Kedden szélhiány miatt elmaradt az SSL Gold Cup negyeddöntőjében a magyar csapat csoportküzdelme Németországgal, Hollandiával, Chilével – és a terv az volt, hogy ezt szerdán pótolják, a tegnapi utolsó csoport versenyével együtt, és ezt követően kezdik meg a szerdára tervezett programot, amelyben a Sámánok csoportja utolsóként kerül majd sorra. Tehát a nap első és utolsó futamában vagyunk érintettek. Önbizalommal állhatott rajthoz a magyar együttes, hiszen a negyeddöntő első futamát több mint 700 méter előnnyel nyerték meg.

Az időjárás előrejelzés kedvező volt: napsütés, 20-21 fok, 10 csomó körüli keleties szél… Valójában 6 csomó körüli, délkeleti szél fújt délelőtt a pályán, talán délutánra a fiúk mai második futamára felfrissül.

A rajt fantasztikusan sikerült megint. Teljes sebességgel, másodpercre pontosan, a pin endnél. A parttól elfelé, backbordon indított a magyar hajó, a németeké volt a legrosszabb rajt, ők rögtön kifordultak, és a parti irányt választották. Látszott, hogy a jobb oldal, a part lesz a jó, időben fordultak a Sámánok, és átérve, a németeket lekeresztezve biztosították a vezető pozíciót. 90 méteres előnnyel vették a felső bóját. Az első hátszélben a német és a chilei hajó egymással volt elfoglalva, némi levegőhöz jutottunk. Az alsó kaput is elsőként vették a magyarok, 40 másodperces előnnyel a németek és a chileiek előtt, és több mint egy perccel később jöttek a hollandok. A második cirkálószakaszban balra indított a magyar hajó, a szél ugyanis balra fordult, lent, a kapunál jelezték is a pályamódosítást. Időben behúztak középre, mindkét oldalt biztosították. Az utolsó bóját 41 másodperces előnnyel vettük a német hajó előtt, tökéletesre sikerült ismét a genakker felhúzása, jó tempóban, a bal oldalon indultunk lefelé… Már az élő youtube közvetítés magyar kommentelői is lassan kezdtek örülni – amikor hirtelen drámaivá vált a helyzet. A több mint 120 méteres előnyünk rohamosan fogyni kezdett, jöttek ránk a németek, a céltól egy kilométerre már 46 méterre megközelítettek minket. Azonos csapáson, egy vonalban haladt a két hajó.

Majthényi Szabolcs a Sámánok csapatában a „külső szem”, figyeli a futamokat, az ellenfeleket, elemzőként vesz részt a csapatmegbeszéléseken. Mi történhetett?

Hátszélben a vezető hajó védtelen, ha hátulról frissül a szél. Itt is ez történt, a magyar hajó állítása tökéletes volt, egyszerűen ránk fújta a szél a németeket…”

A célhoz közeledve még izgalmasabbá vált a helyzet. Mindkét hajó útjogos csapáson közelített a leeline-hoz, a németek már csak hajóhossznyira voltak mögöttünk. A kapitány, Berecz Zsombor átszólt, hogy halzolunk, a szabályok értelmében be kell hogy engedjenek minket a célba, a bója közvetlen közelében történt már mindez. (Azaz a magyar hajó már a háromszoros hajóhossznyi zónán belül volt.) A németek kicsit hezitáltak, röppent is a magyar óvózászló, de időközben mindkét hajó halzolt, a bírók továbbot intettek… és nyolc másodperccel a németek előtt befutottunk elsőként. Ismét egy csodás győzelem, két futam után veretlenek vagyunk a negyeddöntőben.

Egy biztos: hihetetlenül fárasztó, hosszú nap lesz a szerda, a két futam közt kiereszteni, pihenni nem nagyon lehet… A Sámánok 16.15-kor újra ott lesznek a rajtvonalon Las Palmasban, a negyeddöntő harmadik futamában.

Folytatás, délután...

Így is lett, kis késéssel, magyar idő szerint fél öt után került sor a csoportunk harmadik futamának rajtjára. A magyar hajó a rendezőségi hajónál, a németek alatt másodikként indított, de a német hajó tempója jobb volt, zavartak volna, ki kellett fordulnunk. A pin endnél már a rajtlövés előtt hatalmas csatát vivtak a hollandok a chileiekkel, lobogtattak, helyezkedtek - végül a hollandok biztos szél alatt, tempósan kilőttek, annyira sikerült elrugaszkodniuk a kutyaszorítóba került chileiektől, hogy rövid időre át is vették a vezetést. Később a németek jobbról bejöttek a felső bójánál az első helyre, szorosan mögöttük, 10 másodperccel később másodikként fordultak a hollandok, a magyarok 24 másodpercnél harmadikok, a chileiek több mint egy perccel fordultak az első után. 8-9 csomós, egyenletes szél fújt, megjelentek a hullámok is. Az első hátszél végén maradt a GER, NED, HUN, CHI sorrend. A németek után mi is elindultunk az utolsó cirkálószakaszban jobbra, a nyomkövetés szerint másodikak is voltunk. A bal oldalról bejövő hollandokat próbáltuk meg egy fordulóval lebiztosítani, de hajszállal elmentek. Jobbfelé. Mi húztunk tovább balra. Aztán az utolsó bójavételnél eljött az igazság pillanata: maradt a futam harmadik hely. És ezen a befutó hátszélben sem sikerült változtatni, 50-60 méter volt a legkisebb különbség a második helyen vitorlázó hollandok és a Sámánok között. A németek a rövid, 38 perces futam végén 54 másodperccel nyertek, a hollandok lettek a másodikak, mi 1.26-nál harmadikok, a chileiek 1.43-nál jöttek be. Az állás 3 futam után: a csoportunkban vezet Magyarország 10 ponttal, Németország és Hollandia 8-8 pontos, Chile csapatának 4 pontja van. A csoport első két helyezettje jut tovább a december 2-i elődöntőbe, ahol - hogy még fokozódjanak az izgalmak - csak egyetlen futamot rendeznek a két négyes csoportnak. Ezután is a csoport első két helyezettje jut tovább a december 3-i, vasárnapi négy hajós, ugyancsak egy futamos döntőbe. De hogy holnapra is maradjon izgalom, arról gondoskodik a versenyrendszer a negyedik, dupla pontos arany futammal, jók az esélyeink a továbbjutásra, de kicsik a pontkülönbségek, nyitott a verseny.

A három futam után már látszanak az ellenfelek erényei - gyengéi. Rövid helyzetértékelést kértem Majthényi Szabolcs tizennégyszeres világbajnoktól, a Sámánok "külső szemétől":

"Senkit nem lehet leírni. Az újonnan érkezettek, a németek, a hollandok beértek, sokkal jobban érzik a hajót. Mindketten nagyon jól rajtoltak, hihetelenül kiélezett volt a rajtjuk, a hollandok lenn, a németek fenn a hajónál. Normál esetben nem is nagyon szabad ennyire kockáztatni - de mindkettőjüknek bejött. Úgy éreztem, a rajtnál, hogy ragad a magyar hajó, nem sikerült megindítani. Ugyanez volt jellemző sokszor bőszélben és a cirkálószakaszokon is - hiába húztunk jó vonalakat, nem indult el a gép. Az állításokat kellene átnézni, esetleg újragondolni. A csütörtöki dupla pontos arany futam előtt szinte minden lehetséges, ha például Chile nyer, továbbjutnak. Ha legalább másodikak a Sámánok, biztos továbbjutók. Ha holnap harmadikok leszünk, de akár a németek, akár a hollandok utolsók lesznek, továbbjutunk. Szóval a holnapi futam harmadik hely necces, de azért érdemes számolni, mert egy adott szituációban ez alapján kell majd dönteni."

A negyedik, dupla pontos futamunkra magyar idő szerint holnap 11.30-tól kerül sor Las Palmasban.

Eredmények: https://ssl-goldcup.com/results/

Visy László Oszi