Idézet az osztályelőírásból: „A 25-ös jolle egy klasszikus balatoni hajóosztály. A jelenleg is használt 8 m hosszúságú jollék építését Magyarországon 1933-tól Benacsek Jenő tervei alapján Balatonfüreden a Balatoni Hajóépítő Rt.-ben kezdték. 1944-ig összesen 42, a világháború után megannyi hajó épült az első flotta szellemében 1970-ig. 1975-től a BELKER kölcsönző 15 hajóból álló flottát épített Siófokon a MAHART hajóépítő műhelyében. Szintén a 70-es évek közepén a Kenedi-Perjés konzorcium a Napsugár nevű hajó mintájára 30 év alatt 36 hajót épített Fonyódon műanyag héjjal. 1996-tól méreteiben megfelelő, de módosított formájú hajók épültek két sorozatban, Tönkő Gábor műhelyében. A közel 90 éves osztályban eltérő menettulajdonságú hajók versenyeznek. A modernizációnak köszönhetően az osztály folyamatosan jelen maradt a Balatonon.”
A modernizáció szinonímája a fejlesztésnek csak a nagy egészre vonatkozik inkább. Az osztályelőírásban taglalt modernizációs lépcsők sorába utolsóként az Axios tartozik. Tradicionális, mert fából készült, új, mert a hajótest formavilága a mai modern törekvésekre hajaz. A fejlődés tetten érhető a vitorlázat változásaiban, amely szerint az eredeti vitorlakészlet kényszerűen váltott a Star nagyvitorlára és a Dragon génuára, marconi árbócról az egyenesre. A mai versenyző hajók vitorlakészlete a T-jolléénak megfelelő, amely rögzített az osztályelőírásban, de a hagyományos 25-ösök nagyobbat húzhatnak. A vitorlázat változásai magukkal hozták az új vitorla anyagokat és a karbon árbóc lehetőségét is. Látható, hogy a vízvonal feletti terület sok lehetőséget adott az elmúlt 90 év során. A hajótest is változott az eredeti tervekhez képest, többször is. A legnagyobb változást a T-jolle hozta, de ahhoz képest az egyedi bordaterv szerint megépített Axios ettől is tovább lépett.
Az Axios (C78) 25-ös Túrajolle 2022-ben került vízre, a legfiatalabb, így legutolsó a sorban. Kupák, érmek sora bizonyítja, hogy nem a leglassabbak közt van a YSII mezőnyében és a flottában sem! A mai modern hajók mindegyikén az ERS szerinti függelékek áramlástani megfontolások alapján épültek. Ebből adódik, hogy a teljesítmény növelésének célszerű eszköze a vízvonal alatti részek vizsgálata és fejlesztése. A klasszikusok között a 25-ös túrajolle osztályelőírása lehetőséget ad az újragondolásra, így a svert tekintetében kihasználtam a lehetőséget, A svert az osztályban eddig is anyag és alak tekintetében többféle formában létezik. A profilsvert előnye, hogy az oldalkúszás mértékét radikálisan csökkenti.
Egy előre nem látható technikai hiba miatt a sverttengely konzol mellett szivárgott a víz. Ezt megelégelve 2025-ben szétszereltük, hogy a hiba okát megértsük és javítsuk. Ez a művelet oly nehéz, hogy többszöri elvégzése nem kívánatos. Kérdés, hogy fejlesztés, vagy maradiság. Az osztályelőírás értelmezése arra mutat, hogy a fejlesztés jogszerűen megvalósítható.. Megszületett a műszaki terv formára, alakra, anyagra és súlyozásra. A 10 mm vastag 82 kg tömegű acél svert helyett egy 55mm vastag 72 kg tömegű profilsvert készült el. Annak ellenére, hogy 45 kg ólomsörét került az alsó negyedébe, a visszaforgató nyomatéka nem több az eredetinél, mert térfogatánál fogva jelentős felhajtóereje van, ami a visszaforgató nyomaték ellen hat.
Ha fejlesztés, akkor a vitorlázat sem maradhat ki. Martin János flottakapitánysága alatt készült osztályelőírásban szerepelt az aszimmetrikus spinnaker, de igazi műszaki tartalom nem járult hozzá. Egy-két kivételt nem számítva senki sem használta. Viszont ahhoz, hogy a ys csoportban az esélyeink megmaradjanak és a túraversenyeken méltó ellenfelek lehessünk, ezt a vitorla típust is használatba vettük az Axioson. Az eredmény nem maradt el. Tavaly a Rudi Transz négykezes versenyen indultunk az Axiossal. Sajnálatos módon, de 5 perccel lekéstük a rajtot. 60 hajó indult ezen a versenyen, mi az abszolút 14. helyen futottunk be. Mondhatjuk, hogy nem rossz, egyben bizonyíték a 25-ös hajók lehetséges teljesítményére.
A 25-ös Túrajolle a balatoni hajók közt azt az univerzális típust testesíti meg, amely nagyhajó, kiszolgálja a túrázás és a versenyzés igényeit, svertes ez által mindenhová eljuthat és nem utolsó sorban gyors, sportos, ha kell trapézolható. Bár tudjuk, hogy felborulhat, ennek ellenére stabil. A bútorszállítók kényelmével nem rendelkezik, de 4 ember számára kényelmes helyet biztosít. Ízig -vérig a Balatonra termett vitorlás! Az osztályban a tradicionalisták ragaszkodnának a fa marconi árbóchoz, a régi sverthez, vitorlázathoz, kötélzethez, a versenyzők többsége azonban nincs ellene a műszaki fejlesztésnek. A 25-ös flotta versenyző és túrázó tagjai merőben más álláspontot képviselnek a jövőt, illetve a flotta megmaradását illetőleg. A versenyző hajók többsége 25-ös T-jolle, annak mindkét generációjából, hozzá jön az Axios, a Desireé, feltűnik még az Odysseus, Kuruzsló, a Fabatka és mostanában a Talizmán. Ebből látszik, hogy a többség a gyorsabbakból áll össze. A flotta idősebb hajóinak lemaradása szembeötlő, amit nem pótol az alosztály besorolás és láthatólag nem késztet a versenyzésre sem. Sajnos a műszaki állapot visszaköszön a sebességben, élességben is. Van aki abban látja a flotta jövőjét, hogy minél több egyforma hajó legyen, akik egymással versenghetnek. Ez igaz lehet az idős hajókra, amelyek vagy üvegszálas bevonatot kaptak, vagy a Kenedi-Perjés féle sablonból épültek, de igaz a T-jollék és az Axios alkotta csoportra is. Ha számba vesszük a két csoport közötti különbségeket, akkor a súly, a vitorlázat (rig) és az idők során elszenvedett hajótest alakváltozások jelentik a különbséget. Azzal értek egyet, hogy legyen sok egyforma képességű hajó a flottában, amelyek nem egyformák. Őrizzük meg a 90 év hagyatékát, de aki szeretne velünk ott lenni esélyesként a rajtvonalon, annak bizony gyorsítania kell a hajóját, mert remélem nem azt várják el tőlünk, hogy lassítsunk. Hajóink egymáshoz viszonyított sebessége fontos, de az sem lényegtelen, hogy a YS mezőnyben hol a helyünk. Ott kell lenni a súlyhatáron, kellenek jó vitorlák és sok gyakorlás. Kívánom, hogy sok 25-ös jusson el szakértő műhelyekbe, ahol megtörténhet az, ami visszaadja a régi bájt és fiatalos köntösbe öltözteti a klasszikusságot. 25-össel vitorlázni, versenyezni igazi kihívás. Megadja a vízközeli élményt, jolle, így minden pöff a kormányon köszön vissza. A flotta mindenki számára nyitott, hát kedves olvasó, gyere be, végy hajót, keresd meg az avatott szakembert és legyen egy balatoni klasszikusod!