Természetesen mindenki lázasan várja, hogy találkozzon régen látott kispajtásával, kíváncsian szemlélik a hajóosztályok névsorában történő változásokat, és persze ezen a versenyen az is megmutatkozik, hogy kinek mennyire volt sikeres a téli alapozása, felkészülése.

Bár kora tavasszal sokan készültek már melegvízi edzőtáborokban, külföldi versenyeken az idei versenyszezonra, s áprilisban már itthon is megmérettethettek a legifjabbak is különféle regattákon, ám mégis ez az az esemény, melyen minden olyan versenyző rajthoz áll, aki szeretne jó helyen szerepelni az éves rangsorban. Már az én gyerekkoromban is - pedig az nem mostanában volt - a csopaki viadal volt az éves ranglistát képező versenysorozat nyitó állomása, melyen már akkor is kíváncsian fürkésztük, ki kapott új hajót, vitorlát, ki mennyit nőtt, változott a tél során. Gondolom, nem voltak ezzel másként a mostani fiatalok sem, akik számára az első versenynapon kiváló alkalom nyílt a cseverészésre, kíváncsiskodásra az egész napos szélcsend jóvoltából. Másnapra azonban képeskönyvbe illő, tökéletes vitorlázóidő fogadta a versenyre érkező 155 versenyzőt. Öt hajóosztályban 17 klub 127 hajója mérkőzhetett meg egymással csodálatos, napsütéses időben, meleg DNY-i 3-4 Beaufort erősségű szélben, szép hullámos vízen. A kiváló időjárási viszonyok természetesen lehetővé tették a maximális, azaz négy futam lebonyolítását. Talán az év eleji izgalom vagy a berögződött előző évi mozdulatok okozhatták, hogy az idei évtől Laser 4.7-ben versenyző Vadnai Benjamin, aki az előző években sikert sikerre halmozott Optimist hajóosztályban, a nyitó futamon az optimistesek számára kitűzött betétbóját kerülte hátszélben, ami jó pár méterrel feljebb volt a lasereseknek szánt pályajeltől, s természetesen a kis csapat minden tagja lelkesen követte őt ebben a tettében. Így aztán egyetlen 4.7-es versenyző sem teljesítette szabályosan a pályát, aminek eredménye természetesen - vagy talán ez mégsem volt olyan természetes? - érvénytelen célba érés volt, amire a versenyrendezőség fel is hívta minden egyes versenyző figyelmét. Mégis, amikor partra értünk, azzal szembesült a csapat, hogy érvényes, szabályosan teljesítettként szerepel az említett futam is az eredménylistán. Hosszas beszélgetés után, jókora tanító szándékkal vezérelve néhány edző úgy határozott, hogy szóvá teszi az incidenst a rendezőségnél és az eset jogszerű korrigálását kéri a zsűritől, hogy a gyerekek tanuljanak hibájukból. Így aztán az első futamon minden (nem szabályosan) célba futó hajót kizártak, mivel nem teljesítették érvényesen a futamot. Az eset további érdekessége, hogy bár sokan tudták, hogy nem azt a bóját kell kerülni, mégsem mertek változtatni, s a helyes pályajel felé vitorlázni. Sajnos az ún. „falkaszellem" még igen erősen él a gyerekekben, s ha az első, ráadásul a mezőny legeredményesebb versenyzője a rossz bóját is veszi, akkor is kitartóan követik. Szerintem ebből most sokan tanultak - saját kárukon. Vasárnapra úgy tűnt, hogy az előző napi csodás idővel nem ajándékoz meg bennünket a természet, ám mire a pályát kitűzték, a szél is megélénkült, s a felhők közül a nap is előbújt, így az OP kivételével a hajóosztályoknak újabb három remek futamot sikerült teljesíteniük. A legnépesebb mezőnyben, az optimisteseknél, ahol 64-en álltak rajthoz, az abszolút versenyt és a legeredményesebb serdülőnek járó trófeát is Vadnai Jonatán nyerte, aki egyetlen ponttal, utolsó futamban megszerzett futamgyőzelmének köszönhetően előzte meg Péch Lórántot. Lóri így is felállhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, mivel az ifi optisok (12 év felett) versenyében ő bizonyult a legjobbnak a Gyapjas testvérek, Zsombor és Balázs előtt. A serdülőknél Jonatánt Szilasi Fábián és Tóth Levente követte a díjazottak rangsorában. A legkisebb kétszemélyes hajóosztályban, a Cadeteknél Bagyó Áron és Polgár Lukács minden futamot megnyerve, toronymagasan végeztek az élen klubtársaik, Munka Márton és Kanyicska Márk, valamint az ifik versenyében Rácz Béla - Asperján Dénes páros előtt, míg a serdülők között az abszolút lista bronzérmesei, Borsos Gergő és Szilassy Emese szerezték meg a győzelmet Simó Márton és Molnár Zsófia, valamint a Bors Máté - Horváth Balázs kettős előtt.

Laser 4.7-ben az első futamon elszenvedett hibás pályateljesítésük miatt minden versenyző kénytelen volt a fent említett futamot ejteni, így lényegében a további futamok mindegyike beleszámított az értékelésbe. Vadnai Benji magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt, mindössze egyetlen futamon sikerült letaszítani őt trónjáról, amikor is az összesítésben Takács Levente mögött harmadikként végző Huszka Mátyás szelhette át elsőként a célvonalat. A laser radiálosoknál is hasonló volt a felállás, ott Bathó Péter nem hagyta érvényesülni ellenfeleit, csupán egyetlen futamon előzte őt meg az ezüstérmet szerző Mátyás Viktor. A bronzérmet Hunfalvy Péter szerezte meg, míg a lányok között Haidekker Barbara vehette át a legeredményesebbnek járó díjat húgával, Zitával karöltve, aki a 4.7-eseknél zsebelte be ugyanezt az elismerést. A 420-asok versenyében a bajnok kettős, Grams Dominik - Doubravszky Bálint végeztek az élen a Laser 4.7-et idén kétszemélyes hajóosztályra váltó női páros, Péch Fanni - Héjj Eszter, valamint Gráfel Vince és Weidinger György előtt. Fanni és Eszter természetesen megszerezte a legeredményesebb női 420-as párosnak járó díjat, melyet a cadetosoknál Bagyó Nóra - Kendeh Lili, az optimisteseknél pedig Cséby Flóra vihetett haza. Külön díjjal, egy kiülőpaddal térhettek haza a legeredményesebben szereplő klub, azaz a BYC versenyzői, akik biztosan hasznát veszik nyereményüknek a fizikai felkészülés során. A következő, sorban második ranglista-versenyre már az iskola befejezése után, a nyári szünet első hétvégéjén kerül sor Balatonfüreden, melyet valószínűleg több szempontból is alig várnak a fiatalok.

Eszes Bernadett