Mi változott azóta? 

Amint közeledünk, a tó talán legszebb kastélya bukkan elő. Árnyas parkerdő közepén 1926-ban Habsburg József főherceg nyári rezidenciájaként épült, s máig a századforduló hangulatát idézi. A mintegy 2 hektáros parkban álló gyönyörű épületet Kotsis István tervezte. Volt már Szovjet Vagyonkezelőség pihenője, MSZMP üdülő, Palotaszálló. Most elhagyatva tart pusztulása felé. És senkit nem érdekel, akinek dolga lenne, hogy ne így legyen. Felmérhetetlen kár.

Kötnénk ki, de a vendég mólók építkezés miatt le vannak zárva. Oda állunk a charterek helyére. Minden széttúrva, építési terület. Na végre, talán szebb és jobb lesz! Lesz az ördögöt! Se kotrás, se hullámtörő, se mólóhosszabbítás. Bezzeg vizet nem érő rámpa, meg viakolor burkolat. Persze függőleges partfal gyenge téglácskákból, amit az első jég darabokra tör. Meg fahidacska, amivel át lehet jutni a horgonyzós helyekre, mert lépcső az nem készül. Célszerűtlen, szerencsétlen, tájidegen, és még randa is. Eltapsolunk kilencvenkét milliót. Ezt a b@romságot!

Pár lépés a parton, és ismét szemünkbe ötlik egy romos épület, amint szégyenében elvadult gyomtenger mögé bújik. Az 1923-ban épült Sport Szálló halálát láthatjuk. Dísze volt a partnak, gyönyörű park övezte. Emlékszem az elegáns, bőr foteles cukrászdára. De jókat fagyiztunk, süteményeztünk árnyas teraszán. És gyönyörködtünk a tó látványában. Szégyen, hogy ezzel sem törődnek. Érthetetlen, és valahol nagyon elkeserítő.

Zsörtölődöm tovább. Bencés Apátság. Ezer forint a belépő. Igaz, hogy még érvényes erre, meg arra a kiállításra, csakhogy azt már láttuk, meg nem is érdekel annyira. Számoljunk csak kéthajónyi társasággal, az mindjárt tízezer. Irreálisan sok. Ronda kaszálás és rablás. Tiszteltetem az illetékeseket. Na jó, sétáljunk át nagy kedvencemhez, a Pál csárdához, a Kálvária domb tövébe. Az emlékhelyet gyönyörűen rendbe hozták és karbantartják. Érdemes felsétálni. A kocsma viszont méreg drága lett, szinte tűrhetetlenül. A kaja szokásosan jó, viszont sok minden „éppen nincs". Kiszolgálás dög lassú, megjegyzem sohasem volt gyorsvonat. Meg nincs is nyitva, csak nagyon főszezonban. Mindegy, azért „vastag pénztárcával, túrázóknak továbbra is ajánlott".

De van egy másik Tihany is, az én Tihanyom. Iránta érzett, évtizedeken átívelő szerelmem kőszikla.

Büfé, a régi Posta épületében, lángossal, borral. Javult. Régebben is szerettük, de nekem úgy tűnik, találékonyabbak, rugalmasabbak lettek. Amikor már semmi nem volt nyitva, és aranylott az október végi nap, hétvégére sütő alkalmatosságot hoztak, és lett jó hurka - kolbász - oldalas. Persze tele voltak vendéggel. Most pedig babgulyást főztek a hétvégére. Persze kuncsaft, kikötő nélkül, elenyésző. Strand büfé felejtős, az ellenkező irányban a Vitorlás Bisztró a régi. Nyitva is van, meleg kaját is adnak. Ehető, kifizethető. Ha viszont igazán különlegesre vágyunk, szálljunk fel a kisvonatra, szóljunk, álljon meg a „Gejzírnél".

A sztori, szűk másfél évtizeddel ezelőtt kezdődött azzal, hogy mi a fenét építenek a belső tó mellett, a gyümölcsösben. Majd mesélték a kirándulók, hogy nyílt valami krimó. Imre barátom újságolta, ott evett kolbászos krumplilevest, és nagyon jó volt. Ennek fele se tréfa, következő tavasszal én is oda kódorogtam. Adtak krumplilevest! Nagyon ízlett, M@rha jól esett. Teltek az évek, egyre gyakrabban jártam arra, mindinkább népes csapattal. Akit csak oda citáltam, szuper jól érezte magát. Évről évre fejlesztettek, bővítettek valamit. Született egy kis tündérkert. Hogy most mi a helyzet, azt itt lehet megnézni Ami viszont az oldalról nem jön le, az a kedvesség, meghittség, odaadás, ahogy a vendéggel bánnak. Évek óta „túrázóknak ajánlott", ez ugye természetes. Helybéli, kitűnő borokat árulnak, a kaja választék annyi amennyi, de ami van az b@romi jó, különleges és megfizethető. Ha mégsem, akkor kívánságra nem így sütik, hanem úgy, nem ezt teszik rá, hanem azt, szóval megvariálják oly módon, ahogy a vendég „úri kedve" diktálja. Nehogy már éhen maradjon!

Száz szónak is egy a vége, van a helynek egy utánozhatatlan, semmi mással össze nem keverhető hangulata. És ez nem csupán a természeti adottságoknak köszönhető, hanem az itt dolgozók kő kemény munkájának. Inkább ebéd előtt, mint után, rövid sétával bejárhatjuk a Gejzír kúpot, megcsodálhatjuk az Aranyházat, láthatjuk a szemben legelésző szürke marhacsordát. Menjetek el megnézni, szerintem nem bánjátok meg!

Nektek meg kedves Gejzíresek, minden vitorlás túrázó nevében, köszönjük a szíves vendéglátást! Egészségetekre, jó hogy vagytok nekünk!

A kikötő felé menet ne hagyjuk ki a Garázs borozót, bár az csak szezonban tart nyitva. Lett egy kicsit több asztal meg szék, úgyhogy nem az út közepén kell billegni. A Szentbékkállai borok még mindig utánozhatatlanok.

Remélem, szélcsend lesz éjszakára és lötyögés nélkül alhatunk. Reggel indulunk tovább Füredre.

Gelencsér György (Merlin)