Az immár harmadik alkalommal megrendezett Bor- és Borászregattát a fentiek mind jellemezték. Annyi bizonyos, hogy rendkívül színes, eseménydús hétvége van a hátunk mögött.  A Balaton egyik legszínvonalasabb kikötőjében egy rendkívül nagyszabású, nívós üzleti regatta megrendezését vállalta magára három évvel ezelőtt a Corso Vino Kft, melynek ötletadói és alapító tagjai olyan vitorlázók, akik borászok is egyben. Elsősorban fontos társasági esemény ez a borászok és a vitorlázók számára is, másrészt kellemes verseny, de jó volt látni, hogy nagyon komoly hajók és versenyzők vannak itt, és nagyon komolyan is veszik a versenyzést.

 

Tulajdonképpen Sopi, aki a Garamvári Szőlőbirtok színeiben indult idén is, ezt már nagyon jól megfogalmazta a versenyt jellemezve:

„A Borregatta egy olyan kiváló társasági esemény, ahol vitorlázni is lehet. Bár nagyon komoly hajók és csapatok vannak mindig a mezőnyben, mégsem a győzelemért folytatott verseny a legfontosabb. A vitorlázás, a borok és a Balaton szeretete, az egymás iránti érdeklődés értékes közösséget kovácsol a résztvevőkből. Különleges lehetőség arra, hogy megismerjem az embert a boroscímke mögött, hogy felfedezzek új neveket, fajtákat, évjáratokat. Számomra - a Casablanca legendás mondatát idézve - egy gyönyörű barátság kezdete volt mindkét Borregatta. 2011-ben itt szállt versenybe először a saját építésű Nautic 370-es versenyhajónk, mellyel 2012-ben a Garamvári szőlőbirtok zászlaja alatt 2. helyezést értünk el. Azt gondolom, hogy eredménylistától függetlenül ezen a prémium rendezvényen mindenki nyertes, de egészséges versenyszellemmel szólva: 2013-ban az abszolút győzelemre megyünk."

És mentek is. A Garamvári Szőlőbirtok színeiben induló Admiral Markets Avatar abszolútban a második helyet érte el az Obzidian-Principessa mögött. A harmadik helyen a Nemere II végzett a Prestige Reserved színeiben.

 

Borász kormányosok is állhattak dobogóra. A versenyre vállalkozó 8 borász igencsak nagy küzdelemben, erős mezőnyben és erős szélben mérkőzhetett meg egymással. A borászok között nem volt legjobb, mindenki egyaránt jó volt.

 

Mit mond egy borász a rendezvényről?

„Számomra nagy öröm, hogy a rendezvény három napja alatt csak mosolygó arcokat látok. Komoly elismerés a számos pozitív visszajelzés. Éppen ezt szerettük volna elérni: teremtettünk egy olyan ritka alkalmat, ahol a szakmától függetlenül jól érezhetik magukat a borászok." - mondta Kamocsay Ákos, akinek a fia, ifj Kamocsay Ákos idén külön is rajthoz állt, és egy borász kormányosnak járó különleges különdíjat is átvehetett.

Az esemény jellegzetességét, szépségét és színvonalát valóban a kikötői mólón hosszan elnyúló sátrak sora adta, a Bormóló, ahol jó borokkal, és nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott, szőlő- és borkedvelő emberekkel ismerkedhettünk meg: a borászokkal. Nagyon jó volt látni a lelkesedést az ő arcukon is a vitorlázással kapcsolatban. Jó visszajelzés volt, amikor egy etyeki borászról megtudtam, hogy három éve itt szerelmesedett bele a vitorlázásba, és azóta is elmaradhatatlan résztvevője az eseménynek minden évben.

 

Volt aztán itt még nagyon finom sonka, sajt, babzsák heveredők, vízparti társalgók, szép autók, igényes élő zene neves fellépőkkel, tánc hajnalig. De ezekről beszéljenek majd a képek.

Biztosan sok mindenről nem emlékeztem meg, mert olyan kalandos volt a hétvége, de hamarosan egy vitorlázó és egy borász élménybeszámolóját is közre adjuk majd és talán ők két másféle megközelítésben foglalják majd össze.

Fotógaléria

Eredmények:

Borász

Abszolút

YS osztályonkénti 

Kövendi Eszter