Beszéltünk Koczka Terivel, aki a következőket mondta is, írta is:
Ez itt a Szingapur - Qingdao közötti szakasz térképe. Észak-Észak-Keleti, az előrejelzés szerint 20-45 csomós erősségű, végig széllel szembeni vitorlázásra készültünk...
Csakhogy... másfél napnyi nem könnyű viszonyok közötti vitorlázást követően nagy csattanással elszakadt az árboc felső végét a hajóorrhoz támasztó, mintegy 25 mm vastag acélsodrony. Ennek az a következménye, hogy a legnagyobb orrvitorlákat nem tudjuk használni és az árboc is instabil.
Azonnal nyilvánvaló volt, hogy a versenyt ezen a szakaszon fel kell adnunk. És persze át kell gondolnunk, hogy milyen útvonalon érünk Qingdaoba, mivel többször kell majd tankolnunk.
A szkipper most is a helyzet magaslatán, mint mindig. Készen van a tervünk, ami itt a kalózveszély miatt nem publikus, annyit lehet mondani, hogy kb. a tervezett időben érünk Qingdaoba, március 10.-e körül.
Azt első megálló, Kota Kinabalu Borneo szigetén nagyon paradicsomgyanús (micsoda név!) - egyelőre próbáljuk összegyűjteni a szükséges mennyiségű dízelt - addig is a tétlen matrózok vettek egy hideg zuhanyt, istenien megebédeltek, majd berendezték irodáikat a tengerparton és lázas facebookozásba kezdtek.
Szóval soha rosszabb életet - kicsit sajnálom a vitorlázást. De mivel lesz még lehetőségem bőven, annyira nem. Plusz: a társaim egyszer már jártak erre, amikor SzingapurBA jöttek - a kedvemért visszajöttek ide
És a hivatalos info:
Mivel a résztvevő 12 Clipper 70-es flottából háromnak is forstágproblémája akadt a Clipper Round the World Yacht Race aktuális szakaszán, a rendezőség óvintézkedésből felfüggesztette a versenyt és Hong Kong felé irányította a versenyző hajókat.

"Egyértelműen a vorstagot feszítő spanner hibája okozta a bajt, mi pedig nem vállalhatunk további kockázatot, mivel a többi, még sértetlen hajót is védenünk kell." - magyarázta Sir Robin Knox-Johnston, a versenyt rendező Clipper Ventures alapítója és elnöke. "Hong Kongban a spannereket MCA (Maritime Cost guard Agency, azaz a Tengeri Hajózásbiztonsági Felügyeleti szerv) által jóváhagyott rendszerre cserélik majd le"
Az első hajó 770 tengeri mérföldre van Hong Kongtól és jelenlegi pozíciója alapján becslések szerint március 1-én szombatra várható az érkezése.
A hajók a lehető leggyorsabban kell hogy megjárják a Hong Kong-i kitérőt, hogy minél előbb, teljes létszámban rajthoz állhassanak a Qingdao-i szakaszon.
Az új Hong Kong to Qingdao szakasz kiírása jelenleg zajlik, további információk még ezután következnek, de az már biztos, hogy ez a változás a Qingdao-i menetrendet igencsak befolyásolja már csak a több közvetlen irányválasztási lehetőség miatt is.
A vorstág az árboc egyik fő tartóeleme és erre húzzák fel a nagygénuát is. Pár napja a Jamaica Get All Right szenvedte el az első meghibásodást és állt ki a malajziai Kota Kinabaluban; az elmúlt éjjel a PSP Logistics tapasztalta a problémát másodikként, majd néhány órával ezt követően a Derry~Londonderry~Doire is.
A hajókon a legénység egyetlen tagja sem sérült, a feltételek biztonságosak és az árbocok merevítésére ideiglenesen az egyik tartalék génua felhúzót használják.
Jelenleg már minden hajó Hong Kongba tart. A 9. szakasz eddigi teljesítményét nem értékeli a rendezőség, hanem csak az új Hong Kongi rajttól kezdik pontozni a hajókat. Így a kiállni kényszerült hajók is tiszta lappal, büntetőpont nélkül állhatnak majd rajthoz, újult erővel.
És a cápafog esete megint nem Tóth Marival, hanem Koczka Terivel:
A 8., Brisbane-től Szingapurig tartó versenyszakaszon elsősorban kalóztámadástól lehetett tartani. Szerencsére kalózokkal nem, de egy sokkal szokatlanabb támadóval mégis találkozott a OneDLL legénysége.
Pápua Új-Guinea partjainál sok, a tengerben úszó szemetet kellett kerülgetni, a szigeten zajló fakitermelés miatt. Éjszakánként előfordult, hogy gyakran hallották a hajótestnek ütköző hulladék zaját, az egyik éjszaka azonban a váltásparancsnok azzal ébresztette fel a szkippert, hogy háromszor is hallott a hajónak ütődni valamit, ami ráadásul elég szokatlan hangot adott.
A másnapi szemlénél kiderült, hogy minden valószínűség szerint egy cápa támadta meg őket, mert a fogának nyomai jól láthatóak voltak az egyik kormánylapáton, sőt egy foga beletört az akcióba. A nyom másfél láb hosszú volt a szkipper szerint (kb. 50 centi), amiből arra következtettek, hogy elég nagy cápával ütközhettek.
A Clipper karbantartással dolgozó emberei nem emlékeznek, hogy valaha találkoztak volna hasonló incidenssel.
Jó lesz vigyázni. Matróztársaim kicsit megborzongtak, amikor a szélcsendes időben megejtett hajó körüli úszkálásra gondoltak...

Koczka Terézia

