bajnokságról azt mondta, minden résztvevő alapvitorlázattal (main Jib, A2-es genakker) versenyzett. A Balatonföldvár előtti vízterületen, hajók tudásához képest visszafogott, átlagosan 6-7 csomós szélben zajlottak a futamok, végül összesen 6-ot sikerült megtartani. A különböző etapokon komolyabb párharcok alakultak ki, több keresztbeverésre volt példa és sor került fekete zászlós futamra is. Végig szorosan alakult a bajnokság. A legtöbb futamon minden hajó célba ért, igaz előfordult, hogy a limitidőn kívül, így gyengébb pontszámot kaptak arra.
„Jó lett volna, ha erősebb lesz a szél, akkor még jobban látható lett volna, mire vagyunk képesek” - tette hozzá.
A bajnokságot végül a Bednár Tibor kormányozta Playmate nyerte meg, a második helyet a Westport pro csapata szerezte meg – Bednár Tibor fia - Bednár András irányításával. Nem mindennapos dolog, hogy apa és fia párharc alakuljon ki az első helyért, ebből a szempontból kivételes volt ez a bajnokság. A bronzérmet Csury Zoltán kormányzásával a Player legénysége kapta meg.
„Jó hangulatban telt a verseny, a szokásos, közös parti rendezvényekkel, például pörköltfőzéssel. A Spartacus szokás szerint jó házigazda volt. Az osztály köszöni Majthényi Szabolcsnak és Erdélyi Bélának a verseny lebonyolítását” - mondta Bednár Tibor.