Vadnai Jonatán nyerte a newporti Byte világbajnokságot, amelyen 22 nemzet 38 versenyzője vitorlázott.
Érdi Mári a női világbajnok lett, és a fiúkkal együtt számított összetett versenyben is a 5. helyen végzett!
Természetesen mindkét magyar versenyző kvótát szerzett az Ifjúsági Olimpiára.
Az USÁ-ban, világbajnokságon amit lehetett, a két magyar vitorlázó nyert meg. - Ez a mondat nem hangzik rosszul, igaz?.
Az utolsó napon két futamra került sor, de a nap a köd miatt halasztással kezdődött. Amikor az felszállt, akkor is csak 6-7 csomós szél fújt a rajtnál. A másodikon, a verseny utolsó menetén pedig ez is ledöglött a végére, miközben a köd fokozatosan visszatért..
Vadnai Joni biztonságos vitorlázásal, egy 4., és egy 9. hellyel biztosította be nagy fölénnyel elért világbajnokii címét. A 12 futamból hatot megnyert, plusz egy győzelme volt a háromfutamos előversenyen elért első helye révén. Még kétszer volt második, és végül 19 ponttal verte a második helyen végző amerikai Henry Marshallt, 32-vel pedig a bronzérmes horvát Pavle Zivanovic-ot.
Érdi Mária az utolsó napon előzte meg a versenyben végig vezető holland ellenfelét. Mári volt az egyetlen lány, aki futamon a fiúk közé az első ötbe is többször be tudott kerülni, ráadásul futamot is nyert. (Helyezései az első ötben: 1., 3., 3., 4., 5.) Bár sokáig a második helyen állt a női világbajnoki címért való versengésben, végül fő ellenfelét a holland Van Aanholtot felőrölve 16 pontnyi előnnyel győzött.
A fiúknál és a lányoknál is 5-5 versenyző szerzett kvótát az Ifjúsági Olimpiára, amelyre 2014. augusztus 16-28án kerül sor a Kínai Nancsing városában.
Byte CII világbajnokság Végeredmény (pdf)
Byte CII női világbajnokság végeredmény (pdf)
A verseny honlapja: http://www.bytechamps.org/pages/home.asp?EventID=25
Fotók: Andes Visual