"A Nacra15 csapat a téli szünetben tartotta a szezon első edzőtáborát, december 27-től január 3-ig az alábbi egységek vetették bele magukat a vitorlázásba:

HUN130 Litkey Trisztán-Kovács Áron

HUN234 Kollár Lilian-Virgo Fülöp

HUN273 Lorenzo Ciani/Franceso Esposito-Gattoni Giulia

HUN299 Litkey Sámson-Dardenne Naia

A vitorlázás mellett sor került elméleti oktatásra is, valamint a gyerekek tesztet töltöttek ki, amelynek segítségével rövid-,közép- és hosszútávú terveiket, motivációjuk faktorait és sportolói hozzáállásukat igyekeztük felmérni. 

A 2025-ös szezonunk mindenképpen különleges lesz, hiszen az Európa-bajnokság idén októberben Balatonföldváron, a Spartacus Vitorlás Egyletben  kerül megrendezésre. 2019 óta vagyunk jelen a nemzetközi Nacra15 osztályban, 2021 óta aktívan részt veszünk az osztály életében, és sokat dolgoztunk azon, hogy Magyarországra hozzunk egy nagy versenyt, örülünk, hogy ez megvalósul.

Terveink szerint az év első felében, január, február és március közepén részt veszünk a 3 étap-ból álló Astura Winter Cup versenysorozaton Anzioban, ahol az olasz flotta nagy része jelen lesz. 

Februárban Szardínián, Cagliariban edzőtáborozunk, amelyet az éves Super Series versenysorozat első versenyével zárnak a gyerekek szintén Cagliariban. 

Márciusunk egy anzioi olasz ranglista versennyel zárul.

Az áprilisi tavaszi szünetben ismét edzőtábor, majd a május végi hazai versenyszezon indulásval már a Balatonon szeljük a habokat.

Csapataink szépen egyensúlyoznak az iskolai kötelezettségek és a sportolás között, programunkat is igyekszünk úgy összeállítani, hogy minél kevesebb hiányzással járjon.

Tapasztaltabb versenyzőink célversenye idén júliusban a La Rochelle-i világbajnokság, a többieknek pedig a földvári Európa-bajnokságon való jó szereplés a cél, illetve a decemberi ifjúsági világbajnokságra való kijutás. 

A Litkey fiúk által kormányzott erős egységeink hatalmas húzóerőként dolgoznak frissebb csapatainkkal. Az ő sebességük a világ élvonalában van, és ez magas mérce a többieknek. 

Nyitottak vagyunk a többi hazai Nacra15 egység edzésére, fejlesztésére is; ezzel kapcsolatban már elkezdődtek az egyeztetések az érdeklődő csapatokkal. Közös célunk, hogy sportegyesülettől függetlenül elő tudjuk segíteni a magyar Nacra15 osztály erősödését, hogy velünk együtt stabil és sikeres legyen a magyar csapat a nemzetközi Nacra15 porondon.

Jó szelet és sportsikerekben gazdag új évet kívánunk mindenkinek!"