Az öt és huszonkilenc csomós szelekben futott versenyen a Spartacus versenyzői két bajnoki címet nyertek a BYC versenyzői pedig egyet.  Az összetett verseny első tíz helyezettje közül négy a BYC-et, három a Sparit képviselte, egy-egy versenyző pedig a házigazda Proceleroból, az Alsóörsi Marina Vitorlás Klubból, illetve a THE-ből érkezett.

Változatos futamokban vitorlázhatott a két csoportra bontott 112 fős – olasz, spanyol és szlovák versenyzőkkel is kibővült - optimistes mezőny Csopakon a Procelero SE által rendezett országos bajnokságon. A tizenkét futamra kiírt bajnokságot az aranycsoportba jutott versenyzők végül nyolc, az ezüst csoportosok pedig öt futammal zárták. Nagyot futottak a Spartacus Vitorlás Egylet (SVE) opésai, a kiosztható három országos bajnoki cím közül kettőt megnyertek, Gereben Barnabás pedig a tavaszi válogató után megnyerte az idei ranglistát, a serdülő bajnoki címet és a csopaki verseny összetett győzelme is övé lett.

Az első három napon összesen négy futammal sikerült lezárni a selejtező szakaszt. A kvalifikáció első napjára a tervezett három futamból kettőt mindkét csoport számára sikerült lebonyolítani, míg a második napon extrém körülmény között – helyenként 29 csomós szélben – egy további menettel gyarapodott az eredménylista. Az első két nap részleteiről itt lehet olvasni https://hunsail.hu/cikkek/hirek/csaknem-30-csomos-szelben-versenyeztek-az-optimist-bajnoksagon.html

A kvalifikáció utolsó futamát a bajnokság harmadik napján teljesítette a két csoport. Az előző napi 22-25 csomós átlagszél után már a pályára menetben is csak legfeljebb 7-8 csomóban utaztak a versenyzők, majd 7 csomós, de inkább annál gyengébb szélben rajtolt a két csoport, majd a 30 fok körüli irányból érkező áramlás olyannyira erejét vesztette, hogy mind a sárga, mind pedig a kék csoport csak rövidített pályán, a kapunál befutva tudott érvényes futamot teljesíteni. Így azonban lezárulhatott a kvalifikációs szakasz, jöhettek a döntő futamok. A szél a befutók után nem sokkal teljesen megszűnt, a mezőnyök rövid várakozás után AP/H kombináció alatt a kikötőbe vontáztak az olajvizen, s aznap már nem is sikerült több futamot indítani.

A bajnokság negyedik napja reménytelennek tűnő esővel indult, ám a délelőtt első felében elállt, s az ennek nyomán feltámadó igaz, eléggé gyenge, legfeljebb 5-6 csomós szél már megcsillantotta a reményt újabb futamok megtartására.

A körülmények azonban nagyon bizonytalanok voltak, az eső ismét eleredt néhányszor, pályát tenni a legnagyobb koncentráció mellett sem lehetett, így miután a szél szinte teljesen körbe fújta a versenyterületet, a rendező a kikötőbe távozás mellett döntött. Futamot ezen a napon sem lehetett indítani, erre alkalmas szél hiányában. Maradt a bajnokság utolsó napja arra, hogy döntő futamo(ka)t vitorlázzanak a mezőnyök.

Az utolsó napra kemény, 20 csomó feletti szelet jelzett előre a meteorológiai szolgálat, ami a rajtok idejére meg is érkezett 330-350 fokról, a körülmények már-már a második napot idézték, talán a hullámok voltak valamivel kisebbek. A meglepően stabil irányú és erejében is kitartó északias szélben egyszer kellett enyhén jobbra igazítani a pályatengelyt, ettől eltekintve gyors egymásutánban következtek a rajtok. Igaz, a rendező a mezőny extrém elnyúlása – több versenyző számára soknak bizonyult a szélerő - miatt az ezüst csoportnak csak egyetlen futamot indított. Az aranycsoport azonban négy futamot teljesített a bajnokság zárónapján, így nyolc futammal zárta a versenyt.

A nemzetközi versenyt az SVE versenyzői, a fentebb már említett Gereben Barnabás nyerte, ahogy a serülő korosztály országos bajnokságát is. A női bajnok az ugyancsak sparis Verebély Nadin lett, míg az ifjúsági korosztály bajnoki címét Márton András, a Balatonfüredi Yacht Club (BYC) versenyzője nyerte. A bajnokság végig rendkívül sportszerűen zajlott, általános visszahívás, valamint óvás sem volt, a zsűri a vízen összesen kilenc büntetést osztott ki a 42. szabály alapján. Az eredményeket itt lehet nézni. https://mvszhirdetotabla.hu/optimist-orszagos-bajnoksag-2024/eredmenyek