A nevezések lezárulása és az ünnepi megnyitó, valamint versenyzői értekezlet után azonban az idő kitisztult, a szél felerősödött, így a Sipos Péter vezette versenyrendezőség úgy döntött, hogy megpróbálkozik egy versenypálya kitűzésével. A szél egyre erősödött, így 7-12 csomós egyenletes irányú északi-északkeleti szélben a nap végéig három szép futamot sikerült megrendezni.

A Bajnokságra összesen 14 Asso99 és 10-10 Melges24, valamint 8M OD csapat nevezett. Az Asso99 hajóosztályban két német egység is rajthoz állt.

Az első versenynapon az Asso-k között a három futam eredményei alapján a Detre Szabolcs által kormányzott Infla Deus hajó vezeti az eredménylistát, egy harmadik futamhelyezéssel és két futamgyőzelemmel. Utánuk az első futam győztes BDO csapata követi a mezőnyt Bartos Zoltán kormányzásával. Harmadik helyen a sokszoros repülő hollandi világbajnok Majthényi Szabolcs Fantomasso csapata áll.

A Melges hajóosztályban a tavalyi OB győztes Strange Brew csapata vezeti az eredménylistát Ian Ainslie vezetésével, utánuk Bujáky Attila Hód hajóegysége, valamint Czégai Péter Jedi Business hajója követi a listavezetőt.

A 8 méteresek között Pfeninberger András és csapata áll az első helyen, második a Kassai András kormányozta Camelot, harmadik Gyenes Ákos Weight hajóegysége.

A versenynapot méltó befejezéseként az MVM Sportegyesület által rendezett gálavacsora és coctail party, valamint az augusztus 20-i balatonfüredi tűzijáték zárta, amelyet az MVM Sportegyesület támogatói és szponzorai is megtiszteltek részvételükkel.
A névadó szponzor BMW jóvoltából a versenyzők és vendégek a BMW több gépkocsi típusát is kipróbálhatják a verseny során, a gépkocsit augusztus 22-4. között a Vitorlás téren felállított BMW standnál is megtekinthetőek lesznek.

További információ, fotók és eredmények ITT.

Fotók: Cserta Gábor