Pénteken szél hiányában egész nap a parton várakoztak a versenyzők, de a hétvége időjárása kárpótolt mindenkit a szélcsendes napért. Szombaton és vasárnap ugyanis kellemes, 8-16 csomós szélben sikerült megrendezni a futamokat korrekt viszonyok között.

Vígh András (Acsi) így értékelte a Spartacus fiataljait: a csapat kitartásból és fegyelmezettségből is jelesre vizsgázott, mindenki komolyan vette, és pontos volt a hajnali ébresztőktől kezdve az esti villanyoltásig.

Nézzük sorban a hajóosztályokat!

420-asban a Kiss Viktor - Szigeti Maxim párosunk szerepelt a legjobban, ők ötödikek lettek a 12 hajós mezőnyben. Takácsyéknak kevésbé sikerült a verseny, ők vasárnap igen indiszponáltan versenyeztek, így végül visszacsúsztak a listán. A Bihary testvárpárnak ez volt az első komoly versenye, ennek ellenére szépen helytálltak és egy-egy szakasz és futam erejéig néha egészen jó dolgokat láthattunk tőlük.

Laser Radialban Rozsnyai Domi feszülten versenyzett, szép rajtokkal rukkolt elő, utána azonban a még rutinosabb ellenfelei most jobbak voltak nála. Ennek ellenére nincs oka aggodalomra, hiszen fél éve ült át 420-asból, és azonnal a hazai mezőny elejében vitorlázik, ezúttal 5. lett a 19-ből úgy, hogy az utolsó futamon nem tudott elindulni kormányhosszabítójának törése miatt.

 Laser 4.7-ben Balogh Bence és Bujdosó Matyi versenyzett a színeinkben. Matyin látszott még az éles szituációk megélésének hiánya, ám sok vitorlázással ő is az élbolyba érhet. Bence több futamon nagyon szépen vitorlázott, látszott, hogy ha fúj a szél, akkor versenyben van a legjobbakkal.

Optimistben remekül szerepeltek az "A" keret tagjai és a többiek is megállták a helyüket. A 65 fős mezőnyben Takácsy Lilla 13. (serdülőben 5., nőiben 2.!), Neszmélyi Márk 17., Ziegler Kristóf 19., Tenke Áron 20., Oláh Gergő pedig a közepesnek mondható 34. helyen végzett. A gyerekek nagyon szépen alkalmazták a rajtok előtt megbeszélteket, így ennek - meg persze a korai szezonkezdetnek - is köszönhető, hogy mindenki kiegyensúlyozottan, a 10-20. hely környékén vitorlázott. Beliánon és a többieken látszott, hogy idén egyelőre jóval kevesebbet ültek hajóban, ám ennek ellenére szépen teljesítette mindenki a futamokat és kivétel nélkül mindenki a mezőnyben vitorlázott - ez a tavalyi év kezdeti lépései után üdítő látvány volt. Mindenképpen megemlítendő még csapatunk legfiatalabb tagja, Futó Marci, aki ugyan nem teljesített érvényes futamot, de amikor lehetőség nyílt rá, megpróbálkozott vele. Ő is szokta már a nagy versenyek légkörét, és biztosak vagyunk benne, hogy szép sikerei lesznek még idén és később is.

Rég volt rá példa, hogy az első 20-ban 4 szparis szerepljen egy Optimist ranglista-versenyen, ezek után pedig a célunk az, hogy még előrébb lépjünk és a közvetlen élmezőnnyel tudjuk felvenni a versenyt.

Gerencsér Gergő (THE): remek verseny volt a körülményeket tekintve, jó felmérő a hazai ifjaknak, hol tartanak az itthoni mezőnyhöz képest. Eredményeink a felkészülés ezen szakaszához mérten jók voltak, nagyobb fegyelemmel néhány egységünk még jobb helyezést is elérhetett volna.

Vegyünk számba mindenkit!

420-ban három európai szinten is jegyzett egységünk kisebb kilengésekkel ugyan, de hozta az elvárt teljesítményt, és élvezetes csatákat vívtak a Péch Fanni - Héjj Eszti párossal. Grams Dominik régi-új társával, Doubravszky Bálinttal folytatta tavaly megkezdett sorozatát, miszerint minden hazai ranglista-versenyen a legjobbnak bizonyul, így történt ez Csopakon is. Gráfel Vince új párjával, Weidinger Gyurival kicsit le van maradva a vitorlázott órák tekintetében, ez néha érezhető is volt teljesítményükön, de az utolsó megnyert futammal jelezték, a későbbiekben velük is kell számolni. Földesi Peti és Borsos Dani két rontott rajtja sajnos a végelszámolásnál nem fizetett jól, ezekből a hibákból is sokat lehet tanulni. Lányaink közül a Makó Luca - Rácz Dóri páros élete eddigi legjobbját érte el ranglista-versenyen, nagy örömet szerezve ezzel maguknak és nekünk is, míg Rácz Laura és Kratzl Anna életük első ranglista versenyén több, a jövőre nézve is biztató futameredménnyel álltak helyt.

Komoly a Cadetos bázisotok, gondolom, nem volt hiba...

A Bagyó Áron - Polgár Lukács csapat teljesítményéhez nem kell sok kommentár, hibátlanul mentek a hét futam során, nagyon imponálóan vitorláztak, még szigorú edzői szemmel nézve is. Ez nagyon biztató az évad nemzetközi versenyeire. Ígéretesen szerepeltek és stabilan az elsők között vitorláztak Munka Marciék és a két új egységünk, Borsos Gergő Szilassy Emesével, illetve Simó Marci Molnár Zsófival párban. Bors Máté és Horváth Balázs sajnos nem érezte ezeket a szeleket és a szerencse is elpártolt tőlük, akárcsak Kerekes Zsombi - Rácz Levi párosunktól. Bennük sokkal több van, mint amit az eredményeik ezen a versenyen mutattak, és reméljük, a későbbiekben bizonyítani is tudják ezt. Bagyó Nóri és Kendeh Lili - szintén újonc párosunk - a középmezőny második felében végeztek, minden dicséretet megérdemelve.

A legkisebbek?

Optimistben ezúttal kér versenyzőt indítottunk. Rácz Bence korához és tapasztalatához mérten kimagaslóan jól ment, annak ellenére, hogy a rajtokkal mindig meggyűlt a baja, de remekül küzdötte fel magát a középmezőny elejére. Sajnos Kardos Szabi csak a rajtok terén tudta utánozni Bencét, neki is állandó gondjai voltak és nehezen találta a mezőny elejére vezető utat. Hiába, 60 hajó az mégiscsak 60 hajó.

Felkészülésünk ezen szakaszában visszakaptuk a gyerekektől azokat a dolgokat, amiknek a gyakorlásával teltek az elmúlt hetek. Láttuk a hibákat is, de szerencsére olyan területeken, melyek a felkészülésünkben még csak most következnek, így van lehetőség a javításukra.