„Jó, ha az első tízbe beférek” – Yoann Richomme
2026. május 12.
Hét évvel a nyolcadik, győzelemmel végződő szereplése után Yoann Richomme visszatért a Solitaire du Figaro Paprec-hez. A regatta május 17-én
...
A Spartacus Vitorlás Egylet idén is sok szeretettel és csokival várja az utánpótlás versenyzőket a IX. Csoki Kupára.
Rekordszámú OP-s és 420-as indulószám mellett az Évadnyitóval vette kezdetét 2018. évi Nádas Kupa gyerekverseny sorozat a T-Systems támogatásával, Csopakon.
Telepi Pöffös Kupa néven a múlt hétvégén a TVSK alsóörsi telepe első alkalommal rendezett ifjúsági kishajós versenyt (háziversenyeken túl nyílt üzemmódban), amely verseny egyben a Nádas Cup Sorozat harmadik állomása is volt. A Sorozat célja, hogy kellő sikerélményekben gazdag környezetben segítse az utánpótláskorú résztvevők bekapcsolódását a vitorlásversenyzésbe, és régiónként szervezett kisverseny sorozat(ok) révén hozzájáruljon a hazai klubbázisok széleskörű fejlődéséhez, valamint a természet szeretetére nevelje az ifjúságot.
Július első hétvégén összesen 8 klubból 48 OP-s, és négy kezdő 420-as páros részvételével, 5 sikeres futammal folytatódott a NÁDAS CUP Sorozat Csopakon. A Sorozat célja, hogy az első és másodéves hazai szinteken is segítse az utánpótláskorú résztvevők bekapcsolódását a vitorlásversenyzésbe, és régiónként szervezett kisverseny sorozat(ok) révén hozzájáruljon a hazai klubbázisok széleskörű fejlődéséhez, valamint a természet szeretetére nevelje az ifjúságot.
Július első hétvégéjén elstartolt az MVSz által szervezett RS Feva és Laser Pico versenysorozat, melynek első fordulójának a balatonmáriafürdői Hullám Vitorlás Sportegyesület adott „otthont”. A BMVI Kupán nyolc Laser Pico és három RS Feva típusú hajó vett részt
A pünkösdi hétvégén összesen 10 klubból 62 OP-s, és öt kezdő 420-as páros részvételével, 7 sikeres futammal bemutatkozott a NÁDAS CUP Sorozat Csopakon. Az „NC sorozat” célja, hogy elősegítse a kezdőbb szinteken is az utánpótláskorú résztvevők bekapcsolódását a vitorlásversenyzésbe, és régiónként szervezett kisverseny sorozat(ok) révén hozzájáruljon a hazai klubbázisok széleskörű fejlődéséhez, amelyre későbbiekben a zónaválogatottak is épülhetnek.
Bár az időjárási előrejelzések túlzottan bíztatóak éppen nem voltak – csendes eső, zivatarok, időnként széltelenség –, valószínűleg nem vállal nagy kockázatot, aki arra tippel, hogy már a szezon elején sikerült az évad egyik legjobb versenyét megrendezni Agárdon a hétvégén. Verőfény, 22-26 fok, 8-16 csomós délnyugati-északi szél.
A hétvégén a Kereked Vitorlásklub rendezésében került sor az Első Újonc Kupára Csopakon a még nem leigazolt táboros OP-sok, a már leigazolt kezdő verseny OP-sok, és kétszemélyes RS FEVA osztályban. A kezdeményezést a versenyzők szülei egyszerűen a „TELITALÁLAT” jelzővel illeték.
7. alkalommal került megrendezésre a Csoki Kupa Balatonföldváron, a Spartacus rendezésében. Nem csak az időjárás-előrejelzés, hanem a támogatók jóvoltából az édességek, ropogtatni valók hatalmas kupaca, a kifogyni nem akaró forró csoki is izgalomba hozták a 131 db optimist és a 17 db 420-as versenyzőit.
A vitorlástábor időszak végén, és a kishajós OB előtt augusztus 13-14-án rendezi a Kereked Vitorlásklub az Első Újonc Kupát Csopakon kezdő versenyzők, és vitorlástáborok növendékei számára Optimist és RS Feva hajóosztályokban.
A közel harmincéves hagyományoknak megfelelően az idén is a május eleji hosszúhétvégén Csopakon került megrendezésre a Kereked Serdülő és Ifjúsági és Ranglista Verseny, két önálló pályán.
Az idén 37 éves Kereked Vitorlás Klub a balatoni versenyvitorlázás egyik elkötelezett utánpótlás-nevelő bázisa. Klubunk top-prioritásként deklarált célja a klubkötődésű versenyvitorlázók kinevelése, valamint színvonalas pályaversenyek megrendezése.
A Sparis OP csapat már egy fantasztikusan sikeres versenyprogramot tudhat a háta mögött január -februárban, ideje megkezdeni a versenyszezont a Balatonon is.