A rajteljárás okozott ugyan némi bonyodalmat, de egy rövid halasztás után meglódulhatott a mezőny. Azok jártak jól, akik a víz felőli bójánál rajtoltak. Az abszolút elsőségre hajtók mind ezt tették, így hamar elszakadtak az üldözőiktől. Legjobban a tapasztalt Király Zsolt vezette fiatalokból álló René Raffica csapata indult, ők rajt-cél győzelmet arattak. A szintén jól kezdő Nelson Flottalízing, Varga Lajos kormányzásával sokáig a második helyen vitorlázott, csak Tihany után sikerült a Lacsny Gergely vezette Trentasettének megelőznie. Végül ez lett a sorrend az abszolút és a korrigált idő szerinti értékelésben is. A távot egyébként az aznap edzésben lévő RS Feva csapatunk is teljesítette a nagyhajós mezőnnyel.

A győztes 45 perc alatt teljesítette a távot, míg az utolsó befutó majdnem egy órával többet vitorlázott.

A verseny egyben a BYC Szombati Regatták sorozat zárófordulója volt, amelyen az év során 43 hajó vett részt. Összesítésben Farkas Attila, Hónig Péter és Hideg Miklós csapatai lettek a dobogósok, ők egyébként mindegyik fordulón részt vettek.

Király Zsolt (az abszolút győztes René Raffica kormányosa): „A hajót egy euróért vásároltuk, el lehet képzelni milyen állapotban volt. Fiatal és lelkes, tízegynéhány fős csapat, 14–16 éves srácok, akik kinőttek a kishajós nevelő osztályokból dolgoztak, hogy egy álmuk valóra váljon, és most együtt versenyezhessenek egy számukra igazán nagy hajón. Ma kissé foghíjas volt a társaság ezért páran „öregek” is beszálltunk... A verseny nagyon jó volt, gyönyörű időben, ragyogó szélben vitorlázhattunk. A rajtot sokan nem értették, holott csak a zászlójelzéseket kellett volna figyelni. Második kísérletre azért mindenkinek sikerült...”

Farkas Attila (a BYC Szombati Regatták sorozat győztes hajó a Veretééés! kormányosa): „Nagyon örülünk, hogy idén először megrendezésre került egy ilyen versenysorozat, ahol nem szükséges sem sportorvosi-, sem MVSz-versenyengedély, hanem bárki elindulhat... Szeretünk vitorlázni, ezért minden alkalommal itt voltunk. Jó a csapatunk, általában jól is szerepeltünk, mégis sokat tanultunk. Reméljük jövőre is folytatódik a sorozat.”

A szezonzáró túraverseny nevezési ajándékait a 18 év feletti versenyzők számára a Lázár Pince biztosította, a 18 év alattiaknak pedig a Balatonfüredi Yacht Club. Az értékes pódium ajándékokat a Tigris Reggeliző és Étterem és a Fehérvári Optika ajánlotta fel.

A verseny után a BYC közösségi terén, a hangárban várták a résztvevőket a díjkiosztóra továbbá a Lázár Pince és a Dinghy Bisztró jóvoltából forralt borral és meleg teával vendégelték meg őket.

A Batthyány-Strattmann Ödön Emlékverseny abszolút eredményei ITT, a csoportonkénti eredményei pedig ITT találhatóak.

A BYC Szombati Regatták sorozat végeredménye EZEN a linken található.

A verseny készült fotók galériáját ITT éritek el.