A versenyrendezők úgy döntöttek, hogy szakítanak a hagyományokkal és a szokásos túraverseny helyett kétfutamos pályaversenyt rendeznek. A változtatás jó döntésnek bizonyult és egy izgalmas hétvégi sportprogramot eredményezett. A fonyódi kikötő előtt felállított pálya újdonsága volt, hogy középen a raum bójával egy vonalban helyezték el a raj-cél vonalat, így a kétkörös pálya krajc - raum - raum - krajc - hátszél - krajc szakaszokból állt.
A rádió vezérelt órával felszerelt rendezők pontosan 10 órakor rajtoltatták el a Ys III osztályban versenyzőket, majd 5-5 perccel később a Ys II és Ys I osztályokat. A lassabb osztályok korábbi rajtoltatása elsőre nem tűnt valami jó ötletnek, viszont izgalmas versenyhelyzeteket produkált a pályán. Az osztályokban versenyzőknek nem csak egymásra kellett figyelniük, hanem a mezőnyben vitorlázó lassabb hajók is bővítették a taktikai elemek tárházát. A versenyrendezésre nem lehetett panasz, talán egyetlen hibája, hogy nagyon fukarul bántak a rajtvonal hosszával, ami a nagyobb létszámú osztályoknál okozott némi galibát.
Az első futam rajtját követően a korábban stabil délkeleti szél, délibe fordult át és az első futam második körét ez által lóversenyszerű vágtatássá tette. A második futamot megelőzően a rendezők igazítottak a pályán és a méretét is megnövelték, így a második futam izgalmasabb és hosszabb is lett.
Yardstick III-ban a Vagány, Májer Tamással a kormányánál megnyerte mindkét futamot éppúgy, mint a Catullus Maximus a futamonkénti ezüstérmeket. Nagy volt viszont a küzdelem a bronzérmekért, a Birdie, a Dudu, az Unicum Laude, a Huncut és a Betti csatázott a harmadik helyért. Az első futamban a Betti nyerte a borzcsatát, míg a másodikban a Birdie és ezzel összesítésben is harmadik lett.
A másodikként rajtoló Ys II osztályban a Tatus, a Vivace, az Imi Jé, a Macska és a Pacsirta vívtak a dobogós helyezésekért. Az első futamban a Tatus és a Vivace meglógott a rajt után, az Imi Jé nagyon rosszul rajtolt és csak a raum szakaszon kezdett felzárkózni. A hátszél elején még Tatus, Vivace, Imi Jé volt a sorrend, de a bójánál már együtt volt a három hajó és a bójavételt követően az Imi Jé került az élre. Az utolsó krajcon meg is tartotta előnyét viszont már annyi pluszt nem tudott gyűjteni, hogy az előnyszám alapján is megelőzze a Tatust. Az első futamot a Tatus nyerte az Imi Jé és a Vivace előtt. Második futamban az Imi Jé végig vezetett és nyert, második a Macska, harmadik a Tatus lett. Összesítésben Imi Jé, Tatus, Macska sorrend alakult ki.
A yardstick I-ben Lábad-X, Nomád, Pax és Amhitrite élmezőny jött össze. A Nomád nevű Elliott 770 két futamot nyert, mindkét futamban az X-35-össel versenyző Lábad-X csapatot utasította maga mögé. Az első futamban a révfülöpi Amhitrite, a másodikban az ex lellei Pax lett a harmadik. Összesítésben Nomád, Lábad-X, Pax sorrend alakult ki.
A versenyen az összevont jolle osztályt is értékelték, melyet a Tatus nyert meg, második az K.U.K. lett megelőzve a Yolle Joker csapatát.

 

További fotók

További információk

A következő YST verseny: Joker - Termoplusz Kupa (Fonyód) - 2011. június 4. (szombat)

Tátrai Tamás