Három napos és hét futamos versenyt nyert november 23-án Vadnai Jonatán a Spanyolországi Lanzarotén, ahol a jövő év elejei Ausztrál világbajnokságra edz, amelyet Adelaide-ben rendeznek majd, de már az olimpia évében januárban.

A magyar vitorlázónk ez évben az augusztusi kvóta világbajnokságon már elsőre megszerezte az olimpiai kvótát hazánknak.  2024 pedig konkrétan már az Olimpia éve lesz, így a nemzetközi olimpiai hajóosztályokban a profi vitorlás edzéshez adottságai miatt előnyős téli edzés helyszínen Lanzarotén is igazán széles nemzetközi mezőny jött össze, hogy november 21 - 23 összemérjék erejüket a Playa Blanca Sailing Seriesen. Két hónappal az Ausztrál világbajnokság előtt 12 nemzet 26 versenyzője rajtol itt és ezen lett Vadnai Jonatán aranyérmes.

 A Playa Blanca Sailing Series három napján az első nap egy futamot rendeztek, ezt követően a második és harmadik napon is hármat-hármat. Közép és erős szél fújt, hosszú tengeri hullámokkal. A magyar versenyző igazán népes nemzetközi versenyben, kiegyensúlyozott győzelmet aratott.

 Tenger után Balaton, hiszen Jonatán a Playa Blanca Sailing Series után e hét szombaton érkezik haza Magyarországra, ahogy ő hívja egy kis feltöltődésre.  A balatonfüredi versenyzőnek ezt követően idén még három hét edzése lesz decemberben, szintén Lanzarote szigetén. Karácsony előtt ezen edzés blokk végén is indul még egy versenyen.

 Az ünnepek után pedig Jonatán január elején indul Ausztráliába, ahol január végén rendezik a 2024 ILCA 7 Men's World Championship-t,  Adelaideban. Azaz soron következő világbajnokságot január 24 - 31 között. 

 Vadnai Jonatán ugyanis ezzel a világbajnoksággal indítja a majd az Olimpiai évet.

 

A verseny eredményei részletesen itt: https://events.lanzarotesailingcenter.com/en/default/races/race-resultsall/text/playa-blanca-sailing-series-november-ilca-en

Vadnai Jonatán közösségi média csatornái, több infóval és képekkel itt: https://www.facebook.com/vadnaijonatan és itt: https://www.instagram.com/vadnaijonatan/?hl=hu