Ülök az ablakpárkányon, bámulom az esőáztatta kertet, amint elnyeli a rideg szürkület. Undok állhatatosságával kúszik lelkembe, telepszik szívembe, fonódik nyakamra. Korom sötétben indulunk, érkezünk. Hű, de nem szeretem dolgok ezek.