Haváriapress különkiadás - Parti Halasztás podcast
2025. September 5.
Erős válogatással érkeztünk, mert sok olyan eseményt láttunk a közelmúltban, ahol jelentős kár keletkezett. De szerencsére csak anyagi, szem
...Szélmentes időszakban, szeptember első hetében került sor a Dragon és Folkboat osztály 2025. évi közös bajnokságára, amelyen a flottabajnokságot futó H-boatok is részt vettek. A három osztály életképességét és jövőjét jól mutatja, hogy immár 30 egység indult el az Alsóörsön rendezett versenyen.
A Nemzetközi H-Boat Szövetség (IHA) hivatalosan is tagjai közé fogadta a magyar H-Boat osztályt 2025. március 12-én, így Hungarian H-Boat Association (HHA) néven már az IHA honlapján is megtalálható a magyar H-Boat flotta. Ez a változás azt jelenti, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség által már korábban is nyilvántartott, de inaktív osztályként jegyzett H-Boat osztály mostantól aktív versenyosztályként folytathatja működését, erősítve egyúttal a magyar vitorlázás nemzetközi jelenlétét.