A polinézek több ezer mérföldet vitorláztak nagyon egyszerű felszerelésekkel. Őket tekinthetjük az első óceáni vitorlázóknak.

Messze megelőzték a korukat ezek a bátor navigátorok, akik csupán a csillagok alapján tájékozódtak. Két fő gondolat vezette őket sikerre az óceánon: az első az erős hit Istenükben; a második a megfigyelés fontossága. Mindent szemmel tartottak, és mindenből tanultak. Megfigyelték a csillagokat, a tengert, a madarak, a halak, a delfinek, a cápák és bálnák viselkedését. Tapasztalatukat pedig generációról generációra adták át. Ez az igazi tudás - és nem az, amit a könyvekből tanulunk! Ezek a gondolatok a mai kor vitorlázóinak is hasznosak lehetnek.

 

Szerencsés vagyok, hogy 2007-ben, és most, 2011-ben ismét két hónapot vitorlázhattam Francia Polinéziában. Számomra Polinézia az óceáni vitorlázók bölcsője: ezek a népek az egyik legnagyobb tudású hajósai Földünknek. Több régi helyi barátomat is felkerestem a szigeteken, és jó volt látni, hogy mi is történt velük - és velem - az elmúlt négy évben.

A legutóbbi beszámolóimat a Marquesas szigetcsoportról, majd a Tuamotu atollokról készítettem. A mostani írás a Társaság szigetcsoportról szól, ami a legismertebb és legnépszerűbb része Francia Polinéziának.

A Társaság szigetcsoport 9 szigetből és 5 atollból áll, központja és egyben legnagyobb szigete Tahiti. A Tuamotu szigetcsoport 1600 km hosszan terül el, és 76 atollból áll, 300Km-re északra Tahititől. A Gambier szigetcsoport 8 szigete és 1 atollja a Tuamotu atollok folytatásaként DK irányban húzódik. Tahititől 600Km-re délre az Austrál szigetcsoport fekszik, ami 6 szigetet és 1 atollt foglal magában. Legtávolabb Tahititől, 1500Km-re északra a Marquesas szigetcsoport található, melyhez 11sziget és 1 atoll kapcsolódik. Az 5 szigetcsoport 118 szigete és atollja alkotja Francia Polinéziát. A szigetvilágon belül nagyon nagyok a különbségek: egy-egy csoportnak más a nyelve, a kultúrája, a tetoválási stílusa, építészete, tánca, énekei, stb. Persze akadnak közös pontok is. Az Isten például mindenhol Tiki volt az Európaiak érkezéséig - bár a tikiket a különböző szigeteken igen eltérően ábrázolták.

A Társaság szigetek windward (vagyis szél felöli) szigetei: Mehetia, Tahiti, Moorea, Maiao és egy atoll, Tetiaroa. Leeward (szélvédett) szigetei: Huahine, Raiatea, Tahaa, Bora Bora, Tupai, Maupiti és három atoll: Maupihaa, Scilly, Bellinghausen. 

Megálltunk és lehorgonyoztunk szinte minden szigeten, bejártuk, megismertük és felfedeztük magunknak. Nem véletlenül hívják ezt a területet földünk vitorlás paradicsomának: gyönyörű szigetek, gazdag tengeri élővilág, nagyon-nagyon tiszta tenger és felhőtlen égbolt.

A legnagyobb élmény a Társaság szigetek egyik legkisebb és legismeretlenebb kis atolljában, Maupihaa-an ért minket. Ez a csupán négy tengeri mérföld széles atoll három nagyobb, és tucatnyi nagyon apró, egy pálmafás motuból áll. Maupihaa atollt egy zárt korallgyűrű veszi körbe, amin keresztül csupán egy nagyon keskeny átjáró vezet be, a védett vízhez. Az átjáró szélessége 20 méter, mélysége 8-14méter. Az áramlás ezen a szűk bejáraton folyamatosan erős, és mindig kifelé futó. Behajózásunkkor például 4,2 csomós ellenáramlatunk volt, így az 55 lóerős beépített Yanmar motort kb. 10percen keresztül majdnem 3000-es fordulaton kellett járatni. A sebességünk 7,2 csomó volt, de az erős ellenáramlat miatt a valódi sebességünk (SOG) csupán 3 csomó. Ez az egyik legnehezebb atoll-átjáró Francia Polinéziában, mert keskenysége miatt nagyon közel kell haladni a veszélyes korall-zátonyokhoz. Erős idegzet kell a kormányzáshoz! Ráadásul plusz nehézséget jelentett, hogy az átjáró bója-rendszere félig hiányzott. Ezért az orrban állt a fél legénység, és szemmel figyelték a kiálló zátonyokat, amiket kerülgetni kellett... Itt tényleg nem lehetett hibázni!

2011. szeptember 8.-án délben érkeztünk meg Maupihaa-ba. Ez a kis atoll van a legmesszebb a civilizációtól Polinéziában. Egy elfelejtett hely: turisták, jachtok, de még helyiek sem járnak ide. Errefelé alig áll meg hajó - ez a hely varázsa, és ezért akartunk idevitorlázni.

Az 1990-es években egy ciklon rombolta le a falut, ami az atoll ÉK részén állt. A lakosság már nem jött soha vissza, nem tudni miért. Talán tabunak érzik a szigetet, vagy egyszerűen mindenki jobban boldogul Maupitin. Érkeztünkkor csupán egy fiatal polinéz nő lakott itt. Hina volt a neve, és nagyon kedvesen fogadott minket.

Első este meghívott minket egy helyi vacsorára, mivel fogott halakat és homárt is napközben. Az egész csapatnak nagyon ízlettek a tradicionális polinéz ételek. Másnap már én is elkísértem horgászni, majd szigonypuskával vadászni. Az atollban nyüzsögtek a cápák: előfordult a nagy szürkecápa is, ami már veszélyes lehet emberre is. Sok helyen jártam már, de ez a kis sziget engem is teljesen megbabonázott: alig bírtuk otthagyni két tökéletes nap után. Az egész legénység nagyon élvezte a helyet, mindenkinek volt egy saját kis öble és strandja... Igazán izgalmas napokat töltöttünk itt. Köszönjük, Hina!

Ez volt a mi utolsó kis atollunk Francia Polinéziában, és egyben egy nagyon szép lezárása az elmúlt két hónapnak. Innen három nap alatt hajóztunk át a következő szigetcsoporthoz, a Cook szigetekhez.

 

La Nina

2011-ben La Nina év van a Csendes-óceánon. Ez azt jelenti, hogy átlagban gyengébbek a szelek és az áramlatok, az óceán pedig hidegebb. Ennek köszönhetően lassan vitorlázunk, viszont szerencsére kevesebben tengeri betegek a túráinkon. 

Az óceánon a hullámok hosszabbak és nagyobbak, mint az Adrián, ezt meg kell szokni. Van, akinek könnyebben megy és van akinek, kicsit nehezebben. Könnyebb a dolgunk, mint Carinával 2007-ben, amikor El Nino év volt, amire az erős szelek és áramlatok jellemzőek hatalmas hullámokkal.

Természetesen a squellek itt is - ahogy mindenhol a Passzát övezetben - jelen vannak. A squell egy hirtelen szélerősödés záporral. Legtöbbször csupán fél órát tart, de ha nem reffelünk időben, komoly kár keletkezhet a hajóban. Egy német ismerősömnek így tört el az árboca éjjel, az óceán közepén... Az éjszakai őrségnek így különösen ébernek kell lennie, különben komoly problémák lehetnek.

 

Méder Áron
OCEAN SAILING
aron@meder.hu
www.meder.hu

 

További vitorlástúráink a Csendes-óceán szigetvilágában:

1. 2011. okt. 15.-30. 2hét vitorlázás Tongán
2. 2011. nov. 1. – 14. 2hét Tonga – Fidzsi vitorlázás
3. 2011. nov. 15. – 29. 2hét vitorlázás Fidzsin 
4. 2011. dec. 1. – 21. 3hét vitorlázás Fidzsi – Új-Zéland
5. 2011 dec. – 2011 febr. 2-3hetes Új-Zélandi vitorlás túrák
6. 2012 febr. 3hetes Új-Zéland, Auckland – Australia, Sdyney vitorlástúra

Részletes tájékoztatás és jelentkezés Bólya Mercedesnél: mercedesbolya@yahoo.com 

Fotók: Keszeli Ákos, Gyimesi Judit

Méder Áron