„Elsősorban pszichikailag volt fárasztó a verseny” – mondta Brencsán Dávid, az északi parti magyar válogatott edzője.
 
 
 
Az ő csapatából villantottak ma ketten is: Veenstra Csenge a mai harmadik futamát megnyerte, Wolf Szabolcs pedig harmadik lett.

 „20-25 fokos szélfordulók voltak a pályán, ráadásul csíkos is volt a szél. Volt mikor 16, volt mikor csak 5 csomós sebességgel fújt.”- folytatta az edző. „Csenge a harmadik futamban egyszerűen remekelt, gyönyörűen tartotta az ellenfeleket az utolsó métereken is. Szabolcs a jó szereplését annak köszönhette, hogy középen, a legapróbb szélfordulókat is kihasználva, nagyon fegyelmezetten vitorlázott fel a bójáig. A következő futamban is ezt a taktikát választotta, ám egy váratlan szélcsíkkal a pálya széléről vagy huszonöten keveredtek elé.”

A reggeltől délután négyig tartó futamok során sok volt a szabálytalan rajt. Egy darabig a rendezőség általános visszahívásokkal próbálta kordában tartani a csoportokat, egy idő után azonban, hogy a futamok megrendezése ne kerüljön veszélybe, a legszigorúbb, fekete zászlós rajteljárás mellett döntött. Ilyenkor a szabálytalankodóknak abban a futamban azonnal el kell hagyniuk a versenypályát. Sajnos az egyik legtehetségesebb magyar fiú, Szilasi Fábián is begyűjtött ma két ilyen büntetést. Hosszú műszakra számíthat a nemzetközi zsűri: a viszonylag erős szél és a ma megrendezett három futam miatt megszaporodott az óvások száma.

Visy László SVE
 
Fotó: Cserta Gábor

Visy László