A verseny nyolc nyugat-balatoni vitorlás egyesület összefogásából született. Ez nemcsak egy jól hangzó mondat a versenykiírásban: a Szalag valódi közösségi esemény. A pálya jelképesen is összeköti azokat a kikötőket, klubokat és vitorlázókat, akiknek a Balaton nyugati fele nem egyszerűen versenyterület, hanem otthon, találkozási pont és közös szenvedély. 

A rajt és a cél Balatonfenyves előtt van, innen vezet az út az ábrahámhegyi bójához, majd Keszthely elé, végül vissza Fenyvesre. Papíron egyszerű háromszögnek tűnik. A valóságban viszont ez egy komoly túraverseny: hosszú kreuzok, változó szélirányok, Badacsony és a Keszthelyi-hegység hatása, a Szigligeti-medence pöffei, valamint az a sok apró taktikai döntés, amelyből a végén percek, néha pedig egész helyezések születnek. A pályajeleket bal kézről kell venni, a befutási limit pedig este tíz óra – vagyis a rendezők sem egy rövid délutáni körözésre hívták a mezőnyt. 

Kabrióval a rajt felé

Csabival már a lejutás is jól indult: a Flexfleet Egykezesen kivívott helyezéséért kapott egyhavi kabrióhasználatával érkeztünk le a Balatonhoz. Nem rossz felvezetés egy Szalag előtt – nyitott tető, nyári meleg, versenyhangulat, és közben fejben már mindketten a másnapi pályán jártunk.

Péntek délután, tűző napsütésben kezdtük felszerelni a hajót a másnapi versenyre. Nagyjából fél óra elteltével azonban beláttuk, hogy ennek így nincs sok értelme: akkora hőség volt, hogy szerintünk még a halak is hidratációs szünetet tartottak odalent. Inkább visszavonultunk, és szürkületkor folytattuk a munkát. Addigra már elviselhetőbb volt a meleg, így nyugodtan előkészítettük a vitorlákat, átnéztük a köteleket és végigmentünk mindenen, aminek másnap működnie kellett.

A célunk egyértelmű volt: abszolútban ismét dobogóra állni, vagyis megismételni a tavalyi harmadik helyet. Tudtuk azonban, hogy ez idén nehezebb feladat lesz. A tavalyi erős szeles versenyen a hajónk karaktere, stabilitása és nagyszeles menete komoly előnyt jelentett. Most viszont kisebb szél ígérkezett, ami papíron inkább a könnyebb, kisebb, túlvitorlázott hajóknak kedvezett.

Mégsem akartam lejjebb adni az elvárásomból. Bíztam abban, hogy jó taktikai döntésekkel, fegyelmezett vitorlázással és a csapat munkájával ellensúlyozni tudjuk azt, ami esetleg nyers sebességben hiányozhat. A rajt előtti estén tehát nem azon gondolkodtunk, kitől kell tartani, hanem azon, hogyan hozzuk ki a legtöbbet a hajóból, a pályából – és magunkból. 

A gyenge rajt, kiváló első szakasz 

2026.június 20-án reggel elindultunk ViNo-Bá Xystonnal (Dynamic 35) Fenyves felé az idei Nyugat-Balaton Szalagjának meghódítására. Mivel nem találtuk a versenyzászlót, Fuksz Lajos barátunktól kértünk a vízen egyet. A verseny után viccesen megjegyezte, hogy visszakéri, mert ez most már egy sokkal értékesebb zászló! 

Időben érkeztünk, megnéztük a rajtvonalat felmértük az ellenfeleket. a 10 perces jelzésnél hajóval felmentünk az észak felé kitett rajtbójához, közben pedig mindenki tette a dolgát. Csabi a foredecken  (orrfedélzeten) figyelte a körülöttünk mozgó hajókat és mérte az időt, Bence az orrvitorlát trimmelte (a szélhez állította), Szabi a fővitorlát hangolta, én pedig folyamatosan határozott mozdulatokkal kormányoztam ViNo-Bá Xystont, hogy a megfelelő pozícióba kerüljünk , mindeközben figyelve a versenytársak mozgását. A mezőny körülöttünk gyorsan sűrűsödött, mindenki kereste a helyét a vonalon.

A rajt végül kicsit kaotikusra sikerült. A sűrű mezőnyben, a saját visszaszámlálásunkra figyelve nem fogtuk meg pontosan a rajt pillanatát. A szervezők rakétája viszont remek kapaszkodó volt: amikor felröppent, egyértelművé vált, hogy a mezőny már úton van. Sajnos nekünk így maradt egy perc a rajtban.

Sebaj. Egy közel ötven kilométeres versenyen ez még messze nem végzetes hiba. Gyorsan felvettük a ritmust, a hajó felgyorsult, és rövid időn belül már az élmezőny végére zárkóztunk fel.

Az előrejelzéshez képest északkeleties szél fújt, gyakorlatilag az ígért iránnyal ellentétes oldalról. Ez rögtön felülírta az előzetesen elképzelt pályaképet. Sokáig negyedikként mentünk, közben komoly luvcsatát (vagyis szél felőli pozícióért folyó küzdelmet) vívtunk egy Seascape-pel a CloudNomad-al, de a „szokásos” trükkömmel végül is sikerült megoldanom a helyzetet és kitörni az előnytelen pozíciómból - akit érdekel egy fröccs mellett szívesen elmesélem neki hogyan.

Jó tempóban voltunk, de már ekkor látszott, hogy ezen a napon nem elég csak gyorsnak lenni: folyamatosan figyelni kell, hol épül fel a következő szélfolt, és melyik oldal kezd élni.

Molnár Daniék a Pegazussal és Jaksa Tamás az Old School-al - akivel a másfél hónappal ezelőtti Fenyvesi versenyen is jót harcoltunk már- tőlünk délebbre, kissé előttünk haladtak. Felmerült, hogy menjünk mi is arra, hátha nagyobb sebességet tudunk elérni. Végül nem mozdultunk rájuk. Középen maradtunk, célra tartva, kisebb iránykorrekciókkal. A logika egyszerű volt: innen még bármelyik irányba tudunk menekülni, ha a szél valahol megindul, de ha túlságosan elmegyünk valamelyik oldalra, könnyen ott ragadhatunk a gyenge szélben. Maradt tehát a középvonal és a folyamatos szlalom a  lavórok (szélmentes területek) között.

Az északi oldal is csábító volt, a CloudNomad fel is ment arra. Mi azonban maradtunk a középvonalon. Fél órával később már egyértelmű volt, hogy ezúttal a mi döntésünk fizetett: jelentős előnyt építettünk velük szemben. Utólag könnyűnek tűnik ez, de néha a tükörvízen, néha pedig szélfoltról szélfoltra lavírozva próbáljuk mozgásban tartani a hajót, minden döntés sokkal nehezebbnek tűnik.

Badacsony után: a türelem elkezd dolgozni

Badacsony után a szél tovább gyengült, majd szinte teljesen leállt. Itt különösen sokat számított, hogy nem csábultunk el egyik part irányába sem, hanem kitartottunk a bója felé vezető vonal mellett. Kisebb irányváltásokkal, folyamatosan a szelet keresve mentünk előre. A taktika lassan elkezdett visszaadni valamit. A bója előtt már mi vezettünk.

A szél a bójához közeledve megfordult, és a fedélzeten néhány pillanat alatt teljes üzemmódváltás következett: génua ki, reacher le, genakker fel, majd a génua be (jaja ez ilyen egyszerű főleg 28 fokban tűző napon). Ilyenkor könnyen széteshet a rendszer, főleg kis szélben, amikor minden elvesztegetett másodperc fáj. A csapat azonban tökéletesen dolgozott együtt. Nem kapkodtunk, mégis gyorsak voltunk, és szinte alig fogyott az üldözők előtti előnyünkből.

Az ábrahámi bójához túl tompán kellett volna vitorláznunk, ami kis szélben sem a genakkernek való irány. Ezért aztán inkább alámentünk, majd két perdüléssel szépen felépítettük az utolsó 200 métert, és tisztán vettük a jelet. Ezután genakker le, génua ki, reacher fel, génua be és kezdődött a következő türelemjáték.

Közben a többieket már egyre erősebben fújta a délnyugati szél a bója felé. Amit mi korábban szenvedve, foltról foltra közelítettünk meg, azt ők könnyebben kapták meg mögöttünk, de mi voltunk elől és ez komoly fegyvertény volt. A mi feladatunk már Keszthely meghódítása volt!

Újraépülő szél, újraépülő előny

Fonyódig lementünk vízközépig, szinte ugyanazon a vonalon, amin lejöttünk. Daniék ekkor utolértek bennünket, az addigi előny gyakorlatilag elolvadt. Kis szélben a Scholtz jobb sebességet tudott hozni, ezt láttuk és nem volt mit tenni el is fogadtuk. De a szél közben kezdett újra élni.

Néhány hajó északon maradt. Mi Daniékkal inkább vízközépen mentünk, kissé délre tartva. Amikor erősödött a szél, Daniék negatív csapásra mentek, hogy még több szelet találjanak. Mi maradtunk a saját vonalunkon, ha esetleg nem jön itt be az erősödés, akkor majd később meghúzzuk mi is a délit. Szerencsére nem maradt el az élénkülés, így a reacherrel már 6,5 csomó körüli sebességet mentünk, és nem akartuk feladni azt a szelet, amit már megtaláltunk. Ez a döntés is bejött! A szél tovább épült, Daniékat lassan leráztuk, és az északi oldalon haladó üldözők is nagyon messzire kerültek.

A délnyugatias szél egyre erősebb lett. Már 7,5 csomó körül mentünk futtatott negyedben. A reacher azonban kezdett túl sok lenni: az orrsudár úgy görbült, hogy egy jóízű reggeli kifli is megirigyelhette volna. Betekertük, és génuával gyakorlatilag ugyanazt a sebességet hoztuk.

Aztán persze gyengült a szél. Génua be, reacher ki. Öt perc sem telt el, ismét erősödött. Ezt játszottuk folyamatosan Keszthelyig: vitorlaváltás, finomhangolás, újabb vitorlaváltás. Kívülről talán kapkodásnak tűnhetett volna, de belül nyugodt, jól szervezett munka volt. Mindenki tudta, mi a dolga. Bence folyamatosan zseniálisan trimmelte, ha kellett a genuát ha kellett a reachert.

A GPS-en néztük a bója pozícióját, ami szerint kissé északabbra kellett volna keresnünk. Szabi ránézett az irányra, majd jött a kérdés:
– Mit állítottál be?
– A Kékszalag bóját. Ott lesz valahol, ha jól emlékszem.
– Nem lesz ott, attól délebbre van a kiírás szerint.
Előkerült a látcső, kezdődött a bójavadászat. Meg is találtuk és néhány perc múlva elsőként fordultunk Keszthelynél. Az üldözők ekkor már komoly hátrányban voltak.

Szabi egyszer csak megjegyezte, hogy igazából nem is érzi, hogy versenyen vagyunk, mert nincsenek körülöttünk hajók. Volt már hasonló élményünk az első Kékszalagunkon is – csak akkor éppen azért nem volt mellettünk senki, mert gyakorlatilag tök utolsók voltunk. (ez még egy másik hajóval volt és nulla versenytapasztalattal.) Szabi akkor még nem volt velünk, így ezt a történelmi párhuzamot inkább nem bontottuk ki túl részletesen.

Keszthelytől Fenyvesig: ne kockáztass, de ne engedj ki

A bójafordulónál reacher le, genakker majdnem fel – de a szél lefordult, így a reacher vissza fel. Profi munka volt: nem telt el egy perc, és már újra stabilan mentünk vele. Borzasztó nagy fölénnyel vezettünk, így nem volt értelme felesleges kockázatnak vagy kapkodásnak. De tudtuk, hogy ilyenkor a legkönnyebb hibázni és a gyengülő szélben Daniék a Pegazussal könnyen megfoghatnak minket a raumos szakaszon és a táv nagyjából egyharmada még hátra volt.

A szél tovább forgott, majd Gyenes után délnyugatira stabilizálódott. Felkerült a genakker. Györök előtt azonban teljesen megálltunk. Ilyenkor az embernek szó szerint kiveri a víz a homlokát: a többiek a távolból látják majd, hogy a vezető hajó áll, és ha ők akár északon, akár délen megtalálják a szelet, ledolgozhatják a tetemes hátrányukat és lekerülhetnek minket.

Ügyeskedtünk, dolgoztunk a hajóval, csak az volt a cél, hogy valahogy kijussunk Györök alól. Aztán jobb lett. A délnyugati szél stabilabbá vált, bár 15–20 fokos kilengésekkel továbbra is folyamatosan figyelni kellett. Ezt azonban már kormányzással és trimmeléssel le lehetett kezelni.

A genakkerrel nem mentünk túl jól, sokszor omlott össze. Még tanulnunk kell, hogyan hozzuk ki belőle a maximumot ilyen körülmények között. De közben a hajó ment, az előnyünk megmaradt, sőt tovább nőtt, és a csapat továbbra is fegyelmezetten dolgozott.

Már majd 6 órája voltunk úton a tűző napon 32 fokban. Csabi, a genakker schottot fogta, a fejével pedig az árbócot támasztva bóbiskolt. Ránéztem:

– Csabi, jól vagy?

– Jaja, persze – vigyorgott. – Bocs, csak kicsit „elgondolkodtam”.

– OK srácok toljuk még meg mindjárt beérünk! – próbáltam kicsit felrázni a társaságot.

A cél felé

Közben volt idő néha körbenézni is. Szigliget, Badacsony, a fonyódi hegyek – a Nyugat-Balaton még verseny közben is elképesztően szép. Persze ez a nézelődés soha nem tart sokáig. A kormányon, a vitorlákon és a szélirányon mindig rajta marad az ember szeme.

A cél felé közeledve egyszer úgy tűnt, nagyon alámegyünk. Ilyenkor az ember ösztönösen csalna felfelé. Tíz perc múlva viszont már az látszott, hogy talán túl magasan vagyunk. Ez a kis szeles, forgolódó szakaszok klasszikus bizonytalansága: minden pillanatban úgy érzed, korrigálnod kellene, de közben a túl sok korrekció többet visz el, mint amennyit hoz és ezt mérlegelni 6 óra elteltével már nem mindig egyértelmű.

Végül mégis szépen, fordulás vagy halzolás nélkül értünk be a célba.

Elsőként futottunk be, és több mint 36 percet vertünk Daniékra, akik másodikként futottak be.

Ez nem csak egy jó helyezés volt. Aznap a türelem, a taktika, a vitorlaváltások, a kormányzás és a csapatmunka együtt adta ki azt az eredményt, amire előzetesen csak reménykedve mertünk gondolni.

Köszönjük mindenkinek, aki a parton vagy online szurkolt nekünk. Külön köszönjük Vámos Áginak, Bali Pistinek, valamint az Anytime Sailing csapatának – Ákosnak, Tibinek, Tominak és Katának –, hogy a háttérben szereléssel, felkészítéssel és támogatással segítik a hajót és a csapatot. Egy ilyen eredmény a fedélzeten születik meg, de jóval több ember munkája van benne, mint ahányan éppen a hajón állnak.

Három Szalag, egy közös történet

Nekünk ez már a harmadik színű szalagunk. Az elsőt még 2019-ben szereztük, a Spartacus által rendezett Ezüstszalagon (amelyről írt cikkem 2019 év legolvasottabb cikke lett a Porthole magazinban: LINK: https://porthole.hu/cikk/12329-turelemjatek-a-holdfenyben---ezustszalag-2019), ahol a YS III. osztályban sikerült első helyen végeznünk. Aztán 2025-ben jött az álomszerű Kékszalag: a YS I. osztály harmadik helyéért járó Kékszalag (cikk: LINK: https://vinobalaton.blogspot.com/2025/07/rocknroll-nyugati-medenceben.html). Most pedig itt van a Nyugat-Balaton Szalagja, abszolút első helyezéssel. De nekünk ez sokkal több, mint három szép eredmény vagy három különböző színű szalag.

A Nyugat-Balaton Szalagja a nyugati parti klubok összefogásáról szól. A baráti találkozásokról, a közös készülődésről, a pályán egymás elleni kemény, de fair küzdelemről, majd a parton a közös történetmesélésről. Arról, hogy ugyan versenyzünk egymással, de mindannyian ugyanazért vagyunk ott: mert szeretünk vitorlázni, szeretjük ezt a tavat, és szeretünk jó társaságban együtt lenni.

Ezért marad nekünk ez a Nyugat-Balaton Szalagja több egy győzelemnél: egy közös nap emléke, amikor a tó, a csapat és a döntéseink egyszerre álltak össze.

A verseny eredménye itt megtalálható: 

https://www.regattaspot.com/leaderboard.php?id=71