Világrekord: vakon, egyedül és kormány nélkül Isle of Wight körül
2025. July 27.
Dani Pich vak, a Patí Catalá-t nem egyszerű irányítani, Isle of Wight körbevitorlázása pedig rengeteg kihívást tartogat.
Érdi Mária tovább remekelt Japánban. A 2020-as tokiói olimpia helyszínén lebonyolított ötkarikás tesztversenyen bronzéremmel zárt, majd elindult a VK-sorozat enosimai állomásán. A magyar vitorlásversenyző a rangos mezőnyben végül a 4. helyen végzett a női laser radial hajóosztályban, megelőzve többek között a riói olimpiai bajnok, a holland Marit Bauwmeestert.
Megvan az első magyar futamgyőzelem Enoshimában, Érdi Mári nyerte a 6. futamot. Berecz Zsombor 2. és 3. helyeket ment pénteken.
Majdnem mindegyik magyar egység javított szerdai pozícióján a harmadik versenynapon. A finn és a laser osztályok három, a férfi 470-esek két futamot teljesítettek a 18-22 csomós szélben. A legjobb csütörtöki magyar helyezés Enoshimában Vadnai Jonatán 3. helye volt.
Három futamot teljesített az enoshimai előolimpia mezőnyei, Berecz Zsombor megint nyert egyet, és visszavette az első helyet. Érdi Mári futott egy 2. helyet és az összetettben egyelőre a harmadik.