Az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a TÁMOP-4.2.3-08/1-2008-0005 azonosító számú, "A Balatonkutatás eredményeinek széleskörű társadalmi megismertetése az eredmények más víztestekre kiterjesztése, gazdasági és felsőoktatási alkalmazásának elősegítése céljából" című projekt támogatásával ez évben is megrendezi a tavaly nagy sikert aratott Nyílt Napját, amely során az érdeklődők betekintést nyerhetnek az Intézetünkben folyó Balatonnal kapcsolatos kutatásainkba.
 Változatos programot kínálunk a résztvevőknek. Bemutatjuk az Intézetünkről készült dokumentumfilmet és képes vándorkiállítást. Ismeretterjesztő előadásokat tartunk a tó ökológiai állapotáról, valamint a turizmust is érintő árvaszúnyog kutatásról. Emellett a Balaton partján kialakított bemutatóhelyeken láthatják a tó makroszkópikus élővilágát (a tóban élő vízinövényeket, illetve a parti öv gerinctelen állatait és halait) és a vizsgálatokhoz használt terepi műszereket. Laboratóriumokban mutatjuk be a tóban élő a mikroszkópikus növényi és állati szervezeteket.



Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Csoportok jelentkezését is várjuk, ehhez kérjük az alábbi email címen előre bejelentkezni! (takacsp@tres.blki.hu)

 A Nyílt Nap időpontja: 2011. július 8. (péntek) 9-16 óra között.
Helyszíne: A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Kutatóintézet,
Tihany, Klebelsberg Kuno utca 3. (a hajóállomás mellett)
Tisztelettel:
MTA BLKI
8237, Tihany Klebelsberg Kuno u. 3.