A verseny - a Laser invázió részeként - a  Groupama – OTP Balaton Laser Worlds 2013 világ- és Európa-bajnokságok hivatalos előversenyeként, a szombaton startoló világ-és Európa-bajnokságokra nyújtott remek bemelegítési alkalmat a résztvevőknek.
 
 
 
Az előversenyre, amely a Laser hajóosztály valamennyi képviselőjét, így a Laser 4.7, Laser Radiál és Laser Standard osztályok különböző kategóriáinak versenyzőit fogta össze, 59 versenyző nevezett: a hazai versenyzők mellett belga, cseh dán, litván, máltai, norvég, orosz, szingapúri, szlovén, szlovák, és mexikói résztvevők is indultak a versenyen.
 
A versenyvezető szerepét Fluck Benedek, a Versenybíróság elnökének tisztét Böröcz Bence töltötte be.
 
 
 
A három napos verseny során az időjárás minden arcát megmutatta – az első versenynapon szikrázó napsütés és enyhe, 5 csomós erősségű déli szél fogadta a versenyzőket. A gyenge szél miatt hajóosztályonként egy sikeres futam után, délután 2-kor a rendezőség úgy döntött, hogy parti halasztást rendel el.
A második napon az időjárás ismét szeszélyes arcát mutatta. Ellentétben az időjárás előrejelzésekkel, egy sikeresen lebonyolított futam után a szél váratlanul teljesen átfordult, és oly mértékben lecsökkent, hogy a pálya átrendezése után a második futamot le kellett állítani a rendezőknek. Ezt követően a 45 perces vízi halasztás után parti halasztást rendeltek el, majd a változatlan körülményeknek köszönhetően a versenyrendezőség kora délután véget vetett az aznapi versenynek.
A verseny utolsó napján tökéletes körülmények között rajtolt el 10 órakor a mezőny: napsütés, 15 csomós szél, tarajos hullámok. A nap folyamán a szél tovább erősödött, és helyenként elérte a 30 csomót, 20-25 fokos szélfordulókkal. A rendezőség 3 futamot bonyolított le az utolsó napon, így összesen 5 futam eredménye alapján hirdettek eredményt.
 
 A 12 fős Laser Standard kategóriában nagyon szoros végeredmény született: pontazonossággal végül a szlovén Zan Luka Zelko szerzett győzelmet Tomai Balázs előtt, míg a harmadik helyezett a litván Laurynas Rimsas lett. Laser Standard U21 kategóriában az abszolút győztes, Zan Luka Zelko győzedelmeskedett, második lett Takács Levenete, a harmadik helyezést pedig Hunfalvy Péter szerezte meg, míg az U19-eseknél Takács Levente győzött, megelőzve klubtársát, Litkey Balmazt.
 
Laser Radial hajóosztályban mindössze 6 hajó indult: a nők versenyében az Almádi Yacht Club színeiben versenyző Haidekker Barbara végzett a BYC-es Kelemen Eszter előtt. Az abszolút versenyben Varga Dániel a BYC versenyzője állhatott a dobogó legfelső fokára, második helyezett Haidekker Barbara, harmadik helyezett pedig Balogh Bence, a Csopaki Vitorlás Iskola vitorlázója lett. Az U19-es korosztály versenyét szintén Varga Dániel nyerte, második helyezett lett Balogh Bence, a harmadik helyezést pedig a BYC-es versenyző, Dávid Dániel szerezte meg.
 
 
 
A 41 fős Laser 4.7-es nemzetközi mezőny már a július 06-án startoló világ-és Európa-bajnokságokra melegített. A fiúk mezőnyében U18 kategóriában az osztrák Richard Maher győzedelmeskedett, aki mellesleg a teljes mezőnyt maga mögé utasította. Második helyezett lett az orosz Vladimir Evfimyevskiy, a mexikói Hector Guzman előtt.  Az U16-os korcsoportban a BYC-es Vadnai Jonatán győzedelmeskedett, akit összetettben mindössze az osztrák  Richard Maher előzött meg. A dobogó második fokára az orosz Kirill Evfimyevskiy állhatott, megelőzve a szingapúri Bernie Cheok Khoon Chint.
 
A 4.7-es lányoknál Érdi Mária, a Balatonfüredi Yacht Club versenyzője szerzett magabiztos győzelmet a szingapúri Samantha Jing Yi Yom és az orosz Arina Nikita előtt.
 
A rendezők úgy gondolják, hogy az előverseny remek felkészülési lehetőséget biztosított mind a versenyzők, mind a rendezőség számára a hét végén kezdődő Laser 4.7 hajóosztály világ-és Európa-bajnokságához, amelyre több mint 370 versenyző adta le nevezését.
 
A Groupama-OTP Balaton Laser Worlds 2013 további programja:
2013. július 01-05. edzőtábor
2013. július 06-14. Laser 4.7 világ-és Európa-bajnokság
2013. július 15-21. Laser Radial női U21 és Laser Standard U21 világ- és Európa-bajnokság
 
 
További fényképek, bővebb információ:

Fenyőfalvi Anett