Záróhír: 27-én, reggel 8 óra 44 perckor futott be az utolsó hajó, amely teljesíteni tudta a verseny limitidejét, amely 9:00 volt. A hajó neve Cimbi, kormányosa Baranyai Ferenc. Ez volt a 337. hajó. Sajnos a többi 187 hajó hiába rostokolta végig a teljesen péntek óta teljesen széltelen nyugati medencét. Kíváncsi lennék, hogyan vélekednek most ők a jövő évi indulásról...
16:55 A mezőny fele még versenyben van, arról, hogy eddig hány hajó állt ki, még nincs információnk.
Előzetes eredménylista 16.55-kor
12:05 Abszolút eredménylista
10:34 Hallom a kocsmai hangokat, hogy Farky felhúzta a nagy code zero-t, aztán legyalogolta a mezőnyt. Pedig nem egészen így történt. A Keszthelyi bójaforduló után nem sokkal húzta fel, mert a szél legyengült. A meteorológia alapján számított a gyenge szélre, erre pedig varrt egy vitorlát. Ezt nem tiltja semmi, nincs limit. Azt viszont csinálja után valaki, amikor Szárszó felé félvízről, alsó pozícióból a vele match race-elő Rafficát kiszorította a déli parti limányba, majd elegánsan kihalzolva visszament a szélért, amiben már behozhatatlan előnyt szerzett!
2013.07.26 - 9:00 A reggeli szélben egyre másra fut be - sajnos még mindig csak az eleje. A meteorológia nem jött, be, nem először, éjjel a nyugati medencében gyönyörű 9-10 csomós északi fújt, átrendezve némileg a napközben megszerzett helyeket.
Eddigi sorrend és befutási idők:
1. Evopro Lisa 23:25
2. Raffica 23:41
3. Obzidián-Principessa 1:05
4. Avatar 1:57
5. Anna 5:37
6. Gardazzurra-Gordiuszalfa 5:45
7. Irokéz 5:48
8. Admiral-X 5:53
9. Ganz Danubius 5:55
10. Capella 5:55
11. Orpheus 5:59
12. Bulldog Dynasty 6:00
13. Kolibri 6:08
14. Sirocco 6:18
15. Remete 6:31
16. Nelson 6:38
17. NJL 6:38
18. Code 8 - 8002 6:43
19. Macarella 6:48
20. Spirit of Pleasure 6:49
21. Paquita 6:56
22. Isa Pur 7:07
23. Kishamis 7:27
24. Brainstorm 7:28
25. Ponente 7:39
26. Seiran 7:51
27. Péter Pál 7:52
28. Lillafüred 7:55
29. Black Magic 7:57
30. Camelot 7:58
31. Nemere II 8:00
32. Nátrium Hyatt 8:01
33. Szélvész 8:03
34. Heléna 8:03
35. Syrius 8:04
36. FGF Sailing Team 8:15
37. Pimasso 8:15
38. Hakuna Matata 08:18
39. Hunboat-Thetis 8:21
40. MVM-Primor 8:24
41. Magnum 8:27
42. Kacor Király 8:30
43. Evolution 8:30
44. Szindbád 8:37
45. Van Dizájn 8:37
46. Classica 8:41
47. Oberon 8:41
48. Délibáb 8:45
49. Oxygen 08:45
50. Jóhajó 8:49
51. Bettus 8:49
52. Madicken 8:50
53. Don Rosé 8:52
54. Nekem 8 8:53
55. Krajcár 8:53
56. Code8 8:
Közben folyamatosan sűrűsödnek a befutások, Holzhauser András az Amitiével is megérkezett a kikötőbe.
2:00 Befutott az Avatar is.
A szél innentől nem túl biztató, éjjel 3 órakor lesz egy max. 15-20 km-es szél, abszolút a partról, partközelben több magas nyomású közeg, és ez a part felől fújó északi szél sem marad sokáig, a következő órára már eloszlik. Legközelebb holnap délben lesz számottevő szél. Sajnálom, ha lelomboztam volna a vízen lévőket. Jó éjszakát most egy időre, ti is pihenjetek és kitartást!
1:20 Kicsivel 1 óra után befutott az Obzidián-Principessa is. Most az Avatart várjuk, aki Öregtihany környékén találkozott a mezőny végével.
0:00 Befutott az Evopro és a Raffica is. A harmadik hajó, a Principessa, még nem ért el Tihany-révig. A szél elég gyenge. A mólón hatalmas buli, ki akartunk menni, de félő, hogy oda sem jutnánk, többezres a tömeg.
22:55 A Daruvár nevű, első Kékszalagos, frissen felújított 60-assal sikerült felvennem a kapcsolatot, ők is Keszthely felé mennek, körülöttük 40-esek, közvetlen közelükben a Tabu. 5-6 csomós szélben 5 csomós sebességgel haladnak. Szerelgetik, szokják még a hajót, azt mondják, nem szereti a gyenge szelet.
A túlvégen, a Tihanyi cső kardinális bójasorának keleti végén járó Póstással is beszéltem, ők 3-4 csomós nyugati szélben 2 csomóval cirkálnak a cső felé. Kérdésemre, hogy mivel szórakoztatják magukat, azt felelték, egyrészt gyönyörködtek a holdfelkeltében, a hatalmas teliholdban, ami élénk fehérről később narancs színűre váltott, másrészt meg figyelniük kell az őket keresztező 3-4 hajót, mindenkinek megvilágítják a vitorláját, amire válaszképpen ők is kapnak egy kis világítást.
Farki közben 4-5 perc múlva befut, a verseny eleje eldőlt, a mólón több ezren várják már, ahol Igali Csilla a helyszíni tudósító, Ruji meg a vízen próbálja utolérni a lassan több, mint 10 csomós sebességgel a cél felé száguldó Evopro-t.
22:33 Az élenjáró két hajó a csőben, Lisa már 3 kilométert rávert a Rafficára.
Keszthelynél a bolyban 1-2 csomós szélben a Bulldogról kaptuk a hírt, hogy a Siroccoval és a Code 8-al versenyez, a Sirocco már megelőzte a Lillafüredet.
21:48 A végig az északi oldalon egymás közelében haladó 75-ösök és 70-esek is vették már Keszthelyt, három hajó ezek közül jócskán meglépett a mezőnytől: a Lillafüred, az Orpheus és az Anna már Alsógyenesen túl járnak, mögöttük az Irokéz, a Sirocco pedig még csak most van túl a bójafordulón. A Kishamis és a Macarella ezzen a bollyal szemben Keszthely felé tart. Rutai Stefivel beszéltünk, 3-3,5 csomós szelet jelentett. Az eleje Szárszónál jár. Még legalább 2 óra, mire beérnek.
20:00 Siófoki bóját elhagyó Hudahupa nevű Enter 38-as kimentett egy begörcsölt úszót, ami miatt motorral kellett visszamenniük Siófokra. A versenyrendezőség méltányosságból elfogadta a kérésüket, és ennek ellenére engedte, hogy folytassák a versenyt. Ez egy szép gesztus volt, Fair Play díjra érdemes!
Közben az élen a hatalmas match race küzdelemben a Lisa és a Raffica elhúzott, mögöttük a másik két esélyes hajó sajnos mintegy 8 kilométerrel lemaradt.
Raffica: piros
Lisa: lila
Principessa:barna
Avatar: sötétzöld
19:20 A met.hu nyugati medencére vonatkozó széltérképén 20:00 órára Fonyód táján egy 15-20 km/h-es frissülés érkezik a part felől.
18:54 A tó olaj. De változások történtek az élen. Farky megint azt a formát hozza, ami lelkileg a legjobb a nyerésre: amikor már a Raffica és a Principessa is azt hitte, hogy jó a pozíciójuk, most egy nagy, könnyű szeles génuát felhúzva, magassági pozíciót nyerve szépen le tudja gyalogolni őket. Sőt, közben meg is tette.
16:48 Principessa is. Lisa is közeledik, az Avatar még Vonyarcnál, de most mindenki halad. A mezőny ezután következő része, a 75-ösök és a 70-esek, illetve a Kishamis. A déli part nem látszott kifizetődőnek a Krajcár és az Amitié számára. 3-4 Elan 310-es jön ezután, és akit még látunk nyomkövetővel rendelkező hajót, a Bolygót, ők most járnak a Siófoki bójánál.
16:41 Raffica vette a Keszthelyi bóját.
15:32 Nagyon szétment az eleje: a Raffica Szigligetnél 4,3 csomós déli szélben jár, mögöttük mintegy 800 m,-1 lemaradással a Obzidián-Principessa, Farkiék újabb 2 km-es késéssel mögöttük. A Rosa 100-ban benne van, náluk Révfülöp magasságában gyenge észak-nyugati szél van, a radaron egyébként egyenlőre semmi biztató nem látszik.
13:31 A mezőny vége szétszóródott. Vannak hajók még Kenese előtt, de az utolsó 50 hajó nagyjából Siófok és Kenese között félúton áll. Állnak, mert a szél elfogyott. Egy nagyobb boly ácsorog a Siófoki bóján túl. Van GPS nyomkövető a Bolygó nevű YS3-as hajón, ami szintén félúton van. A Tihanyi cső után páran nyitnak az északi oldal felé, de a mezőny nagyobb része hatalmas összefüggő bolyban egyenlőre a tó közepén.
A széltérképen van egy jó nagy lyuk, a nyugati medencében délután 4 és 6 óra között csak néhány szélcsíkot lehet majd elcsípni.
11:45 Mivel fúj a szél, gyorsan peregnek az események. Az 524 hajóból, amelyik nekivágott a tónak, az elsők már a csövön is túl járnak, vezet a Raffica, aztán a Principessa, de Farki, Sopi is jönnek sorban. Vajon hol lehetnek az enyémek?
A J-24-es jelentkezett, aki küzdelmet folytat egy ellenfelével, Nauticok között. A kenesei kreuz végén felélesedett az északi szél, amivel a déli parton haladók jelentős hátrányt szereztek maguknak.
Közben beültem Pay'r Egonhoz, Kainhoz a sajtópáholyba, hogy együtt erősítsük a média vonalat. Két helyről érkezik élő közvetítés, Kain pedig épp most készül átvenni a hatalmat a Kékszalag.hu felett.
9:00 Eldördült a móló végéről az ágyú, Süle Péter hangját hallom ugyanonnan egy hangszóróból, ahogy szakszerűen, de közérthetően közvetít a parton lévőknek. A rajtvonal északi pontja nagyon közel van a parthoz, igaz, hogy itt nincs túl nagy tömeg, inkább tóközépen és délebbre van a nagyja, de szépen látni innen is mindent.
Jelenlegi időjárási helyzet (9:40) - forrás: met.hu/balaton/kekszalag:
A keleti medencében mérsékelt (átlag: 5-10 km/h, lökés: 20 km/h) északkeleti szél van, jelenleg a tó közepétől északra lévő térség a kissé szelesebb (lökés:25 km/h), kissé gyengülő tendenciával. Erősen felhős az ég, csapadék egyelőre nem hullik.
Az időjárás további alakulását egy nagyon gyenge, hullámzó hidegfront alakítja a helyi hatásokkal együtt.
Csütörtök délelőtt:
Gyenge, vagy mérsékelt (átlag: 5-10 km/h, lökés: 20 km/h), északi, északkeleti szél a délelőtt folyamán északi irányúra fordul és megélénkül (átlag: 10-15 km/h, lökés: 25-30 km/h). A déli óráktól a balatoni helyi hatások várhatóan gyengítik, helyenként változó irányúvá teszik a szelet. A késő délutáni, illetve esti óráktól ismét északnyugatira fordul a szél és megélénkül, várhatóan éjszaka is több helyen fennmarad.
A front közeledtével megnövekszik a felhőzet, amelyből egy-egy zápor kialakulhat, azonban a felhőzet gyorsan átvonul és késő délutántól mindenütt felszakadozik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a felhőzet függvényében a parton 28-29 fok között alakul, a víz fölött 27 fok várható, késő este a parton 21, víz fölött 26 fok körüli hőmérséklet valószínű.
A víz hőmérséklete 26-27 fok körül alakul.
2013.07.26. péntek
Kissé megélénkül az északinyugati szél (átlag 5-10 km/h, lökések 20 km/h), azonban maradhat néhány terület, ahol csak gyenge, változó irányú légmozgás várható. A szél délutántól mindenütt mérséklődik, várhatóan a keleti medence felé haladva maradhat még élénkebb. Az esti óráktól gyengül és északkeletiessé válik a légmozgás.
Változóan felhős ég mellett több órás napsütés várható, amelyet a magasszintű fátyolfelhőzet valamelyest megszűr.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a parton 31-32, a víz fölött 28 fok körül alakul.
A víz hőmérséklete elérheti a 27 fokot.
A Póstás nevű Folkeboat bejelentkezett: a tó közepe felől indulva ebben a 7-8 csomós szélben kreuzolgatnak Kenese felé. Közben az egyik charterhajó visszajött a kikötőbe, rajtszámostul, mindenestül. Talán meggondolta magát?
A verseny nyomon követhető itt is
Kövesd a folyamatosan bővülő FaceBook galériánkat is!
És ne felejts el arcokat fotózni! Várunk minden képet és beszámolót az arckukacportholeponthu címre!
8:50 Most lőtték a tízpercest. Éreztem én, hogy lesz a rajtra szél. Bár eléggé legyez, észak, északkeleti, de néha egészen keleti. De van egy jó 7-8 csomós ereje. Amikor keleties, akkor elhal. A pöffök meg inkább északiasak. Egyelőre ennyi. Várjuk a rajtot.
8:00 Már mindenkinek sikerült életet lehelnie magába, bár a tagok még nehezen mozogtak, de Porthole-os csapataink sikerrel teljesítették az előkészítő feladatokat és ellökték a partot.
Nézem, ahogy némelyik bérhajó mintegy 30 kilométeres sebességgel száguld ki a kikötőből, fittyet hányva a hajózási szabályzatra, a hajós etikettre és mindenre. Mellesleg a horvátoknál, ahol a kikötői gyorshajtás szintén gondot okozott, néhány kikötőbe szereltek már fel traffipaxot is.
Na de Kékszalag. Az idő hogy úgy mondjam, állott. A légmozgás viszonylag gyér, de talán a rajtig még kialakul valami. A felhők szűrik a napot, egy siklóernyős meg mindjárt beakad valamelyik árbocba, mindenesetre érdekes vállalkozás.
7:30 előtt egy perccel sziréna jelezte, hogy lassan ideje pontos időt venni és elindulni. A sziréna a mi csapatunk időérzékét némileg összezavarta, de a mai kor technikai vívmányai révén ezen hamar felül lehetett kerekedni.
Kövendi Eszter